Hogyan rendezzük viszonyunkat a román állammal?
Gyöngyi Annamária
2003. július 25. 14:54, utolsó frissítés: 11:56
Integrálódhat-e a romániai magyarság anélkül, hogy az asszimiláció felmorzsolja? Reális alternatívája-e az autonómiának az egyéni integráció? Elméleti vita többek között arról, mit mond és mit tesz az RMDSZ.
Rendkívül érdekes kerekasztal beszélgetés zajlott csütörtökön a civil-témájúval egy időben, a kissátorban. Az elméleti szinten taglaló vita Salat Levente tanulmányának -- A romániai magyarság közösségi integrációjának háromszintű modellje -- kapcsán bontakozott ki. Ismertetőjében Salat többek között elmondta, hogy az RMDSZ-t 1996-ban a kormánykoalícióban való részvétel felkészületlenül érte. A jelenlegi, kormányon kívüli viszony tulajdonképpen az akkor elkezdett együttműködés folytatása, minthogy az RMDSZ továbbra is beleszól a hatalomgyakorlásba.
Egyéni vagy közösségi integráció
Az erdélyi magyarság szempontjából rendkívül fontos kérdés az integráció kérdése, amelynek három eleme van: a magyar állam integrációja, a román állam integrációja illetve a saját belső struktúráján keresztül megvalósuló integráció – vélte a politológus. Salat szerint a romániai magyarságnak a román államhoz fűződő viszonya egyértelműen nem problémamentes, erős bizalmatlanság jellemzi úgy a köztudatban, mint a politikai nyilvánosság szintjén. Véleménye az, hogy erre problémára az RMDSZ helyesen válaszolt, de nem vonta le a szükséges konzekvenciákat. Az erdélyi magyarságnak integrálódnia kell a román államban, ennek Salat szerint két útja lehetséges: az autonómia révén politikai közösségként, amelynek képviselete lerendezné a viszonyt, vagy pedig a közösség tagjai egyénenként tehetnék ezt meg.
Az autonómiára nincs befogadóképesség a román politikumban, így marad a második lehetőség, érvelt Salat, aki elmondta, hogy az RMDSZ által felvállalt politika magában is rejti ennek lehetőségét, a szükséges lépések foganatosítása azonban elmaradt. A szövetség diskurzusában folyamatosan megerősíti, hogy az autonómista program szerint cselekszik, de tulajdonképpen nem ezt teszi. Az RMDSZ nem mondja ki nyíltan, hogy hatalommegosztásos politikát folytat, és ezzel pedig kizárja a konszociativ politizálás lehetőségét, és azt, hogy a kormány ennek megfelelően viszonyuljon hozzá. Salat érvelése azon alapult, hogy amennyiben az RMDSZ nevén nevezné a helyzetet, akkor sokkal több előnyt szerezhetne meg. A hatalommegosztásos politika a bizalom megerősítéséhez vezetne, amire feltétlenül szükség van, hiszen a román többség is bizalmatlan a magyarsággal szemben.
Autonómia az asszimiláció ellen
Bodó Barna a Salat által megfogalmazottakkal némileg vitába szállva tette fel a kérdést, hogy beszélhetünk-e egy kisebbség integrációjáról anélkül, hogy kizárnánk az asszimiláció veszélyét. Márpedig az asszimilációs folyamatok jelen vannak a kulturális autonómiában, és ez a kisebbség politikai és kulturális elitjének a gazdasági elittől való eltávolodásával magyarázható, ez utóbbi ugyanis természetéből adódóan döntésorientált, és a hatalom felé irányul. A strukturális asszimiláció létezik, ezt csak a területi autonómiával küszöbölhető ki.
Ehhez kapcsolódva, Bakk Miklós elmondta, hogy a tanulmányban Salat Leventével ellentétben azt az álláspontot képviselte, hogy az állítólagos bizalmi tőkét megteremtő konszocíativ modell nem célravezető, és ma Romániában esélye sincs a kialakításának. Inkább olyan helyzetet kellene megteremteni, amelyben az autonómia célként valóban kitűzhető. Az előadó a politikai rendszer reformjának a szükségességét hangsúlyozta, a jelenlegi pártrendszert átalakító stratégiát tartotta kívánatosnak. Ilyen rendszerbontó kezdeményezés lenne pl. egy regionális párt létrehozása. A közösségi integráció lehetősége megszűnne, amennyiben létrejönne a konszociatív forma – állította Bakk. Az államba való integráció feltétele a szimbolikus állami javakhoz való jog és a területi autonómia biztosítása lenne a kisebbség számára. Salat erre reagálva hozzátette, hogy politikai reform nélkül is kicsikarhatók lennének konkrét eredmények mindössze azzal, ha az RMDSZ felvállalná azt, amit tesz.
Eltávolodó elit
Losoncz Alpár a vajdasági helyzetet az idő hiánya miatt csak nagy vonalakban mutatta be. Elmondva, hogy az ottani kisebbség már a Milosevics kormány idejében is együttműködött a hatalommal, és ez folytatódik jelenleg is. Szerbia a legszínvonalasabb kisebbségtörvénnyel rendelkező európai ország, ahol a politikai elit permisszív magatartást tanúsít, ennek legújabb bizonyítéka a kettős állampolgárság ötletének támogatása.
A beszélgetést moderáló Kántor Zoltánnak nehéz feladata volt, a végszóhoz közeledve már ötven másodperceket próbálta meg kiosztani a felszólalók között. A vita során egymásnak felelgető előadók abban mégis egyetértettek, hogy 1996 óta a romániai magyar politikai elit és a képviselt közösség közötti kommunikáció megszakadt, a döntések zárt ajtók mögött születnek meg, klientúra építés folyik. Az integráció, valamint a kölcsönös bizalom szempontjából fontos tényezőként merült még fel, hogy a magyar kisebbség ki van zárva a hatalmi struktúrákból, így a rendőrségből, a katonaságból, de a diplomáciából vagy az akadémiából is. Salat szerint ezt az RMDSZ-nek rövid időn belül korrigálnia kellene, Bakk szerint viszont a romániai magyarság úgy szocializálódott, hogy nem is igényli ezt, hanem radikálisabb megoldásokat vár.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak