Nastase államelnök akar lenni
szerk. 2004. augusztus 16. 18:21, utolsó frissítés: 17:58A miniszterelnök váratlan pillanatot választott bejelentésére: egy jelentéktelen Suceava megyei faluban való nem hivatalos kiruccanása során árulta el ma, hogy Cotroceni-be akar költözni.
Mălini lakosságát teljesen meglepte Nastase bejelentetlen látogatása. Nem is sejtették, hogy az, amit a miniszterelnök mond, a hírek head-jébe katapultálja őket.
"Most egy olyan dolgot mondok Önöknek, amit az utóbbi két hétben többen megpróbáltak kierőszakolni belőlem. Be szeretném jelenteni, hogy úgy döntöttem, pártunk színeiben jelöltetem magam az elnöki tisztségre. Olyan formán teszem le jelölésemet, hogy ez a románok számára több esélyt jelentsen az Európai Unióval való találkozáskor. Nagyobb esélyt a jólétre, a bevételek növelésére” - nyilatkozta.
Nastase azzal magyarázta, hogy Mălini-ben teszi meg bejelentését, hogy tudniillik sokan kérdezték már tőle, hogy tanácstalan-e, vagy tart-e valakitől. "Nem! Amikor nehéz volt az országban, nem mentem el külföldre, tudom is én hova, hogy a nagy nemzetközi szervezetek fizessenek. Itthon maradtam, gürcöltem ellenzékben, vagy hatalmon külügyminiszterként, a képviselőház elnökeként, vagy miniszterelnökként négy évig, mert itt voltam jóban-rosszban" – mondta Nastase az egybegyűlt falusiaknak, máris megkezdve államelnöki választási kampányát.
Meglepi a javából
Nastase minden bejelentés nélkül érkezett Mălini községbe. A feleségét és a kisebbik fiát is magával vitte, akikkel megnézte Nicolae Labis író emlékházát. A miniszterelnökkel tartott Petre Daea mezőgazdasági miniszter, Eugen Bejinariu, a kormánytitkárságot vezető miniszter és a volt munkaügyi tárcavezető, Marian Sârbu is. Egyetlen megyei notabilitás sem kísérte el, és testőrt is csak egyet látott a Mediafax tudósítója.
(forrás: bbc, mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak