A következő ciklusban megvalósuló kulturális autonómiát ígér az RMDSZ
K. A. 2004. augusztus 17. 18:04, utolsó frissítés: 18:02A kulturális autonómia jogi feltételrendszerének teljes körű biztosítását tűzte ki célul választási programjában az RMDSZ. Valószínűsíthető, hogy erre a tételre épül majd az RMDSZ őszi #b#kampánya#/b# is.
A mai koradélutáni kolozsvári sajtótájékoztatón Markó Béla a választási program abszolút prioritásaként határozta meg “a kulturális autonómia teljes jogi keretének megteremtését”. A már elkészült kisebbségi törvénytervezet egyféle upgrade-olt verziójának sikeres beterjesztésétől az RMDSZ az ún. kisebbségi önkormányzatok felállítását várja, melyeknek feladatai között lenne például a helyi kulturális intézmények, így a színházak vagy a közszolgálati média “felügyelete”.
A tervezet gold verziója egy-két hónapon belül elkészül, és a tervek szerint rövidesen a parlament elé terjesztik. Markó a választási program prioritásaiként határozta meg a decentralizációt, a három székely megye társulási feltételeinek elősegítését, a jelenleg megállapított gazdasági fejlesztési régiók oly módon történő felülbírálatát, hogy Hargita és Kovászna esetleg Marossal együtt külön régiót alkossanak. A megfogalmazott prioritások között van még a nemzetiségek arányos képviseletének elérése azokban az intézményekben, amelyeknek döntései a kisebbségeket is érintik.
A választási programtervezet végleges formája
valójában még nem készült el, a napokban a területi szervezetek is megkapják a dokumentumot, és jelzéseik alapján még történhetnek változások.
A leendő parlamentereket a legjobban valószínűleg mégis az a szeptember eleji SZKT nyugtalanítja, amely az előválasztások szabályzatáról dönt. Annak ellenére, hogy igazi változásokban már a legelvetemültebb demokraták sem reménykednek, valószínűleg néhány bariton felveti majd, hogy miért nincsenek igazi előválasztások Udvarhelyen, vagy éppen Marosvásárhelyen. De döntés várható arról is, mennyire veszik szigorúan, hogy egy szavazó több személyi igazolvánnyal többször szavaz, vagy arról, hogy egy szavazó leadhatja-e szavazatát több képviselőházi vagy több szenátusi jelöltre is. A marosvásárhelyi SZKT dönt majd
a leendő kampányfőnök kilétéről is.
Az egyik favorit sajtós körökben való latolgatások szerint nyilván Nagy Zsolt, aki helyhatósági kampányt vezette, van aki Takács Csaba visszatérését sem tartja kizártnak. A kérdés több mint technikai, és nem is csak a belső erőterek pillanatnyi helyzetéről szól, hanem egyenesen jelzésértékű abból a szempontból is, hogy a fiatal profiknak valóban juttat-e tartósan az RMDSZ olyan kompetenciákat, mint amilyet kifele hirdet. A tét viszont az első vonal szempontjából fontosabb, mint ami a helyhatósági választások tétje volt, itt saját parlamenti helyeikről van szó, ami ugye, nem csuriburi.
A mai sajtótájékoztatón Borbély László is részt vett, aki arról biztosította az újságírókat, hogy
az augusztus végi PSD elöljárókkal
való találkozójára magával viszi azt a 20-25 pontból álló feladatlistát, amit a paktum kapcsán a kormánypártnak teljesítenie kell. Borbély készül a nagy valószínűséggel hamarosan bekövetkező költségvetés-módosításra, kiemelten a nyugdíjak emelkedését várja. És ez nyilván olyan követelés, amit a kormánypárt a választások előtti hónapokban talán önfeledten teljesíteni is fog – RMDSZ-telenül vagy akár RMDSZ-el – elég a nyugdíjasoknak kitalált, napokban bevezetett "olcsó-gyógyszer" programra gondolni.
Azzal kapcsolatban, hogy lesz-e államelnökjelölt
Markó annyit mondott, média-szereplési megfontolásokból fontosnak tartja, de erről intézményi döntés nem született. Frundát nagyon is alkalmas jelöltnek tartja, Frunda viszont, ha értesüléseink nem pontatlanok, még nem hagyta magát meggyőzni.
A B-verzió arra az esetre, ha Frunda nem vállalja be az elnökválasztási dicsőségét és tortúrát, nyílván Markó indítása lenne, ami a számos pro- mellett felmutat egy súlyos ellenérvet is: sokakban az a kép alakulhat ki, hogy Markó nem magáért, hanem a plakátokon és a tévében megszokott Frunda helyett, egyféle kényszerűségből indul. Még akkor is, ha az, hogy az RMDSZ elnökjelöltje ki lesz, nem élethalál kérdés, egy ilyen médiaprodukció fontos lehetőség lehetne arra, hogy az RMDSZ körülnézzen a “fiatalok és futtatni kell őket” listáján.
Ami a PRM-t illeti,
Markó elzárkózott mindenféle együttműködéstől. Az erre vonatkozó, a sajtóban megjelent spekulációkkal kapcsolatban a szövetségi elnök elmondta, kizárja az együttműködést olyan politikai formációkkal is, amelyek megállapodnak a Nagy- Romániával.
Ami a választások utáni szövetségeket illeti, az RMDSZ a választások után dönt, addig is folytatni kívánja a PSD-s megállapodás megvalósítását – mondta ma Markó, és ezzel cáfolta a PSD-s államtitkár, Rovana Plumb ügyeske médiabombáját, miszerint nem tartja kizártnak, hogy a Szociáldemokrata Párt, az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt koalíciót hozzon létre a parlamenti választások után. A teljes képhez hozzátartozik, hogy tegnap Calin Popescu Tariceanu, a PNL-DP szövetség szóvivője arra szólította fel az RMDSZ-t, tegyen néhány visszafelé-lépést a PSD-hez képest.
Nem kizárt egy választások utáni, a D.A.-val való együttműködés, de előtte tisztázni kell néhány aspektust – mondta Markó, aki feltételes módját azzal indokolta, hogy egykori szövetségeseik, a PNL-PD bizonyos kisebbségi kérdéseket érintő szavazásokkor a Nagy-Románia párttal együtt adták le voksukat.
Több pénzt a civil szervezeteknek
– így összegezhető a mai sajtótájékoztatón szintén jelenlévő Kötő József hozzászólása, aki a választási program művelődést érintő tételeit dolgozta ki. A kulturális autonómiát Kötő egyféle intézményesítés procedúraként mutatta be és kitért arra, hogy a jelenlegi szponzortörvény módosításra szorul, mert nem stimulálja a rendezvények nagyvonalúbb támogatását. Ide tartozik, hogy Borbély László nehezményezte, hogy a civil szervezeteknek juttatható 1%-ról szóló törvény alkalmazási módszertana még nem készült el.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak