Egy közvetítõ szerint fölösleges volt a támadás
szerk. 2002. október 30. 10:49, utolsó frissítés: 10:03A moszkvai túszdráma 16 áldozatának még súlyos az állapota, de 333 volt túszt már kiengedtek a kórházból. A fogvatartottak egyetértenek a szabadító akcióval, mely miatt több mint száz túsz meghalt. Egy Csecsenföld-szakértõ szerint viszont a támadás elkerülhetõ lett volna.
ű
Összesen 333 volt túszt bocsátottak haza kedd reggel a moszkvai kórházakból. Orosz egészségügyi tisztségviselõk kedd reggeli közlése szerint 311 volt túsz még ápolás alatt áll, de egy részüket (köztük kilenc gyereket) várhatóan további egy napon belül hazaengednek, állapotuk javulásától függõen. Még mindig súlyos az állapota 16 személynek -- tették hozzá az egészségügyi tisztségviselõk az ITAR-TASZSZ szerint.
A túszejtõ csecsen szeparatista kommandó 41 tagján kívül négy ember halt meg lõtt sérülés következtében a moszkvai túszdráma során, amely szombaton ért véget. Mint Mihail Avgyukov moszkvai fõügyész az Interfax hírügynökségnek elmondta, a négy személy a következõ: az ifjú Olga Romanova, aki szerda este megpróbált bejutni a csecsen túszejtõ osztag által lezárt színházba; két túsz, akit a csecsenek még a péntek éjszakai ostrom elõtt agyonlõttek; végül egy férfi, aki talán szintén a terroristákhoz tartozott, de személyét még nem sikerült azonosítani.
A Melnyikov utcai színházban csecsen terroristák által szerda este ejtett nyolcszáz túsz közül 115-nek a halálát okozta az a kábító hatású, magas ópiumtartalmú gáz, amelyet az orosz különleges erõk vetettek be szombat hajnali kiszabadító akciójukban, s több mint hatszáz volt túsz szorult kórházi kezelésre a gáz hatásai miatt.
Egyes specialisták szerint az ópiátgáz inkább eufórikus állapotot, mint kábulatot idéz elõ. Egy névtelenül nyilatkozó orosz katonai vegyvédelmi szakértõ azon az állásponton volt, hogy vegyi fegyvernek nem minõsülõ, Kolokol (harang) típusú gázt alkalmaztak, és a tömeges halálesetek vagy a túszok szervezetének legyengültsége miatt következtek be, vagy pedig azért, mert nem kaptak elegendõ ellenanyagot: antiditumot a helyszínen. A túszdráma sérültjeit a legjobb oroszországi üdülõkben és szanatóriumokban részesítik kezelésben -- Putyin orosz elnök utasítása értelmében.
Alexander Vershbow moszkvai amerikai nagykövet szerint további áldozatokat követel majd, ha az orosz biztonsági szervek nem hozzák nyilvánosságra, hogy milyen gázt vetettek be a kommandósok a kultúrpalota szombat hajnali ostroma idején. Az eddigi hírek szerint a túszdrámának két amerikai áldozata van. A diplomata kedden úgy vélekedett, hogy ha több információ lett volna a szerrõl, több ember életét meg lehetett volna menteni.
Az eddig megszólalt kiszabadult foglyok egyetértenek az Alfa kommandó akciójával, szerintük máshogy senki sem élte volna túl a drámát. Beszámolóik szerint nem mindegyik, de több terrorista mindenképpen végezni akart mindnyájukkal.
Mihail Avgyukov moszkvai fõügyész keddi közlése szerint a hatóságok eddig több tucat személyt vettek õrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük van a terrorcselekményhez. A hírek szerint 3 gyanúsítottat helyeztek elõzetes letartóztatásba, köztük azt a terroristanõt, aki átöltözött az Alfa kommandó akciója elõtt, és a túszokkal együtt szállították kórházba. A hatóságok gyanúja szerint Moszkva környékén szervezett terroristahálózat mûködik. Avgyukov cáfolta ugyanakkor azokat a hétfõi értesüléseket, hogy egy moszkvai rendõrségi középvezetõ is segítette a terroristákat.
Borisz Gromov, a Moszkvai terület kormányzója azt közölte kedden, hogy a túszejtõk mintegy másfél hónap alatt csempészték be a fegyvereket a kiszemelt épületbe. A hatóságok gyanúja szerint szándékosan vagy tudtán kívül a moszkvai csecsen diaszpóra több tagja is segített nekik. A Melnyikov utcai komplexumban lévõ "Központi állomás" nevû éjszakai klubot például Ruszlan Bajszarov csecsen üzletember, az orosz popzene veterán csillagának, Alla Pugacsovának a veje üzemelteti. A szórakozóhelyen az elmúlt idõszakban felújítási munkákat végeztek, az építõmunkások között több csecsen is volt, és feltehetõen a terroristák is beszivárogtak közéjük. A rendõrség szerint Bajszarovnak nem volt tudomása errõl.
A moszkvai túszdrámában az illetékesek már akkor meghozták a döntést a rohamról, amikor még fennállt a lehetõsége, hogy a túszokat tárgyalásos úton ki lehet szabadítani -- ezt állította a Der Standard címû bécsi lap keddi számában Anna Politkovszkaja, aki közvetítõként részt vállalt a tárgyalásokban.
Politkovszkaja újságíró és Csecsenföld-szakértõ kifejtette: meggyõzõdése, hogy 25-én este reális esély volt a roham elkerülésére, s ha akkor a tárgyalások folytatásával idõt nyertek volna, megmenthették volna az összes túsz életét. A túszszedõk konkrétan azt követelték, hogy Vlagyimir Putyin államfõ foglaljon állást nyilvánosan a háború beszüntetése mellett, és egy nemzetközi közvetítõ segítségével nyerjen megerõsítést, hogy másnap megkezdik az orosz csapatok kivonását Csecsenföldrõl. Ezért cserébe a terroristák azt ígérték, hogy szabadon engedik az összes túszt, s csak õk maradnak az épületben, várva a rohamot. Amikorra azonban Politkovszkaja ezt jelentette a válságstábnak, ott már döntöttek a rohamról.
A szakértõ azt is elmondta: a válságstábban kaotikus állapotok voltak, s a testület vezetõje mögött még mások is álltak: nem volt világos, ki hozza a döntéseket, de az épület megrohamozásáról személyesen Putyin elnök döntött. Az újságírónõ úgy érezte, hogy a túszokat harc nélkül ki lehetett volna szabadítani, de az illetékesek a hatalmat akarták demonstrálni. Politkovszkaja úgy vélekedett, hogy Csecsenföldön most várhatóan minden még rosszabbra fordul, és teljesen kizárt, hogy Putyin elnök tárgyalásokat kezdene a csecsenföldi konfliktus ügyében.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak