Terítéken marad a Communitas ügy
hírösszefoglaló 2002. szeptember 23. 14:54, utolsó frissítés: 14:54Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) együttes ülésén ismét előtérbe került az RMDSZ vezetése és belső ellenzéke közötti konfliktus.
A Reform Tömörülés platform által javasolt három napirend-módosítását az SZKT elutasította. Ezek arra vonatkoztak, hogy a Szabályzatfelügyelő Bizottság számoljon be tevékenységéről, az RMDSZ vezetése tájékoztasson a magyar közösségnek szánt költségvetési támogatások elosztásáról és vitassák meg az alkotmánymódosító javaslatokat. Takács Csaba felvetésére 30-40 napon belül újabb ülésre hívják azonban az SZKT-t és a SZET-et, hogy ezeket a kérdéseket megvitassák.
Az erdélyi magyarság fogyatkozása kapcsán Borbély Zsolt Attila úgy fogalmazott, hogy tíz évnyi ilyen politika tízszázalékos fogyást okozott az erdélyi magyarság körében, és hogy az RMDSZ-nek ki kellene lépnie parlamenti politizálás szűk kereteiből. Borbély László válaszként a románság fogyásával érvelt amellett, hogy a demográfia átalakulásnak összetettebb okai vannak. Markó Béla szerint, ha az RMDSZ kivonult volna a parlamentből, a népszámlálási adatok akár harmincszázalékos fogyást is mutathatnának.
Toró T. Tibor úgy nyilatkozott, hogy a szövetség vezetése nem a jelenlegi válság okait, hanem a belső ellenzéket akarja kiküszöbölni, az RT szerint pedig a válságból a belső választások megrendezésével lehetne kilábalni. Arra a felvetésére, mi szerint a jelenlegi vezetés előtt a kisebbségi jövőkép áll, az RT pedig az autonóm jövőképet tartja üdvözítőnek, Markó a "státusmagyar" jövőképet említette, mert véleménye szerint önállóságra vagyunk ítélve. Az SZKT döntése alapján 2003 február elsején és 2-án tartja meg tisztújító kongresszusát az RMDSZ.
"Közérzeti és gazdasági feltételek kellenek az itthonmaradáshoz"
Föld, erdő, ház -- ez lesz a következő hónapok legfontosabb jelszava, mondta Markó Béla RMDSZ-elnök az SZKT és SZET szombati, marosvásárhelyi együttes ülésén. A szövetség vezetője politikai beszámolójában hangsúlyozta: közérzeti és gazdasági feltételek kellenek ahhoz, hogy itthon tartsuk a fiatal nemzedéket. Markó az elmúlt időszak eredményei között említette, hogy a Csángóföldön két csoportban hivatalosan is megkezdődött a magyar nyelvű oktatás, illetve a szövetség céljának nevezte, hogy a fiataloknak szociális programokat, munkahelyet, lakást és fizetést kínáljanak. "Egymagában az RMDSZ nem képes erre, de nem azért működünk együtt a kormánypárttal, hogy ne próbáljunk meg beleszólni ennek az elszegényedett országnak a szociális politikájába és gazdasági elképzeléseibe. Megtettük javaslatainkat a 2003-as költségvetésre vonatkozóan, és érvényesítenünk kell ezeket. Nem fogadható el, hogy Erdély számos megyéjében az infrastruktúra, az út-, víz- és gázhálózat ma sokkal rosszabb állapotban van, mint az ország más régióiban. Akármennyire is ínséges lesz a jövő évi költségvetés, nekünk ezen változtatni kell" -- mondta Markó. Az RMDSZ elnöke szerint a szövetségnek végig kell vinnie az alkotmánymódosítás vitáját, és el kell érnie a szemléletváltást a nemzeti kérdés alkotmányos megközelítésében is.
Az SZDP-RMDSZ együttműködési szerződésben vállaltak teljesítését elemezve Borbély László kijelentette: a protokollum 89 pontjából eddig 75 valósult meg, ami azért nagy dolog, mert a benne foglaltak 90%-át az RMDSZ javasolta. Szintén nagy eredménynek nevezte, hogy míg 1993-ban a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen 300 helyet különítettek el a magyar diákok számára, addig ma a Romániában idén érettségizett 5.500 magyar középiskolás számára 4.700 olyan állami, vagy magán egyetemi hely áll rendelkezésre, ahol anyanyelven lehet továbbtanulni. "Sajnos, vannak olyanok, akik le akarják seperni az asztalról ezeket a tényeket", mondta Borbély.
Téma marad a Communitas Alapítvány
Az SZKT és a SZET együttes ülésén sok szó eset a támogatási rendszerek átvilágításáról. Markó Béla szövetségi elnök ennek kapcsán elmondta az, hogy "ami a Királyhágómelléken egy néhány napos kudarcos rendezvényre elég, az egy erdélyi magyar színház négyévi költségvetése", utalva ezzel a nagyváradon megrendezett református világtalálkozóra megítélt 1 millió dolláros támogatásra.
Katona Ádám az ülésen az RMDSZ-vezetők vagyonának az átvilágítását kezdeményezte. Bucur Ildikó azt sérelmezte, hogy a vádaskodások a névtelen feljelentésig fajultak, utalt a Communitas Alapítvány körül folyó vitára, amely a Transindex internetes fórumán indult el, és amit a Krónika is leközölt.
Bár az állami költségvetésből a magyarságnak jutatott támogatások eloszlásáról szóló beszámolót egy későbbi gyűlésre halasztották, Winkler Gyula képviselő interpellációjára Markó Béla vázalatos tájékoztatást adott a Communitas Alapítvány pénzügyeiről. Ismertetője szerint a megítélt 18,5 milliárdból 11 milliárdot folyt be az alapítványhoz, ebből kétmilliárdot kapott a sajtó, hárommilliárdot pedig kulturális rendezvények támogatására fordítottak. További 900-900 millió jutott a könyvkiadás és az ifjúsági programok támogatására. A részletes tájékoztatót a tervek szerint a 30-40 nap múlva megrendezésre kerülő nyílt ülésen tartják majd meg az illetékesek.
Másra fordította az IKA az oktatási támogatást?
Az Illyés Közalapítvány (IKA) a határon túli magyar gyermekek anyanyelvi oktatási támogatására elkülönített 1,2 milliárd forint nagy részét más célokra költötte -- jelentette be Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az SZKT és SZET szombati együttes ülésén tett kijelentés értelmében az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint eddig Erdélyben 19 ezren pályáztak a státustörvény által biztosított támogatásra, ám mivel erre a célra az IKA-nál csak 360 millió forint maradt, a szükséges 800 millió forint fennmaradó részét a magyar kormánynak más forrásból kell majd előteremtenie.
Németh Zsolt: veszélyben a státustörvény
Az a tény, hogy a Medgyessy-kormány még mindig nem döntött arról, hogyan biztosítaná a státustörvényben előírt kedvezmények és támogatások fedezetét, veszélybe sodorja a törvény végrehajtását az év hátralévő részében -- jelentette ki Németh Zsolt a Fidesz alelnöke. Az alelnök felkérte a kormányt, mielőbb teremtse meg e fedezetet, és ne növelje a határon túli magyarok körében a bizonytalanságot. Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy a polgári kormány az első félévben 1,2 milliárd forintot biztosított az oktatási-nevelési támogatásra, azonban a pályázók száma még jóval alacsonyabb volt, és ezért nem tudta az egész összeget e célra felhasználni. A második félévre vonatkozóan a támogatások fedezetéül összesen valamivel több, mint négymilliárd forintot igényeltek a tárcák.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak