2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A Nemzeti Tanács tegnap, az RMDSZ ma október hatodikázik

összeállította:Sipos Géza 2003. október 06. 11:55, utolsó frissítés: 11:55

#b#Ki emlékezik meg hamarabb?#/b# – versengett vasárnap Aradon az RMDSZ és a Nemzeti Tanács (EMNT) a Szabadság-szobor félkész talapzatánál. Németh Zsolt és az ENMT hívei már tegnap koszorúztak a 13 tábornok obeliszkjénél.






Először tanácskoztak együtt szombaton Aradon az EMNT és az erdélyi polgári körök, egyesületek vezetői. A zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson együttműködési nyilatkozat született. Az EMNT Tőkés László vezetésével már a múlt héten bejelentette: nem hajlandó október 6-án együtt gyász-megemlékezni az RMDSZ-szel, és az egyelőre fel nem állított Szabadság-szobor miatt elkülönülnek az általuk "megalkuvónak" minősített szövetség politikájától.



A EMNT és a polgári szerveződések így október 5-én istentisztelettel indítottak, igét hirdetett és beszédet mondott Tőkés László. Az ünnepségen részt vett Hende Csaba magyar képviselő, a polgári körök koordinátora, Szűrös Mátyás, a Történelmi Szociáldemokrata Párt elnöke, valamint Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke.

Az istentisztelet és ünnepi műsor után a résztvevők a Tűzoltó térre, a félkész talapzathoz vonultak, hogy egy-egy szál virágot helyezzenek el, így tiltakozva a Szabadság-szobor visszás helyzete miatt. Az aradi RMDSZ szervezte megemlékezők viszont már elhelyezték virágaikat.


Konkurens tüntetések virággal

Az RMDSZ helyi szervezete szeptember 26-án jelentette be, hogy néma tüntetéssel tiltakozik a szobor miatt. Az EMNT és az RMDSZ az egymásra csúszott megemlékezések miatt kölcsönösen egymásra-szervezéssel vádolja egymást. Az RMDSZ hivatalos ünnepsége ma zajlik le Aradon.

A tüntetésről nyilatkozta Dávid Ibolya, az MDF elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján: – Nem Arad városán múlott, hogy nem állhat hétfőn a Szabadság-szobor, azért a román kormány és a román miniszterelnök a felelős, mert utóbb visszavonta az emlékmű felállításának engedélyét. A román kormány megbékélést hirdet és békétlenséget okoz, gesztusokat vár el, ugyanakkor ezeket a gesztusokat nem viszonozza.

A néma tüntetésre Dávid szerint azért került sor vasárnap, hogy hétfőn a vesztőhelyen a megemlékezés ne váljon panasznappá, "hiszen a gyásznap nem szólhat az aktuális román kormány aktuális döntéseiről".

A Tűzoltó téri kölcsönös virágelhelyezés után az EMNT és a polgári szervezetek képviselői, pártolói a Vesztőhelyre vonultak ki, ahol obeliszk állít emléket a 13 kivégzett szabadságharcos tábornoknak. Itt Tőkés László a következőket jelentette ki, tudósítók szerint szenvedélyes hangnemben: "– Nem vagyunk hajlandóak beilleszkedni a holnapi hivatalos ünneplés unott és demagóg rendjébe!"


"A feltartott kéz politikája"

Az emlékműnél beszédet mondott Németh Zsolt, a Fidesz-MPSZ képviselője, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke. Németh úgy vélte, ami a Szabadság-szobrot illeti, a magyar kormány megbékélési gesztuspolitikája nyilvánvaló kudarcot vallott, a román diplomácia újabb jelképes sikert könyvelhet el magának.

Németh megállapította: a szobor köztérre állításának ügye, amely megoldódni látszott, a finisben megtorpant. Szerinte ez nem kis mértékben tulajdonítható a magyar kormányzatnak, amely "sikeresen megtanult kicsinek lenni", másfél év alatt immár vagy fél tucat látványos megaláztatást tűrt el a magyarországi kormányváltást követően ismét offenzívába lendülő román diplomáciától.

A szónok úgy vélekedett, hogy a mai magyar kormány a "feltartott kéz politikáját" követi. Ennek eredményeként "magyartalanították a státustörvényt", ennek tulajdonítható a kettős állampolgárság kérdésében tapasztalt körülményesség, emiatt számít továbbra is "vörös posztónak" az autonómia - mondta a politikus.


Vissza az összes szobrot!

A szónokok között Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő, az EMNT ügyvivő elnöke kifejtette: az aradi Szabadság-szobor nemcsak a magyar, de az egyetemes szabadság megtestesítője is. "A magyar szabadság attól is függ, hogy méltó helyére tudjuk-e állítani a magyar Szabadság-szobrot" – mondta Szilágyi, aki azt követelte: állítsák vissza az összes olyan szobrot, amelyet Trianon óta Erdélyben jogtalanul lebontottak. (Hírforrások: Magyar Távirati Iroda, Nyugati Jelen, Krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS