2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Cozma az értelmiségiekre kenné

szerk. 2003. augusztus 13. 15:20, utolsó frissítés: 14:33

A Polgári Szövetség (AC) szerint rágalmak Miron Cozma ügyvédjének kijelentései, miszerint a 91-es bányászjárás „békés” résztvevőit az értelmiségiek provokálták. A kialakult helyzetről Alexandru Cistelecan politikai elemző nyilatkozott a BBC-nek.





Miron Cozma ügyvédje azt követően nyújtott be kegyelmi kérvényt, hogy Ion Iliescu elnök kijelentette, véleménye szerint az ex-bányászvezér büntetése túl súlyos ahhoz mérten, amit elkövetett. Az államfő feltehetően azért dobta be a témát, hogy tesztelje a közvélemény reakcióit.

Alexandru Cistelecan: Azt hiszem Iliescu azért sietett Cozma védelmére, mert nem elég cinikus politikus. Cozma Iliescu számára egy eszköz volt, ha Iliescu következetes lett volna cinizmusában, ott felejtette volna ahol most is van, a börtönben. Minthogy bizonyos humánus csökevények még maradtak benne, Iliescu gesztusként arra gondolhatott, hogy mire távozik az államelnöki tisztből, kihozza Cozmát is.

Másrészt egy Cozma, akit Iliescu kiszabadít a börtönből, az a Cozma, akit egy másik hatalom küldött oda, ismét politikai eszközzé válik, persze, nem olyan léptékűvé, mint annak idején, de eszköz maradhat. Cozma már nem lehet olyan bányászjárások vezére, mint amilyen a korábbi években volt, de adott esetben kamatoztatható a megmaradt társadalmi befolyása. Egy megszelídített Cozma bármikor hasznos lehet a párt, a PSD számára. A bányászok szavazatai tömbben egy irányba mennek majd, aminek következtében a jelenleg agonizáló bányák megmaradnak -- ez lehetne az alku.



Szükségszerű, hogy azon a szinten folyjon a tárgyalás, hogy ki kit provokált, a bányászok az értelmiségieket, vagy fordítva, az értelmiségiek a bányászokat?

Ennek nem kellene a közbeszédbe visszakerülő témának lennie. Az igazságszolgáltatás elvégezte feladatát, a felelősöket megtalálták, az lenne természetes, ha a megállapított büntetéseket végre is hajtanák. Ha Cozma kegyelmet kap, nem hiszem, hogy nem jelenne meg ismét a színpadon. Még ha nem is olyan fajsúllyal, mint a kezdetek kezdetén. Azt hiszem, hogy az elnök és azok akik körülötte vannak, kiváló módot találtak arra, hogy lekössék a civil társadalom figyelmét. Főleg, hogy az utóbbi időben egyre többen abba az irányba próbálják elvinni a kérdésfelvetést, hogy a civil társadalom lenne a felelős a bányászok felbujtásában.

Vagyis, hogy eltérítsék a közbeszédet...

Pontosan. Nekem nincsenek kétségeim azzal kapcsolatban, hogy Cozma nem az értelmiségiek provokálására lépett, hanem a politikai helyzet miatt, olyan emberek segítségével, akik felelősek voltak azért, hogy a politikai helyzet úgy alakult, ahogy.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS