Szilveszterre kormányt akar Băsescu
szerk. 2004. december 20. 11:42, utolsó frissítés: 11:42Még az év végéig meg kívánja alakítani az új kormányt, jelentette be a PNL-PD szövetség. Ha a PUR #b#ismét átáll#/b#, a kabinetnek többsége lesz a Házban – hála egy valószínűleg Securitate-pénzekből meggazdagodott vállalkozónak.
Traian Băsescu nyilatkozata szerint az új kabinetnek december 31-ig elő kell állnia, és addig az új prefektusokat is beiktatják hivatalukba. Mint mondta, egyelőre nem változtatnak a kormány szerkezetén, megkezdik így a munkát, és aztán menet közben állapítják meg, ha módosításra szorul. Az új adminisztráció első és legfontosabb intézkedése a titkosszolgálati vezetők leváltása lesz – közölte.
Még nem tudni, ki milyen tárcához jut
Băsescu hangsúlyozta, a minisztériumok fölötti osztozkodás még nem kezdődött el, mert nem ez a legfontosabb a jelen pillanatban. Ha sikerül véglegesíteni a tárgyalásokat a PUR-ral és az RMDSZ-szel, akkor jó, ha nem, akkor még az év vége előtt kisebbségi kormányt alakítunk – szögezte le.
Az újonnan megválasztott államfő elmondta, számítanak az RMDSZ már bejelentett támogatására, de a tárgyalóasztalhoz várják a PUR-t is, annak ellenére, hogy az eddigi nyilatkozataiban kitartott a PSD mellett.
Bíznak a PUR ismételt pálfordulásában
Călin Popescu Tăriceanu, a D. A. miniszterelnök-jelöltje úgy nyilatkozott, hogy napokon belül eldől, hogy Dan Voiculescu alakulata a D. A.-hoz szegődik-e vagy sem. – Szerintem a PUR még a hét elején igent mond nekünk – tette hozzá.
PSD-képviselők is támogatják az új kormányt?
Az Országos Szakszervezeti Tömbnek a Nagy-Románia Párt listáin bejutott képviselői is támogatják a D. A. Szövetséget a kormányalakításban – jelentette be vasárnap Florin Bejan PRM-s képviselő, aki az úgynevezett Nemzeti Demokrata Tömb nevében írt alá megállapodást a liberális-demokrata szövetséggel.
Bejan azt mondta, bár eredetileg öt képviselő jutott be PRM-s színekben az alsóházba a szakszervezeti tömb képviseletében, utólag csatlakozott hozzájuk további öt képviselő és hét szenátor. Bejan nem nevezte meg ezeket a honatyákat, sugallta viszont, hogy a PSD és a PUR képviselőiről van szó.
Berlusconi hazai kiadásban
Az új államfő "harcoljunk a korrupció ellen" jelszóval meghirdetett programját némileg kétségessé teszi, hogy a parlamenti matematika kényszere miatt olyan pártelnök támogatását fogadja el, aki 1990 elején, kétes körülmények között vált dollár-milliomossá.
Dan Voiculescu, a PUR vezetője az Antena1 tévé és egy 40 cégből álló, sokszoros kereszt-tulajdonlással összefogott birodalom vezetője. A Ziua napilap összefoglalója szerint vagyona több mint valószínű, hogy a Securitate Crescent nevű külkereskedelemi cégének megörökléséből származik.
Egy szokatlan végrendelet
A vállalkozást a ciprusi adóparadicsomban jegyezték be a 80-as évek elején, 1989 decemberében névleges vezetője egy arab üzletember, Fouad Sanbar volt. Sanbar végrendelete kissé szokatlan: a több tízmillió dolláros vagyonú céget nem feleségére és gyermekeire, hanem alkalmazottjára, Voiculescura hagyta.
A PUR mostani elnöke 1991-ben – mikor az átlagjövedelem Romániában alig volt 50 dollár – tízmillió dolláros alaptőkével jegyeztette be első cégét, a Grivco Rt.-t. Voiculescu cégeinek listájáról kiderül, hogy az Antena1 tévéadónak máig 20%-os tulajdonosa a ciprusi Crescent. Voiculescu mindeddig nem adott magyarázatot a hirtelen meggazdagodásra.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak