nyilatkozata
2001. augusztus 21. 18:43, utolsó frissítés: 18:43
Nagy érdeklődéssel olvastuk a Népszabadság és a Szabadság egyik elnökségi ülésünkkel foglalkozó írását. Azt nem állítjuk, hogy a két újság valóban a Reform Tömörülés elnökségi üléséről ír, ugyanis az idézgetett "emlékeztető" és a június végi elnökségi ülésünkön tárgyaltak között az időpont mellett egyetlen azonosságot fedeztünk fel: a helyszínt.
A havonta összeülő Elnökségünk júniusi ülését valóban Székelyudvarhelyen tartottuk, ez a Bálványosi Nyári Szabadegyetem előkészítő megbeszélése volt. Amint azt a tények is igazolták, a megbeszélés és - a szabadegyetem is - sikeres volt.
Mindazok a légből kapott állítások, amelyek az egyes szerkesztőségek "birtokába jutott" , csak általuk ismert irományból kihámozhatók, a leghalványabb összefüggésben sincsenek a tusnádi tábort előkészítő megbeszéléssel - és a valósággal.
Annál világosabb viszont a szerző célja: megpróbál bizalmatlanságot és kétkedést kelteni az RMDSZ platformok között, árnyékot vetni bizonyos magyarországi intézményekre, illetve Tőkés Lászlót belerángatni egy újabb, nemtelen vitába. Teszi mindezt -- természetesen -- a Reform Tömörülést lejárató szándékkal.
Az, hogy elégedetlenek vagyunk az RMDSZ jelenlegi vezetőségével, az tény. Ezt rengetegszer elmondtuk, és fenntartjuk. A Reform Tömörülés politikai célja, a Romániában élő magyarok politikai érdekképviseletének nyitott, mindenki számára vállalható, egységes és törvényekkel garantált megvalósítása, szemben áll a ma gyakorolt balkáni kijárás-politizálással.
A negyedik, sepsiszentgyörgyi Kongresszusunk kinyilvánította értékrendünket, megfogalmazta a célokat, amelyekért síkra szállunk, és az eszközöket, amelyekkel ezeket a célokat meg akarjuk valósítani.
(Érdekes módon a kongresszus dokumentumai nem jutottak az illető lapok birtokába. Ajánljuk figyelmükbe a www.reform.ro honlapot.)
Teljes mértékben elhatárolódunk a tőlünk szellemében és formájában is idegen eszközöktől és az RMDSZ sokszínűségét, a nemzeti közösség szolgálatában álló érdekképviseletet meghiúsítani szándékozó alantas próbálkozásnak tekintjük. A Reform Tömörülés nem kíván ebben a titkosszolgálati manőverben semmilyen szerepet vállalni -- még a hírbe hozottét sem.
Ugyanakkor sajnáljuk, hogy a cikkek szerzője, a sajtóetika szabályait semmibevéve, minden valóságtartalmat nélkülöző "információkat" tárt nyilvánosság elé. Ezúton, helyette kérünk elnézést mindazon személyektől és intézményektől, akiket a szerző nevesít a cikkben.
A Reform Tömörülés Elnökségének tevékenysége nem titkos, az érdeklődőknek bármilyen információval szívesen állunk rendelkezésére: következő elnökségi ülésünk időpontja szeptember 8-9, helyszíne Kézdivásárhely, napirendje az alkotmánymódosítás és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak