A szegények tisztes szándéka
Sipos Géza 2003. március 17. 16:13, utolsó frissítés: 16:13"Ahogy Markó is megérdemelt volna újraválasztásához nyíltszíni, áltitkos szavazás helyett egy valódit, úgy Tõkésnek is kijárt volna a névre szóló voks. A jogszerûség #b#egyúttal udvariasság#/b# is."
Bármilyen furcsa, még mindig Tõkés László az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Bármilyen különös, 1990 február 24-én Sepsiszentgyörgyön, a szövetség küldötteinek tanácskozásán Markó Béla javasolta õt erre a tisztségre, az RMDSZ elsõ, nagyváradi kongresszusa választotta meg közfelkiáltással április 10-én (Domokos Géza – a Kriterion kiadó alapítója, az RMDSZ elsõ elnöke – szíves közlése). 1995-ig ellenben a tiszteletbeli nem kapott körülhatárolt jogkört az alapszabályzatban.
A tisztségrõl szóló fejezet a mostani szatmári kongresszusig volt érvényben, ahol törölték. Így jogilag visszatérünk ahhoz az állapothoz, melyben Tõkés egy cím, egy rang birtokosa, ahogy Markó fogalmazott ’90 februárjában: utazó nagykövet. A kongresszusnak a kihúzás után titkos szavazással kellett volna megvonnia tõle a címet, de nem tette.
A fenti amatõr jogászkodásnak
tûnhet azután, miután maga a fõtiszteletû ismerte el a kongresszusi döntést. Lehet, fölöslegesnek tartja a szervezeten belüli további akciózást, lehet, a politikai áldozat szerepében játszik, de az is megtörténhet, hogy ez az aspektus eszébe sem jutott. Pedig ha jut, akkor a hányaveti döntés miatt az RMDSZ vezetõi kínos magyarázkodásra kényszerültek volna, s ez igen rossz fényt vet a profi gyakorlati politikus és érdekkijáró legendáját ápoló társaságra.
Ahogy Markó is megérdemelt volna újraválasztásához nyíltszíni, áltitkos szavazás helyett egy valódit, úgy Tõkésnek is kijárt volna a névre szóló voks. A jogszerûség egyúttal udvariasság is, amiben az ellenfélnek már csak azért is részesülnie kell, mert ellenfél. A megbecsülés a tét. Nem hiszem, hogy 13 év alatt akár Tõkés, akár Markó ne tett volna akár egyetlen picurka politikai cselekedetet, amelyet egymás elõtt kölcsönösen elismerhetnének.
Jog, illem, közéleti fair-play. Miért van egyáltalán szükség errefelé minderre? Könyvtárnyi közgazdasági és közigazgatási szakirodalom szól arról, ami egy vulgáris mondatban összefogható: a gazdaság hosszú távú felpörgetésére jobb keretet még a demokratikus jogállamnál ki nem találtak. Ha az RMDSZ saját, távolabbról akár pitiánernek látszó ügyeit sem képes jogszerûen rendezni, akkor milyen alapon kívánja egyrészt az országot demokratizálni, másrészt választói gazdasági helyzetén segíteni.
Ja kérem, azt kimondhatjuk, ne tõlünk várja el bárki Románia demokratizálását, de akkor legalább ne próbáljuk elhitetni, hogy esélyünk és akaratunk van a nyomoron valamit is jobbítani. Ha az RMDSZ a modernizációt komolyan gondolja – és ezt miért ne hinnénk, hiszen a szervezet az évek során annyi mindent gondolt már komolyan – akkor a jogállam és a demokrácia kis lépésekben megvalósuló ideájáról nem mondhat le egészen. E lépéseket nemcsak Szatmáron, hanem Bukarestben is érdemes megtenni.
Azért nem nevezném ezt botorságnak,
mert van rá példa, hogy korrupcióval átitatott, megbízhatatlan államszerkezetben a gazdasági fejlesztés a dél-amerikaihoz hasonló állapotokhoz vezet, ahol az elit magát puccsokkal szórakoztatja a kilátástalanságba lecsúszó társadalom fölött, mely néha azért falhoz állítja vezetõit.
RMDSZ-politikusok nyilatkozzák, hogy a szervezet hazai mércével épp eléggé demokratikus gyakorlatot folytat. De ez olyan, mintha valakit a legszebb nyúlnak neveznénk ki a halpiacon. Egy-két villával, gazdasági érdekeltséggel többet is elnéznének a választók, ha a hazai jog és gazdaság fejlõdéséért kézzelfoghatóan kicsit többet tenne a szervezet. Persze, központosított pártnak a demokratikus döntéshozatal „túlzásai” fölöslegesek is lehetnek.
Legitim cél lehet, hogy az RMDSZ ilyenné alakuljon át az erdélyiekért vagy egyes romániai magyarokért való, hatékonyabb fellépés érdekében. De így a játékszabályok azt kérik, hogy az RMDSZ semmivel se akadályozza egy rivális párt létrejöttét, hisz így állhat elõ az, hogy a választó tiszta helyzetben dönthessen, melyik testületben lát inkább garanciát arra, hogy voksa nem vész kárba. (Akár az az állapot sem lehetetlen, hogy az egyik a parlamentben, másik az önkormányzatokban dolgozzék.)
Igaz, mindeme terveket az RMDSZ ellenzékén
kell leginkább számonkérni, egy oly csoportosuláson, mely ugyan szép, de végérvényesen hiányzik, hisz saját döntését sem képes komolyan venni (már ami a kongresszusról való távolmaradást illeti). Kérdés, mit hoz a március 14-re beharangozott erdélyi önkormányzat-alakítás, de a több évnyire kitolt megalakulás nem biztató. Addig is: tisztelje meg választóit az RMDSZ azzal, hogy fair módon politizál, másrészt jogszerûen bánik saját elnökével és fõtiszteletû volt tiszteletbelijével. Ez a tisztesség nem azért kötelezõ, merthogy 2004-ben is föltétlenül rászavaznánk, hanem azért, mert 1990-tõl rajtunk kívül álló okokból ezt tesszük.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak