Nem tudni semmit az Irakban elrabolt román újságírókról
Szin Péter 2005. március 29. 19:04, utolsó frissítés: 19:04Egy tévériportert, egy operatőrt és egy sajtótudósítót raboltak el tegnap Bagdadban. Egyikük egy sms-t haza tudott küldeni, de aztán csend. Váltságdíjat még senki sem követel, az elnöki hivatal és a SRI válságstábot alakított.
A Prima tv stúdiójában a kollégák hangszórókon követhették végig, amint tudósítójuk, Marie Jeanne Ion angolul és arabul alkudozik az elrablásukon sürgölődő csoporttal, hogy akciójuk fölösleges, ugyanis román újságírók lévén,
nincs pénzük a váltságdíjat kifizetni.
A Prima főszerkesztő-helyettese, továbbá Sorin Dumitru Miscoci operatőr és Ovidiu Ohanesian, a România Liberă napilap újságírójának sorsáról azóta sem tudni semmi biztosat.
Ohanesiant állítólag már megtalálták egy bagdadi szállodában, de ez meg nem erősített információ. A tudósító a napilap egyik szerkesztőjét Bagdadból tegnap este 7-kor hívta fel, azóta semmit sem tudni róla. A trió vezetője és tolmácsa közös volt.
Ugyanide tartozik, hogy állítólag egy amerikai újságírót is elraboltak a Prima stábjával együtt. Az újságírócsoport azért indult öt napra az arab államba, hogy interjút készítsen az iraki kormányfővel, majd az ország új elnökével.
Iyad Allawi miniszterelnökkel már vasárnap rögzítették a beszélgetést. Mikor az emberrablás történt – melyről az Al-Jazeera (A félsziget) arab hírtévé tudósított először –, éppen elváltak a bagdadi román követség munkatársaitól, és a város Al Hamiryah nevű negyede felé tartottak.
Az emberrablás
állítólag az újságírók szállodája közelében, egy olyan környéken történt, melyre nem terjed ki a szövetségesek biztonsági rendszere.
Eközben jelent meg a CURS közvélemény-kutató friss felmérése, miszerint a lakosság 55%-a helyteleníti Románia iraki szerepvállalását – az akciót 36% támogatja. A román közvélemény túlnyomó többsége eleve nem támogatta az USA és szövetségesei iraki háborúját.
A három sajtós elrablásáért a friss hírek szerint az a jordániai csoport vállalta magára, melyet Abou Mousab al-Zarqoui, Oszama bin Laden egyik közeli munkatársa vezet. Nicolas Henin francia politikai elemző szerint "kezdő összegként" a rablók rendszerint körülbelül ötmillió dollárt kérnek egy túsz elengedéséért.
A dolog pikantériája,
hogy pont most tett villámlátogatást az Irakban szolgáló, 800 fős román kontingensnél Traian Băsescu államelnök. Az államfői kabinetiroda sietett is leszögezni, hogy a két esemény között nincs kapcsolat, tekintve, hogy az újságíró-trió már hamarabb érkezett Irakba. Erre hivatkozik a Prima hírigazgatója is.
A Román Rádiótársaság bagdadi tudósítója szerint viszont igenis van összefüggés a kettő között: az elnök látogatását ugyan titokban tartották, de mégis egy arab nyelvű hírügynökség számolt be róla először.
Simona Marinescu, aki a szociálpolitika regionális koordinátora Irakban úgy tudja, hogy a két Prima-tudósító útját egy arab üzletember finanszírozta. A Bagdadban dolgozó szakértő azt közölte, hogy egész hálózatok épülnek az emberrablásra – az áldozatok váltságdíja rekordösszegeket dönt.
A külügyminisztérium,
az elnöki hivatal és a titkosszolgálatok szakértői máris válságstábot alakítottak, melyet Basescu koordinál. A csoport első két ülését kedd délelőtt, majd délután tartotta az elnöki hivatalban – jelen volt a külügyi szakértők mellett a Román Hírszerző Szolgálat és a Külföldi Hírszerző Szolgálat, vagyis a SRI és a SIE embere is.
A stáb mindaddig dolgozik, míg az újságírók "épen és egészségesen" elő nem kerülnek – szól az ülésről kiadott nyilatkozat.
Eközben a Prima hírigazgatója bejelentette, hogy a tévétársaság a keresés, illetve az emberrablókkal való tárgyalás megkezdésére vár, de eközben felvette a kapcsolatot az Al-Jazeerával. Ez a hírtévé szokta közvetíteni az emberrablók követeléseit, de jelenleg
nincs információjuk az eltűntekről.
Az arab tévé portálján elérhető ma délutáni hír szerint (melyet "mekkai időszámítás" szerint fél ötkor, romániai időszámítás szerint fél négykor közöltek) a bagdadi román követség megerősítette az eltűnés tényét, de a további nyilatkozattól elzárkózott.
Az Al-Jazeera is beszámol arról, hogy Marie-Jeanne-nak sikerült sms-t küldenie az édesanyja számára azzal a szöveggel, hogy: elraboltak minket, és ez nem vicc. Az elmúlt évben amúgy több, mint 150 külföldit raboltak el Irakban. Többségüket tárgyalásos úton vagy váltságdíjért szabadon engedték, de mintegy harmadukat kivégezték elrablóik.
Legutóbb Florence Aubenas, a baloldali Libération elrabolt tudósítója intézett Párizshoz kétségbeesett hangú videóüzenetet, amelyben az életéért könyörög. Az újságírót arab tolmácsával, Husain Hanun al-Saadi-val együtt január ötödikén rabolták el.
A francia hatóságok azóta is tárgyalnak az emberrablókkal. Jean Pierre Raffarin miniszterelnök annyi közölt az ügyről a francia törvényhozásban, hogy a kapcsolat a stabil, így "van némi remény" a tudósító mgmentésére. Hogy pontosan miről szól a tárgyalás, azt nem közölte.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak