Ilyés Szatmár esélyese – Rus még nem hűtheti be a pezsgőt Kolozsváron
szerk. 2004. június 16. 13:27, utolsó frissítés: 13:27#b#Aradért és Kolozsvárért#/b# Szatmárnémeti és Nagykároly – így összegezhető a PSD és az RMDSZ közti együttműködés a helyhatósági választás második fordulójára. Kolozsváron továbbra is Ioan Rust támogatja a magyar párt.
A legélesebb verseny éppen itt várható: Ioan Rus és a PNL-PD jelöltje, Emil Boc között alig 10 ezer 500 szavazatnyi a különbség az első forduló végleges eredményei szerint. Ha a több tízezernyi magyar szavazó fegyelmezetten ismét Rusra voksol, a volt belügyminiszter szinte bizonyosan elnyeri a polgármesteri tisztséget.
Ám jelentős bizonytalansági tényező, hogy közben a Nagy-Románia Párt bejelentette: egyértelműen Boc-ot támogatja. Szintén a liberális-demokrata jelöltet pártolja a versengésből egy százaléknál kisebb szavazataránnyal kiesett Smaranda Encahe, mondván: a PSD jelöltje nem európai jellegű közigazgatási gyakorlatot folytat, s Kolozsváron sem fog mást tenni.
Aradon a PSD jelöltje,
Popa Dorel mellé áll az RMDSZ is a PD jelöltje, Falca Gheorghe ellenében. Ezért cserébe a kormánypárt segítségével indul újból a polgármesteri tisztség megszerzéséért Szatmárnémeti alpolgármestere, Ilyés Gyula a PNL jelöltje, Radu Bud ellenében, illetve Nagykárolyban Bekő Tamás a szintén liberális Keizer Lőrinc ellenjelöltjeként. Biró Rozália nagyváradi jelölt támogatásáról mindeddig nem volt szó.
Ahol csak lehetséges, alakítsanak együttesen többségi koalíciókat a megyei tanácsokban a területi szervezetek, továbbá támogassák a PSD polgármester-jelöltjeit – ezt ajánlja helyhatósági politikusainak Markó Béla RMDSZ-elnök és Viorel Hrebenciuc, a PSD alelnöke.
A megállapodás eredményeként
a szövetség Maros megye tanácselnöki és Kolozs egyik alelnöki posztjára számíthat – bár ez utóbbi hírét a szövetségi elnök nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta.
Markó mindezt a korábbi PSD-RMDSZ paktum folyományának, és nem különálló választási szövetkezésnek minősítette kedden Bukarestben. Az elnök szerint nincs kizárva, hogy az ellenzéki D.A. szövetséggel, azaz a PNL-PD-vel is megállapodnak ott, ahol a PSD-vel nem megy. Egyedül a szélsőséges Nagy-Románia Párt eleve kizárt az együttműködésből.
Hrebenciuc emellett
azt közölte, három megye, Maros, Kolozs és Szilágy tanácsaiban biztosra vehető, hogy lesz együttműködés az RMDSZ-szel.
A második forduló legesélyesebb RMDSZ-jelöltje Ilyés Gyula, aki 18 ezer 065 szavazatot kapott, amely 47%-ra volt elegendő. Az alpolgármester becslése szerint Szatmárnémeti román lakosai közül körülbelül háromezren támogatták őt. Hogy mi ennek a magyarázata, arról A Hét c. hetilapnak így nyilatkozott:
– Régóta az önkormányzatnak dolgozom, az emberek ismernek, szakmai, és nem elsősorban politikai téren érvényesültem. A politikai szerepvállalásomat sem akarom tagadni, hiszen én vagyok a megyei RMDSZ elnöke.
A lényeg az, hogy a sok zűrzavar,
korrupciós botrány után, ami a polgármesteri hivatalt érintette, jól jött, hogy az én munkámat semmilyen kifogás nem érte. Egyéves kivizsgálás után is egyértelmű volt, hogy amit csináltam, tisztességesen csináltam. Rendkívül fontos, hogy az idén különösen figyeltünk arra, hogy a román és a magyar médiában azonos súllyal legyünk jelen.
Ilyés esélyeit növeli a román választók körében, hogy a PSD-színekben politizáló Viorel Solschi polgármester (a korrupciós ügyletei miatt letartóztatott Horia Anderco utódja) rendkívül elégedett kollégája munkájával.
– Ilyés és köztem nem volt
alá- fölérendeltségi viszony, mindketten vezetői voltunk a polgármesteri hivatalnak és a városnak. Úgy érzem, ha nem lett volna meg köztünk ez a remek kapcsolat, nagyon rosszul mentek volna a dolgok a megyeszékhelyen – nyilatkozta a Szatmári Friss Újság c. megyei napilapnak a város jelenlegi elöljárója.
Valószínűleg továbbra is alpolgármesteri tisztségre számíthat Biró Rozália Nagyváradon, akire 16 ezer 500-an szavaztak június 6-án – míg a nyolc éve polgármesterkedő demokratapárti Petru Filipre 38 ezren. Biró dolgát nehezíti, hogy alpolgármesterként tulajdonképpen kollégája ellen kéne kampányolnia.
– Korrekt kampányt kell folytatni,
ezt várják el tőlünk Nagyvárad lakosai. Saját megvalósításként csak azt említeném, amit én kezdeményeztem: biogáz-hasznosítást, energiafű-telepítést, orvosi-szociális központ kialakítását, a várban kialakítandó nyári színházat, a Rhédey-kápolna felújítását – magyarázta ötleteit a Krónika napilapnak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak