2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Gherman nemzetközi segítséget kér

Sipos Zoltán 2003. február 04. 18:18, utolsó frissítés: 18:04

A strasbourgi nemzetközi bírósághoz kíván jogorvoslatért fordulni Sabin Gherman, miután tegnap a bukaresti Ítélõtábla megfellebbezhetetlen döntéssel visszautasította az Erdély-Bánság Liga bejegyzését. Kérdésünkre közölte, hogy legvégsõ esetben új pártot jegyezne be.





Transindex: Mi volt az Ítélõtábla indoklása a párt bejegyzésének végleges elutasításakor?

Sabin Gherman: A bejegyzés elutasításakor az 1867-es alkotmányra hivatkoztak, miszerint az Erdély-Bánság Liga a román állam oszthatatlanságára és egysége ellen törne. Ma 2003-ban vagyunk, de úgy tûnik, egyesek 150 év után sem értik, hogy Európa nem konfliktust és az emberi jogok folyamatos megsértését jelenti. Romániában semmit nem tartanak tiszteletben, ami Európában értéknek számít -- még az olyan alapvetõ emberi jogokat sem, mint például a szabad társulás joga.


Ön azt mondta, a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fognak fordulni jogorvoslatért. Ez azonban feltehetõen nagyon elhúzódik -- addig is milyen lépéseket fognak tenni?

Többféle elképzelés létezik -- elõször is én ma Bukarestbe utazom, hogy megbeszéljem az ügyvédekkel, nem-e létezik ilyenkor valami különleges jogi eljárás. Másrészt felkerestem néhány emberjogi szervezetet, és most megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a diaszpórában élõ erdélyiekkel és bánságiakkal, értésükre adva, hogy ha most nem segítenek létrehozni Románia elsõ regionális pártját, a kormány a független Erdélyrõl és Bánságról való ártatlan álmodozás jogát sem fogja többé megadni. Az egyedüli reménység a diaszpórához intézett felhívás, hogy lobbizzanak. Eddig nem kértük a diaszpóra segítségét, de most szeretnénk, ha beavatkoznának. Ha azonban nem tesznek semmit, ne álmodjanak arról, hogy Erdély és Bánság egyszer egy kis Svájc vagy Luxemburg lehet.


Mi fog történni, ha egyik stratégia sem mûködik?

Még nem tudom, a központi igazgatótanáccsal egyelõre csak a fenti stratégiákat beszéltük meg, illetve az emberjogi bíróságon kért erkölcsi és anyagi kártérítést. Valószínûleg megváltoztatjuk a párt nevét, és megpróbáljuk újból bejegyeztetni.


Nem félnek attól, hogy a jogi huzavona miatt lekésnek a választásokról? Egyáltalán, hogyan képzelték el a választásokat?

A strasbourgi emberjogi bíróság ilyen ügyekben gyorsan dönt, nem úgy, mint az ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében: reméljük, hogy néhány hónap alatt megszületik a döntés. A választások dolgában pedig mindenképp szövetségben gondolkodunk. Néhány nagyon gyors és hatékony lépést kell majd tegyünk, mert ha nem, akkor csak a helyhatósági választásokra gondolhatunk. Mi azonban egyáltalán nem veszítettük el a reményt, szerintem ez a legfontosabb.


Milyen párttal szövetkeznének a választásokkor?

Errõl nem nyilatkozhatok, a központi igazgatótanács még nem döntött.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS