Száz hírben a helyhatósági választásról
szerk. 2004. június 08. 13:08, utolsó frissítés: 13:00Florea és Szász maradt, Funar bukott, Kolozsváron éles Rus-Boc párharc várható, Bukarest Băsescu ölébe pottyant. Az RMDSZ első körben 150 polgármesteri funkciót szerzett. Választási #b#hírdosszié#/b#nk következik.
A Központi Választási Hivatal (BEC) összesítése szerint több, mint 400 000 (szám szerint 405 404) állampolgár indul jelöltként a helyhatósági választásokon: közel 22 ezren a polgármesteri székért szállnak versenybe, ugyancsak 22 ezren megyei tanácsosok lennének, és 360 ezren jelöltették magukat helyi tanácsosi posztra.
A szavazatok országos összesítése nehézkesen halad, végleges eredmény csütörtökre várható. Bukarestben például öt-hat órát is kell várakozniuk a helyi választási bizottságok elnökeinek egyetlen jegyzőkönyv hivatalos átadására. A szavazatszámlálást szervezési malőrök mellett az nehezíti, hogy a választási törvény rendkívül kevés embernek engedélyezi a szavazócédulák átvételét.
Az Európai Néppárt megfigyelői legnagyobb számban Székelyudvarhelyen voltak jelen, ott azt kifogásolták, hogy a városban tulajdonképpen nem volt kampánycsend. A szakértők általában korrektnek minősítették a választás menetét.
Kisebb incidensektől eltekintve Marosvásárhelyen történt a legjelentősebb manipulációs kísérlet: előbb a városházi híradóra emlékeztető újságban szidalmazták ismeretlenek Dorin Florea polgármestert, majd egy hamisított RMDSZ-PNL "titkos megállapodásról" szórólapozott egy magát Magyar Ellenállás Ifjúsági Mozgalomnak nevező szervezet. A választás napján továbbá 650, pecséttel nem érvényesített szavazócédula bukkant fel két városi szavazókörzetben.
__________________________________
H É T F Ő
__________________________________
Tordaszentlászlón 29 szavazat hiányzott
Az RMDSZ a hatodik az ötórai eredmények szerint
A megyék, ahol a PSD hülyére nyerte magát
Aradon és Brassóban is a második forduló dönt
Tanácsösszetétel Váradon, Nagybányán és Enyeden
Szilágyi Zsolt szerint a nagyváradiak össze voltak zavarva
A kampánystáb köszöni – RMDSZ-es polgármesterek teljes listája
RMDSZ-többségû tanács Vásárhelyen, Udvarhelyen és Szatmáron
Hét helységben 100%-os az RMDSZ
Rus 40,1%-kal, Boc 33,1-gyel második fordulós – végleges eredmények
"Az RMDSZ nem tekintette kiemelt helyszínnek Udvarhelyt"
__________________________________
Markó: a vereségnek "demográfiai okai" vannak Vásárhelyen
Az elsõ forduló legnagyobb meglepetései
Ciorbea csalódott: nem politizál többé
Smaranda Enache csak 0,8%-ot kapott
Ráduly: négy éve is ennyien szavaztak Csíkban
Csík: 13 RMDSZ-es, 2 szocdem, 2 liberális és 2 független a tanácsban
Az RMDSZ túlteljesítette a 2000-es eredményeket
Káoszra panaszkodnak Bukarestben a bizottsági elnökök
Friss kolozsvári adatsor: Rus 41, Boc 35% – 150 RMDSZ-polgármester
"– Mindenki mindenkit jelentget"
Szentgyörgyön 42%-kal Albert vezet – végleges adatok
__________________________________
Hat RMDSZ-es a kolozsvári tanácsban
Nehézkes volt szavazni az EPP-megfigyelõk szerint
Szász Jenõ: ráfér a béke Udvarhelyre
Már 7% a különbség Rus és Boc közt
Csak 10%-nyi voksot összesítettek – a PSD vezet
Kaba Gábor megismétli a bravúrt Zsombolyán
Szatmár: Ilyés 47%-a nem elég a gyõzelemhez
A liberálisok listát vezetnek a PSD-s törvénytelenségekrõl
Florea 56,03%-al vezet Vásárhelyen
Szentgyörgyön második forduló lesz
__________________________________
Nãstase: Ami Kolozsvárt
illeti, helyzetünk biztató
77,2%-al nyert az RMDSZ-jelölt Gelencén
Papp József nyert Gyergyószentmiklóson
Csíkszereda: Ráduly valószínûleg elsõ körben nyert
Friss Maros megyei eredmények
Udvarhely: Szász Jenõ nagy valószínûséggel elsõ nekifutásból nyert
Udvarhelyszéki polgármesterek
URR: megvan az elsõ tanácsos, egy polgármester-jelölt második fordulós
Friss Maros megyei eredmények
Csíkszereda: a liberális szavazatok Hargitafürdõrõl származnak
Bihar megyei eredmények
__________________________________
Elsõ fordulóban nyertes RMDSZ-polgármesterek Szatmár megyében
1 km aszfaltúton múlott a polgáriak sikere Hegyközpályin?
Sepsiszentgyörgy: nagy valószínûséggel Albert Álmos a befutó
Kézdivásárhelyen ismét az RMDSZ-es Török a polgármester
Klaus Johannis 90% fölött kapott
Szebenben
Egy csíki szavazókörzetben a PNL jelöltje vezet
Vásárhelyen Florea elõzte Kelement
Megvan az elsõ RMDSZ-es polgármesterasszony
Egy telefonos felmérés szerint Ilyés Gyula vezet 45%-kal
Udvarhelyi elõzetes 9 körzetbõl – Szász vezet
V A S Á R N A P
__________________________________
Európai Néppárt: Nem volt kampánycsend Udvarhelyen
Kolozsvár: csökken a különbség Rus és Boc között
Mindössze 33,5%-os részvétel Csíkszeredában
Ladányi vezet Udvarhelyen, Szász Jenő második
Funar: akit az RMDSZ támogat, az tutira veszít
A magyar voksok a mérleg nyelve Kolozsváron
Takács: a magyarok nagyobb számban mentek szavazni, mint a románok
Rus: Kolozsvár két szocdem között választ
Geoană: az értelmes projekteket támogatni fogjuk
Temesvárnak ismét parasztpárti a polgármestere
Nem Funar lesz Kolozsvár polgármestere
__________________________________
Băsescu fölényesen nyert Bukarestben
Bukarest: a PSD kampányközpont csendes, a PRM nyüzsög
Az ellenzék reklamálja a reklamálós zöldszámot
Részvétel: Marosvásárhely és Kolozsvár vezetnek
Előrepecsételt szavazólap Szentgyörgyön
A Pro Európa Liga nem regisztrált komoly rendellenességeket
Többszáz szavazópecsétet szórtak el a temesvári vasútállomáson
Az ötórai részvételi arányok
Személyi igazolvánnyal is lehet szavazni
Markó: a marosvásárhelyi hamis RMDSZ-PNL protokollum elsősorban a PNL ellen íródott
__________________________________
Erdélyi részvétel: Marosvásárhely vezet, a sereghajtó Csíkszereda
Marosvásárhely: súlyos választási visszaélés?
Tordaszentlászlón minden rendben
Kampánycsendet sértő RMDSZ-ellenes szórólapok
A galaci focicsapat ma is kampányol
Hajszálnyival nagyobb részvétel 2000-hez képest, 80%-os részvétel Kolozsváron?
Kolozsvár: 26,8% szavazott
"Mindegy, hova dobod a szavazatot"
Kisebb kolozsvári incidensek?
Egyharmad már szavazott Szentlászlón
__________________________________
Die Zeit: a korrupció elveszi a lakosság szavazó-kedvét
Az utolsó részvételi adatsorok
"Nagytakarítást" várnak el a választók
Rosszul lett a bizottsági elnök Marosaszón, mert elvesztette a pecsétet
Semmi zűr, unalmas bírósági felügyelet
Kolozsváron a nagy tét serkenti a szavazókedvet
Lassú ütemben szavaznak Tordaszentlászlón
A rossz idő nem feltétlenül jelent kevesebb szavazót
A 10 órás helyhatósági választási jelenléti adatsorok
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak