Az RMDSZ és a kiábrándult értelmiségiek
Demény Péter 2003. március 31. 13:26, utolsó frissítés: 13:26"Nem tudhatom, mi a baj, hiszen hálistennek nem láthatok be #b#a kulisszák mögé#/b#. Nem tudhatom, az említettek maguk a hibásak, vagy egy mind zártabb, szárazabb, fantáziátlanabb rendszer bénítja meg őket."
Érdekes cikket írt az Observator cultural egyik számában Ion Bogdan Lefter, a hetilap igazgatója (PSD are o problemă: intelectualii – A PSD-nek van egy gondja: az értelmiségiek. Observatorul cultural, 156., 2003. február 18–24.). A PSD-nek (Szociáldemokrata Párt, a jelenlegi kormánypárt), fejtegeti a szerző, lett légyen bármilyen neve a története során, mindig nagyon kevés intellektuálisan és erkölcsileg egyaránt hiteles értelmiségi tagja volt. Akik mégis tagjaivá váltak, azok megtépázott tekintéllyel távoztak, ahelyett, hogy maguk emelték volna a párt tekintélyét. A kormány egyik snagovi ülésén célul tűzte ki az értelmiség bevonását a szociáldemokrata politizálásba.
Mielőtt mondandóm lényegére térnék, meg kellene fogalmaznom, mit értek ‘értelmiségi’ alatt. Értelmiségi az, aki mindegyre felülvizsgálja önmaga és mások elveit és cselekedeteit; akinek alaptulajdonsága a kételkedés; aki tehát mindegyre keresi szabadsága határait, de soha nem adja föl a szabadságot magát.
Nyilvánvaló, hogy olyan ember, aki teljes mértékben megfelelne a fenti leírásnak, egészen egyszerűen nem létezik. Aki például politizálni kezdett, az jóval kevésbé szabad, mint korábban, hiszen egy politikusnak bizonyos eszmékhez kell alkalmazkodnia, s betartania a szervezet/szövetség/pártfegyelmet – nem gondolkodhat tehát annyira kötetlenül. A hatalom, sajnos, (le)kötelez. A legjobb, ha azt mondjuk: értelmiségi az, akinek alapállása a Pleşu jellemezte alapálláshoz közelít; aki a politikai élet aktív résztvevőjeként sem feledi, hogy a gondolkodás alapfeltétele a szabadság; aki megteremti ezt a szabadságot, bármibe kerüljön is.
Az is világos, hogy minden embernek vannak értelmiségi pillanatai. Bármilyen pozícióban legyünk, s bármilyen körülmények között dolgozzunk, mindannyiunknak megadatott az esély, hogy életünkben néhányszor megfeledkezzünk életünk feltételeiről, és úgy gondolkodjunk, mintha senkitől és semmitől nem függnénk.
Nos, ha a PSD és az értelmiség kapcsolata
egyenes vonalként ábrázolható, az RMDSZ és az értelmiség viszonya zuhanó görbére emlékeztet. Annak idején szinte minden magyar értelmiségi kötelességének érezte, hogy beiratkozzon a szövetségbe, s képességei szerint segítse Domokos Géza, később Markó Béla és társai munkáját. Hosszú listát kellene írnunk, ha mindenkit fel szeretnénk sorolni: Horváth Andortól Szilágyi N. Sándorig, Cs. Gyímesi Évától Dávid Gyuláig, Szilágyi Istvántól Kányádi Sándorig, Bányai Pétertől László Ferencig rengeteg nevet említhetnénk.
Ezek az emberek egytől egyig energiát fektettek az RMDSZ-be, hittek abban, hogy a szövetség az egyedül üdvözítő megoldás; nevük összeforrott a betűszóval, s a betűszó tekintélye megnőtt azáltal, hogy ezek a személyiségek a nevüket adták hozzá. A jelenségen senki sem csodálkozott, hiszen mind az első, mind a második elnök maga is azok sorába tartozott/tartozik, akiket „humán értelmiségiek”-nek nevezünk.
Tudomásom szerint Boros Zoltán volt az első, aki 2001-ben a Román Televízióban történő választások előkészítésekor nyílt levelet intézett Markó Bélához; aki tehát először jelezte nyilvánosan, hogy kételyei vannak az RMDSZ egyre diktatórikusabbá váló felső vezetésével szemben. Ismétlem, azokról beszélek, akik sokáig bíztak Markóékban; akik tehát nem gondolkodásmódjuk radikalizmusából vagy múltjuk bizonyos szempontból teljesen érthető kompenzálásából fakadóan bírálták a szövetséget – hiszen ők mindig bírálták, tökéletesen függetlenül attól, hogy mit tett.
Azok közül azonban,
akik első pillanattól bizalmat szavaztak neki, egyre többen vonták meg tőle. Boros levele óta (ezt a szöveget a munkahipotézis kedvéért fordulópontnak tekintjük) egyre többen emelték föl szavukat az ellen a vezetési mód ellen, amelyet Markó és néhány társa (elsősorban Frunda György, Takács Csaba, Verestóy Attila) gyakorol. A hivatalos vezetés merevségét mutatja az is, hogy ezeket a bírálatokat, bármilyen irányból jöttek is, mindig visszaverte, és semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy megszívlelje őket.
A rengeteg „ügy” közül számomra kiemelkedik Kolumbán Gábor esete, aki a tavalyelőtti székelyudvarhelyi előválasztáson Verestóy Attila ellenfele volt, s akit valamilyen nehezen érthető, de annál gyanúsabb fogással állítottak félre az útból. De akkor is rossz szájízzel maradtam, amikor Boros Zoltán leváltását Markó Béla és a hozzá közel állók azzal indokolták, a Román Televízió magyar szerkesztőségének vezetője elérte a nyugdíjkorhatárt, ezért kellett helyettesíteni. Azt az érvet, hogy hiszen Boros már korábban betöltötte a hatvanadik életévét, az elnök és társai a jól bevált recept szerint nem kívánták kommentálni.
A szatmárnémeti kongresszust
olyan kiábrándulási hullám követte, amelyet már-már trendnek nevezhetünk. Bányai Péter politikai elemző cikkében teljesen „leírta” a szövetséget (Van-e élet az RMDSZ-en túl? Krónika, 2003. február 22–23, 2003. március 1–2.) Bíró Béla, ez a nagyon termékeny és rendkívül tisztán látó újságíró keserű pamfletben mutatta be az új alapszabályzatot, mely megerősíti az elnök és szűk köre jogosítványait – ha nem éppen kizárólagossá teszi azokat (Alapszabály – paródiában elbeszélve? Krónika, 2003. február 8–9.).
Egyik idősebb ismerősöm (vérbeli konzervatív értelmiségi, aki hisz a közszolgálat és a magyar egység szükségességében, s akihez a radikalizmus vagy a lázadás gondolatának árnyéka se férhet), elmesélte, Frunda egyszerűen nem engedte szóhoz jutni azokat, akiknek valamilyen kritikai megjegyzésük volt a módosítójavaslatokkal szemben, s ha valaki mégis volt olyan konok, hogy végigmondta, amit el akart mondani, azt a szavazógép rögtön leszavazta.
Gyarapodik tehát azoknak a száma, akik sokáig hittek az RMDSZ-ben, hittek abban, hogy legyen akármilyen a szövetség, ez a szövetség a mienk, aki tehát a jelenlegi vezetés ellen szól, az a romániai magyarság érdekeit sérti – most azonban becsapva érzik magukat, s már ezek a hitek sem tartják vissza őket attól, hogy kifejezzék aggodalmukat, sőt (egyre inkább) csalódásukat.
A hiteles értelmiségiek eltávolodásával
nem csupán az RMDSZ erkölcsi tekintélye romlik rohamosan; romlik az is, amit (kevéssé tudományosan, de talán érzékletesen) lazasági és fantázia-koefficiensnek neveznék. Mint minden diktatúra, a Markóéké is a humort és a képzelőerőt szorítja vissza, hiszen mitől félne jobban, mint ettől a két tulajdonságtól?!
Toró T. Tiborék valószínűsíthető leszakadásával megszűnt az áltatás és az önáltatás ürügye: most már senki sem mondhatja és senki sem képzelheti, hogy az elnök és a körülötte levők azért merevek, mert egy folytonos szóharcban vesznek részt. Nem: Markóék most maguktól merevek – ők kényszerítették bele magukat ebbe a szerepbe, és nyilván mást is bele fognak kényszeríteni. Azok, akik most távolodnak a szövetségtől, éppen ezt érezték meg – és nyilván ezért távolodnak.
Távolodásuk rettenetes következményekkel járhat. Nem a rendkívül féltett egységre gondolok – egyszer már megírtam, hogy jobban félek egy provinciális szövetségtől, mint a mitikus egység felbomlásától (Két félelem között. Népszava, 2003. január 31.). Most sem mondhatok mást. Továbbra is jobban félek egy merev, vidékies RMDSZ-től. Azt is többször leírtam már, hogy sokáig reménykedtem Frunda György nagyvonalúságában: bíztam eleganciájában, okosságában, diplomáciai érzékében, mely még a román társadalomra is hatott.
Azért éltettem magamban ezt a reményt,
s azért áltattam magam még akkor is, amikor egyre világosabbá vált, hogy nincs kiben, mert azt hittem, az RMDSZ-en belül beindul valamiféle „politikai továbbképző”, amelynek eredményeként néhány éven belül nem egy olyan politikusunk lesz, mint a marosvásárhelyi ügyvéd, hanem legalább tíz vagy húsz.
Nem történt semmi. Sőt, ami még rosszabb: nem tíz vagy húsz elegánsabb közszereplőnk lett, hanem Frunda is bemerevedett. Ma már, akárhonnan is nézzük, nem több, mint a Markó-vonal egyik prominens képviselője, s a hivatalos vezetés hatalmát biztosítja tűzön-vízen át. Lelke rajta, ha úgy gondolja, ez a hivatása.
Vagy: milyen jó kampányt folytatott Kolozsvárnak az RMDSZ részéről küldött polgármesterjelöltje, Eckstein-Kovács Péter! Akkor is megmozdult bennem valami, s már-már hinni is kezdtem benne. És ez a mozgás is abbamaradt, jóformán azelőtt, hogy beindult volna.
Nem tudhatom, mi a baj, hiszen hálistennek nem láthatok be a kulisszák mögé. Nem tudhatom, az említett személyek maguk hibásak azért, amit leírtam, vagy egy mind zártabb, szárazabb, fantáziátlanabb rendszer bénítja meg őket. (Frunda esetében inkább az első, Eckstein-Kovácséban inkább a második lehetőségre szavaznék.) Azt viszont látom, hogy baj van, méghozzá nem is akármilyen. Senki nem mondhatja, hogy akkor is bíráltam az RMDSZ-t, amikor eredményeket ért el. (Azt talán igen, hogy akkor is dicsértem, ha nem ért el semmit.)
Senki nem mondhatja azt sem,
hogy jelszavakba kapaszkodtam, s minduntalan azokat hajtogattam, függetlenül a mindenkori helyzettől. Megértettem, és most is megértem, hogy kompromisszumokra van szükség. De azt sohasem fogom megérteni, miért száműzik (ha közvetve is) éppen azokat, akikre a legnagyobb szükség lenne.
Ha eddig nem derült volna ki elég világosan, most egyértelműen leszögezem: nem azt állítom, hogy az RMDSZ-en belül immár nincsenek értelmiségiek. „Csupán” azt, hogy egyre kevesebben vannak; és hogy az a kevés is hamar kiábrándulhat a szövetségből. Ezt a folyamatot rendkívül veszedelmesnek érzem, és a jelen körülmények között nem látom, hogyan lehetne visszafordítani.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
