Visszatérhetnek a fegyverzetellenőrök Irakba
szerk. 2002. szeptember 17. 13:17, utolsó frissítés: 13:17Irak feltétel nélkül visszafogadja az ENSZ fegyverzetellenőreit - jelentette be Kofi Annan ENSZ-főtitkár. A Fehér Ház kétkedéssel fogadta az iraki döntést, Oroszország viszont elégedett.
"Megerősíthetem, hogy levelet kaptam az iraki hatóságoktól, amelyben értesítettek döntésükről, amely szerint feltétel nélkül megengedik az ellenőrök visszatérését"- jelentette be Kofi Annan, miután találkozott Nadzsi Szabri iraki külügyminiszterrel.
Dan Bartlett, az Egyesül Államok elnöki hivatalának kommunikációs igazgatója az ENSZ-főtitkár bejelentése után kijelentette, szerinte Bagdad csak hiú reményeket akar ébreszteni a nemzetközi közösségben szándéka komolyságát illetően. Elmondta, hogy több mint egy évtized tapasztalata azt mutatja, nem sokat érnek Szaddám Huszein szavai vagy tettei.A kommunikációs igazgató leszögezte: "világossá tettük, hogy mi nem tárgyalunk Szaddám Huszeinnel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsával együttműködünk, hogy megtaláljuk a leghatékonyabb módot célunk elérésére."
"Nincs szükség újabb BT-határozatra"
Oroszország megelégedéssel fogadta Iraknak azt a döntését, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei felújíthatják tevékenységüket az országban. Az orosz külügyminisztérium keddi sajtóközleményében a bagdadi döntést üdvözölve emlékeztetett arra, hogy Moszkva "következetesen törekedett az ENSZ és Irak együttműködésének kialakítására szigorú összhangban a Biztonsági Tanács határozataival".
Orosz megítélés szerint az iraki fegyverzetellenőrzés mielőbbi felújítása utat nyithat a országot sújtó nemzetközi szankciók feloldásához. Moszkva különösen fontos elemként emelte ki, hogy most reális esély nyílott az iraki kérdés politikai eszközökkel való megoldásának kialakítására, s "Oroszország határozott törekvése, hogy ez az esély ne vesszen el" - olvasható az orosz külügyi állásfoglalásban. Ugyanakkor Igor Ivanov orosz külügyminiszter Nem Yorkban kijelentette: Oroszország nem hajlandó megszavazni az ENSZ Biztonsági Tanácsában egy olyan határozatot, amely automatikusan lehetővé tenné erő alkalmazását Irakkal szemben.
Az orosz diplomácia vezetője leszögezte azt is: nincs szükség újabb BT-határozatra ahhoz, hogy a nemzetközi ellenőrök visszatérhessenek Irakba és felújíthassák tevékenységüket. Megerősítette ugyanakkor, hogy Oroszország - amely a BT állandó tagja, s így vétójoggal rendelkezik a testületben - továbbra is tevékenyen részt vesz az iraki probléma megoldására irányuló nemzetközi erőfeszítésekben, a politikai rendezés keretében.
Ivanov megítélése szerint az iraki üzenet nyomán "most a legfontosabb feladat, hogy már közeli napokban rendezzék a fegyverzetellenőrök visszatérésének kérdését. Ehhez nincs szükség semmiféle újabb határozatra. A nemzetközi közösség nyugtalansága eloszlatása érdekében az ellenőrök jelentésére van szükség, s ezért kulcsfontosságú visszatérésük".
Bush beszéde "felvillanyozó" volt
Az iraki hajlékonyságnak azóta mutatkoztak a jelei, hogy Szaúd-Arábia bejelentette: az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása esetén támogatja a katonai erő alkalmazását Irak ellen. A rijádi álláspont hét végi módosulása lendületet adott az ENSZ-ben az amerikai diplomáciai erőfeszítéseknek, amelyek az elnök csütörtöki felszólalásával indultak meg. Kofi Annan hétfőn azt mondta, hogy Bush elnök beszéde felvillanyozta a nemzetközi közösséget.
Az ENSZ ellenőrei 1998-ban hagyták el Irakot, miután munkájuk végképp lehetetlenné vált. Röviddel azelőtt távoztak, hogy amerikai és brit gépek légi csapásokat mértek Irakra, így büntetve az országot azért, hogy megtagadta az együttműködést az ellenőrökkel. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter egy nyilatkozatában elmondta, hogy az Irak déli és északi része fölötti légtértilalmat ellenőrző amerikai és brit gépek újabban határozottabban lépnek fel, mint korábban, és módszeresen gyengítik az iraki légvédelmet. Irak az utóbbi napokban a lakott helyek közelébe telepített számos rakétaüteget és más haditechnikát.
Forrás: MTI
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak