2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Megyék helyett nyolc régió

szerk. 2002. október 08. 20:41, utolsó frissítés: 20:41

A kormány 2004 után megváltoztatná az ország területi közigazgatási rendszerét és a hangsúlyt a regionális fejlődésre fektetné, jelentette be hétfőn Adrian Nastase, a regionalizáció témájában Szinaján tartott szeminárium keretén belül.





"A megyék, mint területi közigazgatási egységek, el fognak tűnni az Európai Unióba való belépéssel együtt, ahol a legnagyobb közigazgatási egység a régió" -- jelentette be ugyanott, a szemináriumot követő sajtótájékoztató keretén belül Mihai David, a Fejlesztési Minisztérium államtitkára. "A régiók és a megyék egy ideig párhuzamosan fognak létezni" -- tette hozzá David, aki a régiók, mint közigazgatási egységek szükségességét azzal is indokolta, hogy így könnyebben lehet majd hozzájutni EU-s pénzalapokhoz.

Adrian Nastase bejelentése szerint előreláthatólag a 2004-es választások után kerül terítékre a területi közigazgatási reform, de addig is komoly, megfontolt viták témájává kell tenni ezt a lehetőséget. "A következő választási ciklusban gondolnunk kell egy tulajdonképpeni területi közigazgatási reformra, amely egyúttal maga után vonja a gazdaság fejlesztésének szükségességét, és a helyi decentralizációt." -- nyilatkozta a kormányfő, hozzátéve, hogy ezen intézkedések 2004 utánra kell halasztani, hogy ne képezzék az elkövetkező választási kampány tárgyát. A Nastase által bejelentett reform az alkotmánymódosításra, és a helyi közigazgatás régiókba való szervezésére vonatkozik, összhangban az európai normákkal.


Munkanélküli közhivatalnokok?

A megyék régiókra való felosztásának problémája megoldások helyett egyenlőre csak vitákat szül. A "legerőteljesebb" ellenérv a régió ellen,hogy akkor csökkenteni kell a helyi közigazgatóságokban dolgozók számát.
Az országban -- 1998-óta fennálló -- nyolc régió jelenleg csak a gazdasági fejlesztés ügynökségei, nem látnak el közigazgatási feladatot, az még mindig a megyék vezetőinek kezében van. Ha a közigazgatási megbizatások átkerülnek regionális szintre, akkor megtörténik a megyei tanácsok feloszlatása. A megyei tanácsokban országszerte 1500 helyi tanácsos dolgozik, akik a pártlistákra leadott szavazatok alapján kerültek be. A regionalizációra való áttérés jelentősen csökkentené a számukat.


Nyolc vagy tizenkettő?

A tisztségek újbóli elosztásának problémája élénken foglalkoztatja a kormányzópártot, és megoldásként számos variáció merült fel. Egyesek szerint az áttérés a helyi tanácsok teljes megszüntetésével kell történjen, mások azt szeretnék, ha a regionális forma a megyék fölötti szerveződési szintként jelenne meg, így fenntarthatók a korábbi állapotokat is.

Emil Calota, a Helyi Közigazgatások Országos Szövetségének elnöke szerint egy köztes megoldás kell szülessen, valahol a nyolc régió és a 41 megye szerkezet között, ahol is a régiók, mint valami ernyők fogják lefedni a kisebb területi szerveket. Másrészt Mircea Cozma, a Megyei Tanácsok Országos Egyesületének elnöke a régiók számának megnövelése mellett érvel, az általa ideálisnak tartott 11-12 régióra.

A régiók számának növelése Mihai David szerint "öngyilkos megoldás", mivel Románia térképe, az EU-val való kapcsolattartásban, nyolc fejlesztési zónára van felosztva. Mihai David ugyanakkor felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a regionális programokat 2007-ig el kell készíteni, mert különben Románia elveszíti a pénzügyi támogatásokat, mivel az Európai Unió hétévente dönt a támogatási alapok sorsáról.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS