Kerryre vagy Bushra szavazzon Románia?
S.Z. 2004. október 28. 17:34, utolsó frissítés: 17:29Szoros a kapcsolat a Fehér Ház döntései és a romániaiak zsebe közt (is). Bush terror-ellenes háborúja miatt elözönlötték az országot a befektetők, ha viszont most Kerry nyerne, jóval könnyebb lenne az EU-val tárgyalni.
Ha Amerika prüszköl, az egész világ meghűl – tartja a hidegháborús közmondás. Azonban nem csak az Egyesült Államokkal valamilyen kapcsolatot ápoló országok, hanem az amerikai szavazópolgárok is drukkolnak: a két jelölt televíziós vitája nézettségi rekordot döntött, és szinte biztosra vehető, hogy november másodikán többen járulnak majd urnákhoz, mint eddig bármikor.
Bár sokan kételkednek benne, a Fehér Ház döntései és a romániaiak zsebe közt van összefüggés – állítja elemzésében a Business Magazin. 2002-ben például semmi nem tűnt annyira biztos befektetésnek, mint az amerikai dollár. Mára azok, akik voltak eléggé önfejűek ahhoz, hogy két éven keresztül ne nyúljanak dollár-kontójukhoz, befektetéseik több, mint 20%-át veszítették el. Mindez Bush
gazdasági fellendítés-projektjének köszönhető,
melynek egyik eleme a hitelkamat csökkentése volt Ez egyben a bankbetétek kamatának eséséhez vezetett – Romániában ez úgy képeződött le, hogy a dollár a lejhez képest egyre kevésbé lett vonzó. Jelenleg a dollár annyi lejbe kerül, mint két évvel ezelőtt – vagyis a pénzüket dollárba fektetők majdnem annyit veszítettek, mint amennyi a 2002-2004-es infláció volt.
2001-ben világossá vált, hogy Romániát Bush terrorellenes háborújában való stratégiai elhelyezkedéséért meghívják az Észak-Atlanti Szövetségbe. A Román-Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) kimutatása szerint tavaly Kínába és Romániába utaztak leggyakrabban amerikai politikusok.
Bush elismerő nyilatkozatai nyomán elkezdtek az országba özönleni az amerikai befektetők: többek közt a General Electric, a Honeywell, a Bunge, a Cargill, a Bechtel vagy a Qualcomm párszáz millió dollárt fektettek be két év alatt. A Microsoft több tízmillió dollárért vásárolt román fejlesztésű vírusirtót, és regionális szoftver-fejlesztő központot nyitott Bukarestben. Kérdés, hogy
ez a fejlődés megtörtént-e volna,
a republikánus helyett demokrata kormánya van az Egyesült Államoknak az utóbbi négy évben: Clinton ugyan elutasította Románai NATO-csatlakozását 1997-ben, de a szervezet úgyis terjeszkedőben volt. Az ország gazdasága pedig önerőből stabilizálódott 2002 után a befektetők szemében egyre vonzóbbá válva.
Valószínűleg mindkét tényező közrejátszott: a nemzetközi konjunktúra, valamint Románia szerepe Bush külpolitikájában. Az elemzés szerint mikor egy ország politikailag fontossá válik, az üzleti élet is fellendül: minden fontosabb amerikai cég kipuhatolja, melyek Washington preferenciái, mielőtt külföldre indulna befektetni. Így Bush győzelme kétségtelenül a figyelem központjában tartaná Romániát. Kerry megválasztása azonban
középtávon a dollárárfolyam erősödését eredményezné,
főleg, ha a demokrata elnök békésebb külpolitikát folytat majd. A dollár hosszú távú evolúcióját azonban mindenképp az Egyesült Államok gazdasága határozza meg: ha továbbra is nagy a kereskedelmi deficit, Kerrynek az exportot stimulálandó érdekében áll majd a dollár gyengén tartása.
Ami Románia EU-val való kapcsolatát illeti, egyértelműen Kerry lenne a jobb választás. Az utóbbi három évben Washington és Brüsszel feszült kapcsolata miatt késélen táncolt Bukarest. És nem csak a politikai színtéren, de a gazdaságban is okosan kellett egyensúlyozni: a kétmilliárdos autópálya-projekt az amerikai Bechtelnek ment, ugyanakkor az egymilliárdos határ-korszerűsítésre az európai EADS konszernt kérték fel.
Kerry sokkal békülékenyebb lenne
Francia- és Németországgal, ráaádásul felhagyna Kelet-Európa nyílt „amerikaizálásával”. Emiatt Románia sokkal lazábban tudna majd Brüsszellel tárgyalni.
Románia várhatóan sokkal kevésbé lenne fókuszban a demokraták uralma alatt – ez pedig nem tudni, milyen hatással lesz az országban épp befektetni készülő vállalatokra. Az viszont biztos, hogy aki már „bent” van, az nem vonul ki, sőt a fejlesztéseket folytatásában érdekelt.
Fel kell készülni viszont arra, hogy Kerry Amerikában akarja majd tartani a vállalatokat, és nem fogja pártolni, hogy a vállalatok olcsó munkaerejű piacokra vándoroljanak.
A befektetők szerint azonban a román gazdaság már önmagában, Bush politikai támogatása nélkül is eléggé vonzó: az infláció egyszámjegyű, a magánosítás majdnem véget ért, a külföldi cégek körében pedig kedvező imidzse kezd lenni az országnak. Jack Dyer Crouch II. amerikai nagykövet így értékel: „az itteni munkaerő minősége miatt a jó irányba haladnak a dolgok”.
Az összesítés:
terrorellenes háborújának koncepciója miatt inkább Bush elnöksége kedvezne Romániának, mivel olyan befektetési hullámot indított el, mely nem fog csökkenni egyhamar. Ha Bush veszíteni fog, Románia sajnálkozhat, de minden lehetőség adott, hogy „saját szakállára” kezdje megnyerni a befektetőket.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak