Verestóy primadonnát alakít
szerk. 2001. szeptember 11. 20:24, utolsó frissítés: 20:24Nyár elején hirdettük meg a Szabadsággal és az RTV kolozsvári magyar szerkesztőségével együtt a Verestóy Attila TransFórumot. Kár volt. A szenátor egy olyan játékba ment bele, amit valami miatt nem volt hajlandó végigjátszani. Vajon miért?
Egy zsenáns történet
A TransFórum célja banális, mégis nagyon ambíciózus: a párbeszéd. A politikusok közül a Transindex és a Szabadság olvasói, illetve a tévénézők kérdéseire eddig Frunda György, Tőkés László, Markó Béla, Patrubány Miklós, Eckstein-Kovács Péter, Boros János, Alföldi László és Jenei Imre válaszolt.
Verestóy szenátor már a TransFórum elindításakor is szerepelt azon az ügyrendi listán, amely azoknak a közéleti személyiségeknek a neveit tartalmazta, akiket olvasóink nevében fel kell kérnünk, meg kell szólítanunk. A Disputában indult Verestóy topik pedig ezt kötelezővé tette. A Disputa működtetői, azaz a Transindex csapat a korrekt tartalomszolgáltatás reményében fontosnak tartotta, hogy megszólítsa a másik felet is. Ezt Tamás Csaba egykori munkatárson keresztül tettünk meg, akinek segítéségéért ez úton mondunk köszönetet.
A szenátor belement a játékba. Meghirdettük a TransFórumot, a tévések pedig kijelöltek egy hozzávetőleges időpontot a forgatásra. A kérdések átküldése után a tévések, akik a pontos időpont egyeztetése kapcsán vették fel a kapcsolatot a szenátorral, már jelezték, hogy a szenátor nem óhajt válaszolni. Ugyanezt erősítette meg a mi kontakt-emberünk, Tamás Csaba is.
A mi feladatunk pedig az, hogy elnézést kérjünk az olvasóinktól.
Verestóy bántónak érezte a kérdéseket
Mint Tamás Csabától megtudtuk, Verestóy szenátor azért nem válaszol a kérdésekre, mert bántónak érzi azokat. Ez azért furcsa, mert Verestóy számos előkelő közhivatalnoki és politikai tisztséget töltött és tölt be, ebből kifolyólag jó politikus, tehát nem lehet primadonna-érzékenységű. Ha mégis arról lenne szó, hogy az alábbi kérdések Verestóy szenátor önérzetét támadták, amit -- tegyük hozzá -- nem tartunk teljesen elképzelhetetlennek, akkor is politikusi kötelessége elszámolni nemcsak tapintatos, de tapintatlan választói felé is: ezt pedig elmulasztotta.
Refrénként hozzátesszük: A mi feladatunk pedig az, hogy elnézést kérjünk az olvasóinktól.
Az olvasók és tévénézők kérdései
Kelemen Attila (transindex szerk.)
Tisztelt szenátor Úr,
1. Nem székelyföldön, Kolozsváron élek. Ebből a perspektívából írom le tapasztalatom, ami pár barátommal való egyeztetés után úgy tűnik, nem egyedi. Úgy tapasztaltam tudniillik, hogy ahányszor székelyföldi útjaim során, Ön neve egy társalgásban felmerül vagy lelkes pártfogói vagy szenvedélyes lamentáló álláspontokkal szembesülök. Benyomásom a Disputa Önről szóló topikjának elolvasása után még jobban megerősödött. Röviden, az Ön neve már önmagában erőtereket kreál. Egyetért-e ezzel a megállapítással? Ha igen, hogyan éli meg, dolgozza fel, kezeli a helyzetet?
2. Az Önt érő támadások nagy részben valószínűleg abból a frusztrációból adódnak, hogy Ön módos ember (vagy úgy tűnik, mintha módos ember lenne). Ellentáborában nagyjából kanonikus az álláspont, hogy az Ön vagyona, bár tekintélyes, nem bizonyítható, mert nem az Ön nevén van. Ezt tisztázandó, kérem, amennyiben nem tartja offenzívnek, vázolja milyen üzleti érdekeltségekkel rendelkeznek családtagjai.
3. Ön egy stratégiai parlamenti bizottság notabilitása. Milyennek tűnik ebből a horizontból a romániai polgárok közérzete?
Tornado: Egy Hargita megyei ifjúsági szervezet és annak vezetője, Borboly Csaba, az Ön messzemenő támogatását élvezi, noha az említett fiatalember és a hozzá közelálló személyek számos nemzetközi fórumon lejáratták az erdélyi magyarságot, és több alapítvány közpénzek nem megfelelő kezelésével is gyanúsítja őket. Mi indokolja mégis az Ön bizalmát?
Deésy Huba: 1. Az RMDSZ még meddig támogathatja párhuzamosan az SZDP (PSD)-t és a státustörvényt is, anélkül, hogy feladná önmagát? 2. Ön szerint is kisebb bajjal járt volna a "harcedzett" és tapasztaltabb vajdaságiak külföldi-állampolgárság verzió iránti igénye?
Bakcsi Jolán: Mi történt a Print-Vest-tel? (ugyanis oda van befektetve a pénzem, és még nem kaptam vissza.)
Brassai Lajos: Tisztelt Verestóy úr, kérem, oszlassa el aggodalmaimat az Ön szekustiszt-múltját, illetve az ezzel kapcsolatba hozható RHSZ-t felügyelő bizottsági tagságát illetően, valamint a székelyudvarhelyi polgármester-vitában (megválasztás, RMDSZ-tagság stb) játszott szerepével kapcsolatosan. És meg egy kérdés: mikortól tekinthető egy vagyonosodás valamennyire megállapodottnak, és válik a köz javára is? Lásd a médiában játszott tulajdonosi szerepet.
Adorján János: 1. Választott képviselőink és személy szerint Ön is, mikor lépnek fel az országos RMDSZ vezetésének a szintjén, parlamenti szinten stb. a kolozsvári polgármester és az egész hivatal, az Alkotmány és a Btk. számos cikkelyébe ütköző cselekedetei és megnyilvánulásai ellen. A mindenkori hatalom azért tűri a fentnevezett polgármester törvénytelen megnyilvánulásait, mert hallgatólagosan azokkal a legteljesebb mértékben egyetért és ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy a külföld felé nekik nem ildomos ugyanazokat a véleményeket, nézeteket hangoztatni. Rá kellene már végre döbbenni, hogy a hazai magyarság frontvonala Kolozsvár.
2. A magyarországi státustörvény kapcsán, az utóbbi időben megnyilvánuló hazai hisztérikus politikai véleménnyilvánítások ellenére is, az RMDSZ csúcsvezetősége meglehetősen erőtlen véleményt nyilvánít. A pragmatikus politizálás szerény véleményem szerint nem a "hagyj élni és én is élni hagylak" alapon történik, hanem igenis a lehető legminimálisabb kompromisszummal elért maximális jogok kivívása. Manapság mintha fordítva történnének a dolgok.
3. Mikor fiatalítanak és frissítenek az RMDSZ-ben? Hol van "elásva" az RMDSZ a hazai magyarságot is segítő gazdaságpolitikai koncepciója?
Szarvas Huba : Életrajzát böngészve feltevődött bennem a következő kérdés: hogyan volt
lehetséges Önnek a szenátor, vállalkozó és családfő szerep betöltése mellett még doktori címet is szereznie? Ha azokra a vitaműsorokra gondolok vissza, melyben Ön keményen állta a sarat a támadó érvekkel szemben, talán lehetséges egyszerre több dolgot is végezni?
Kovács István:
1. Ön miért nem hajlandó elszámolni a szekus múltjával?
2. Miért hagyta ki az önéletrajzából, hogy tagja volt az Elena Ceausescu tanulmányait író csoportnak?
3. Szeretném, ha nagy nyilvánosság előtt beszámolna a hírhedt Vipera rablóbandában való tevékenységéről, illetve arról, hogy volt lehetséges annak idején megúsznia a börtönt.
4. Hogy lehetséges az, hogy Önnek minden komolyabb erdélyi vállalkozásban részesedése van?
5. Az Ön cégei monopolizálják a székelyföldi fakitermelést. Miért?
Egy magyar Erdélyből
1. Igazak-e azok a hírek, miszerint Ön bedolgozott a Securitatenak?
2. Igaz-e az, hogy Ön egy dúsgazdag ember?
3. Hogy látja az erdélyi magyarság jövőjét ebben a térségben?
4. Miért nem futtatnak fel fiatalokat politikai síkon???
5. Ha valaki fiatal és ambiciózus, milyen lehetősége van az RMDSZ-en belül??
6. Mit tesz azért, hogy a fiatalok itthon is megtalálják a helyüket ebben a furcsa társadalomban?
7. Ön szerint lesz-e valamikor béke, kiegyezés Székelyudvarhelyen?
Nagy László: A nagy sikernek elkönyvelt közigazgatási törvény elôírja, hogy azon helységekben, ahol egy kisebbség 20 % felett van jelen, lehet kétnyelvű feliratokat alkalmazni. Mi ebben az új? Eddig sem volt tilos! Példa rá számtalan (nemcsak székelyföldi) község, ahol a bátor (magyar többségű) tanács ezt megszavazta és szintén bátor polgármester alkalmazta. Marosvásárhely esetében németül is (noha ott nincs talán még 1 % német sem), mert ilyen városnév is van, és kiírni bármilyen nyelven lehet angoltól japánig, még akkor is, ha egyetlen ilyen anyanyelvű polgár sincs. Egyedül az kötelezô (és ellenkezô esetben büntetendô!), hogy román felirat legyen!
Nyilván most is, a "törvény" megszavazása után, ha a tanács megszavazza, "lehet" (de államilag nem kötelezô) idegennyelvű feliratokat is alkalmazni, ha ezt teszik, semmiféle büntetés nem jár az elkövetôkre, mert ez nem volt (és ma sem) "tilos" (a 20% alatt sem!). Sôt, az az elôírás sem "kötelezô" (csupán "lehet"), hogy a tisztviselôk egy része köteles a kisebbség nyelvét is ismerni, mindaddig, amíg ezen elôírás megszegéséért a törvény nem ír elô a polgármester számára semmiféle büntetést. Véleményem szerint, az ilyen "lehet" törvény közönséges demagógia a választók további megnyerése érdekében. Önnek mi a vélekedése?
Sipos Géza: Kérem, árulja el, nagyságrend szerint mekkora az Ön jövedelme (a szenátori fizetés és egyéb parlamenti juttatások mellett cégei profitját is beleértve).
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak