Hivatalból járna 30 bársonyszék a romániai magyaroknak
Sipos Géza 2004. augusztus 11. 17:02, utolsó frissítés: 17:02Jussanak #b#számarányosan#/b# parlamenti képviselethez a kisebbségek – javasolja Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor. Módosító javaslatuk hivatalból 21 magyar képviselővel és 9 szenátorral számol.
Számolgatási pluszmunkát adna a választási bizottságoknak és a mandátumosztó testületeknek a két képviselő friss módosító javaslata, mellyel a képviselő- és szenátorválasztást szabályozó törvényt szeretnék módosítani.
Ám a javaslat jelentős előnye – Toró T. Tibor közlése szerint –, hogy intézményesítené a pluralizmust, és felszámolná az 5%-os bejutási küszöb miatti "egységfrusztrációt". A javaslat lényege, hogy a törvény – legalábbis elviekben –
számarányos képviseletet
biztosítana az összes történelmi kisebbségnek Romániában. A törvény szerint 70 ezer lakos után számolandó egy képviselői, 140 ezer után egy szenátori hely. A javaslat szerint a kisebbségek legfrissebb népszámlálási létszámát kéne ezekkel a számokkal osztani, így alakulna ki a számarányos képviselet.
Toró és Szilágyi a törvény 3. szakaszát úgy módosítanák, hogyha az osztáskor a maradék az egyharmadot meghaladja, még egy bársonyszéket kapjon hivatalból a kisebbségi szervezet.
– Elképzelésünk szerint ezeket a képviselői, szenátori mandátumokat a törvény garantálná a kisebbségeknek – tájékoztatta a Transindexet Toró T. Tibor. A javaslat továbbá eltörölné az 5%-os mandátumhoz jutási küszöböt, mert ha a kisebbségekre a számarányos elv érvényesül, értelmetlen az egész ország területére vonatkozó
küszöböt alkalmazni.
A képviselők továbbá abban látják javaslatuk előnyét, hogy elfogadása esetén az "erdélyi magyar választópolgárt nem lehetne riogatni a parlamentből való kiseséssel".
A javaslat szerint továbbá a választásokon ki kell számolni, országos átlagban hány érvényes szavazat volt szükséges egy mandátum eléréséhez. Ezt "választókörzeti együtthatónak" nevezi a tervezet, ehhez kéne viszonyítani a kisebbségi szervezetekre adott szavazatokat. Így egy nemzeti közösség a tervezetben megállapított, irányadó számnál több, vagy esetleg kevesebb mandátumhoz is juthat.
A két képviselő szerint a kisebbségi szervezetek részvételi jogát jelentősen megnyirbálja a jelenlegi szabályozás, mely 25 ezer tagot ír elő számukra. Toró és Szilágyi javaslata: vissza kéne állítani a párttörvény gyakorlatát.
A 25 ezer tag alig 0,1%-a Románia lakosságának, tehát a kisebbségi szervezetektől is csak azt kéne követelni, hogy nemzeti közösségük egy százalékát toborozzák tagként (a minimális létszámot 100 főben állapítják meg a képviselők).
További könnyítés:
a párttörvény is csak 700 tagot követel meg megyénként a politikai szervezetektől, így a képviselők szerint a kisebbségektől sem jogos többet elvárni.
A tervezet továbbá növelné az Állandó Választási Hatóság (AEP) jogkörét azáltal, hogy a kormánynak csak végrehajtási, és nem bírálati jogot biztosítana választási kérdésekben.
A két képviselő lehetőséget biztosítana a regionális jellegű pártoknak a kampányolásra választási műsorokban, továbbá csak Románia színeire korlátozná azt a jelenleg túl általános előírást, mely választási reklámanyagokon tiltja bármely nemzet színeire az utalást.
A választás tisztaságát szolgálná
hogy minden választókörzetben nem egy, hanem három független megfigyelő dolgozna. A különleges listára került választók külön nekik alakított szavazóhelyiségben voksolnának, így csökkenne az esély a visszaélésekre – áll a tervezetben, amelyhez a képviselők csatolták azt a táblázatot is, amely a kisebbségi szervezeteknek juttatandó parlamenti helyeket tartalmazza.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak