Negatív és számonkérő lett az EP Románia-jelentése
szerk. 2004. március 12. 11:41, utolsó frissítés: 11:41Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament a Nicholson-jelentést. #b#Stelian Tanase#/b# elemző az új romániai belpolitikai helyzetet értékeli: Nastase, aki mindent az integrációra tett fel, elvesztette a fogadást.
Romániának sok feladata akad még a korrupció leküzdésében és a jogállam megteremtésében, amennyiben 2007-ben be kíván lépni az Európai Unióba. Az elfogadott dokumentum szerint Románia csatlakozása gazdasági szempontból is problémás, az állami vállalatok privatizálása későn kezdődött, a közeg nem segíti elő a külföldi befektetéseket, de nem bátorítja a hazai üzletemberek megerősödését sem. A jelentés megnevezi a megoldatlan gazdasági szektorokat, ezek az energiaipar, a bányászat és a közlekedés.
Az eredeti verzióban sokkal keményebb hangú jelentés a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését javasolja. Az új szintagma végül a Romániával folytatott tárgyalási stratégia újratájolása lett.
A BBC-ben Stelian Tanase politikai elemző vázolta fel Románia helyzetét.
Stelian Tanase: Számomra a jelentés elfogadásának módja meglepetést jelentett. Arra számítottam, hogy szavazáskor a bukaresti kormány támogatottsága nagyobb lesz, legalábbis a szocialisták részéről. Hogy az európai szocialisták túlnyomó része mégsem szavazott Románia mellett, azt jelenti, hogy többükben kételyek vannak azzal kapcsolatban, hogy valóban határozott és reform-elkötelezett-e a bukaresti kormány.
BBC: Mire alapozta azt a felevetést, hogy a szocialisták nagyobb számban támogatják a román kormányt?
Az utóbbi néhány hétben a szocialista első vonal Nastase elnök vezetésével több európai fővárosban is megjelent azzal a céllal, hogy a szocialista pártoktól és a baloldali kormányoktól támogatást kérjen. Azt feltételeztem, hogy a támogatás a tegnapi brüsszeli szavazáskor igenis megmutatkozik, ám nem így lett.
Hogyan valósítható meg az, hogy néhány hónapon belül a megrendült bizalmú külföldi megfigyelők arra a következtetésre jussanak, hogy Románia mégis csak jogállam?
Nagy dolgokat véghezvinni már aligha lehet. Már csak azért sem, mert az utóbbi 2-3 éven számos, közöttük sok látványos gesztus is be lett vetve, de ezeknek a gesztusoknak a tárháza kiapadt. Nem hiszem, hogy júniusig a kormány meg tudja változtatni a brüsszeli benyomást. Gondoljunk arra, hogy választási év van, és azok az intézkedések, amelyeket Brüsszel kér, népszerűtlenek lennének.
És nem is annyira a szavazók számra, mint inkább a PSD klientúra számára. Mert amennyiben tényleg elindul a korrupcióellenes kampány, és néhányat a nagy korruptak közül valóban feltálalnak a nyomozó hatóságoknak, sokak PSD iránti attitűdje értelemszerűen megváltozna. Sőt, feszültségek támadnának a párt csúcsai és a középszintű káderek között. Nem hiszem, hogy választási szempontból Nastase fel tudná vállalni ezt a konfliktust – júniusig semmi átütő nem történhet.
Hasonló intézkedéseket a választásokat követő első évben szokás megtenni. Hozzá kell tenni, hogy a PSD-ben működő csoportok között vannak olyanok, amelyek nem lelkes támogatói Románia integrációjának. Adrian Nastase, aki mindent az integrációra tett fel, nagyon nehéz időszakban van, mert egyértelmű, hogy elvesztette a fogadást.
Van olyan politikai erő Romániában, amely ki tudja használni a Nastase-kormány kudarcát?
Az őszi negatív jelentés most sokkal előreláthatóbb, mint akár néhány hónappal ezelőtt. Nem hinném, hogy ez a negatív jelentés komolyan befolyásolhatná a PSD hűséges szavazótáborát, amely jelenleg 25-27% körül lehet. De égészen biztos, hogy jelentős hígulásra lehet számítani a spektrum további részében, mert a Nastase kormány veresége komoly kampánytéma lesz.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak