2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Eckstein: nincs szükség újabb paktumra

Gozner Gertrud 2004. január 09. 10:44, utolsó frissítés: 10:35

Történelmi felelősségük van azoknak, akik arra tesznek kísérletet, hogy megszűnjön az önálló erdélyi magyar politikai érdekérvényesítés lehetősége – jelentette ki a polgári szövetségről Eckstein-Kovács Péter.




"Ezt a paktumot többnyire csak dicsérni lehet, de az elkövetkező év mégiscsak választási év lesz, amikor minden pártnak saját szakállára kell dolgoznia" – fogalmazott Eckstein-Kovács Péter szenátor csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján, az RMDSZ és a kormánypárt közötti megállapodás kapcsán. Mint kifejtette, egy új paktum megkötése az elkövetkező félévre, vagy 11 hónapra nem lenne jótékony hatással a hazai politikai életre.

Eckstein közölte, a megállapodás határideje lejárt, és egyelőre nem tudni, hogyan dönt a két párt a paktum további sorsáról. A szenátor szerint azonban már most leszögezhető, hogy az egyezménynek számos jótékony hatása volt, főként az ország politikai stabilitására nézve.

2003-ban Románia határozott lépéseket tett az uniós csatlakozás felé, és ebben nem kis szerepe volt az RMDSZ-nek – hangsúlyozta Eckstein. „Ha nem lett volna az RMDSZ, akkor a kormánypárt vagy a Nagy-Románia Párttal lépett volna szövetségre, ami katasztrofális következményekkel járt volna az országra nézve, vagy a liberális párttal, ezzel viszont a politikai vetésforgó lehetősége szűnt volna meg.” Az alkotmány- és jogszabály módosításoknak köszönhetően a romániai magyarság újabb jogi lehetőségekhez jutott, s ez volt a tulajdonképpeni cél – tette hozzá.



"Viccpártokon" múlhat?

A továbbiakban a honatya kitért a helyhatósági választásokon állított magyar "ellenjelöltek" kérdésére. Eckstein aggódott azzal kapcsolatban, hogy január elején a Magyar Polgári Szövetség bejelentette, polgármester-jelöltet fog állítani Marosvásárhelyen, sőt ezt utólag kiterjesztette Szilágy megyére, illetve más, nem magyar többségű településekre is.



"Történelmi felelősségük van azoknak, akik valójában arra tesznek kísérletet, hogy megszűnjön az önálló erdélyi magyar politikai érdekérvényesítés a lehetősége" – figyelmeztet Eckstein. A szenátor szerint több mint felelőtlen a polgári szövetség szándéka. Mint mondta, Marosvásárhely esetében a polgármesteri szék sorsa négy évvel ezelőtt is csak néhány száz szavazaton, és egy "viccpárt", vagyis a Szabaddemokrata Szövetség jelöltállításán múlt.

Eckstein-Kovács szerint a polgári szövetség tagjai az RMDSZ, illetve egyes vezetői iránt érzett ellenszenvüket e drámai lépéssel fejezik ki. A szenátor azonban úgy véli, Kolozsváron a pártok átérzik a választások tétjét, ezért nem indul polgári ellenjelölt az RMDSZ polgármester-jelöltjével szemben. Kolozsvár az RMDSZ stabilitásának és szolidaritásának szigete – vélte Eckstein.

A szenátor újságírói kérdésre kifejtette, a polgári szövetségek nélkül is vannak nehézségek az ötszázalékos parlamenti küszöb elérésében: "Csak remélni tudom, hogy a polgári körök szimpatizánsainak száma csekély, és hogy az új évben is a ráció fog győzni" - zárta mondanivalóját Kolozs megye RMDSZ-szenátora.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS