Első felvonás, 1990 – második, 2005: gyertyás tüntetés a Bolyaiért
Sipos Zoltán 2005. október 18. 11:21, utolsó frissítés: 01:43A lelkesebbek fáklyát lengettek – áthúzott "Universitate Bolyai" cédulák a kukákban.
„Belső határok” – ezt írták fel franciául és románul egy, a BBTE főépülete bejárata fölött lógó bannerre, és így ez finom utalásféleképpen működött a felszólalók feje fölött. (Hogyha mondjuk „Pszichoszomatikus megbetegedések” felirat állt volna ugyanott, akkor rögtön másképp uralta volna a teret és ki kellett volna hagynunk, mivel túlzottan ironikus zárójel lett volna. Így viszont kezdetnek nem rossz.)
No de a tegnap este a Farkas utcába kivonult tömeg valószínűleg nem törődött sokat a Francia Kulturális Központ és a BBTE által közösen szervezett rendezvény bannerével: a Bolyai Egyetem ügyéért mintegy 300-500-an tüntettek (ez az adat a jelenlevő újságíró-kollégák becslése). A megmozdulás
teljes békességben zajlott:
nemhogy ellentüntetés, de túlzott csendőri jelenlét sem zavarta. Az, hogy mennyire illékony ez a konfliktus, a rendezők révén elég szép számmal felvonultatott biztonságiak jelvényével példázhatnánk: erre (a bannerrel ellentétben) magyarul és angolul írták ki azt, hogy „biztonság”. Finom utalásféleképpen.
Amúgy történhetett valami ellen-megmozdulás a nap folyamán, mivel a bejárat előtti kukákban áthúzott „Universitate Bolyai”-feliratos cédulákat lehetett látni – egy ilyen papírt el is égetett az egyik kis diákcsoport.
Ami a felszerelést illeti, világosak voltak a preferenciák: a fiatalok többsége filléres, alumíniumtányéros gyertyát szorongatott, az idősebbek kezét klasszikus gyertyáról lecsorgó viasz égette. A lelkesebbje persze fáklyával érkezett. Könyvek dolgában
nagyobb volt a szórás:
volt, aki Wass Albert Mire a fák megnőnek című regényét szorongatta görcsösen – más Trigonometria feliratú, szürke füzettel a hóna alatt nevetgélt.
Az első felszólaló a Bolyai Kezdeményező Bizottság vezetője, dr. Hantz Péter egyetemi adjunktus volt: optimistára hangszerelt beszédében elmondta, hogy Európában tucatnyi, állami pénzből fenntartott kisebbségi egyetem működik, így itt a soha nem visszatérő pillanat az EU-csatlakozás küszöbén álló Romániából kikényszeríteni magyarellenes politikájának visszafogását.
A két főcél az önálló, állami költségvetésből finanszírozott Bolyai Egyetem létrehozása, illetve az, hogy a Sapientia-EMTE finanszírozásába a román állam is szálljon be. Mivel a felszólalók részéről fontos bejelentés nem volt várható, felfedezőútra indultunk a tömegben. Az feltűnt, hogy a BBTE-establishment
nem képviseltette magát:
nem sikerült a tömegben fellelni például dr. Szamosközi Istvánt, aki az Akadémiai Tanács alelnökeként felel a magyar nyelvű oktatásért. Úgy tűnik, dr. Salat Levente rektorhelyettes sem volt jelen.
Az RMDSZ országos funkcionáriusai nem vonultak utcára, a helyi és a megyei szervezet képviseletében viszont jelen volt Boros János kolozsvári alpolgármester és dr. László Attila, a kolozsvári RMDSZ-szervezet elnöke.
____________________________________
Csíkszereda: állami pénzeket a Sapientiának!
Mintegy négyszáz fős tömeg gyűlt össze a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előtt. A helybéli egyetemisták, tanárok, és középiskolás diákok mellett a római katolikus egyház képviselői és idős csíkszeredai polgárok is részt vettek a demonstráción, a Bolyai Egyetem visszaállítását és a Sapientia-EMTE fenntartásához román állami hozzájárulást követelve.
A tiltakozás gyertyagyújtással kezdődött, majd a tüntetők körüljárták a Megyeháza épületét és visszatértek a Sapientia elé. Ami a szónoklatokban elhangzott követeléseket illeti, Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere kiemelte: szükség van a Sapientia román állami támogatására, és arra emlékeztetett: tudjuk már, mivel jár az egyetemépítés, de csendes, bölcs és következetes munkával megvalósítható.
Bartis Erika, az Erdélyi Magyar Ifjak csíki szervezetének elnöke az önálló állami magyar egyetem létrehozásának fontosságáról szólt. A tüntetésen felolvasták Sógor Csaba szenátor, Toró T. Tibor parlamenti képviselő és Hantz Péter adjunktus a tüntetőkhöz írott levelét, valamint Michel Ebner európai parlamenti (déltiroli) képviselő, és Eva Maria Barki üdvözletét.
Végezetül Darvas-Kozma József esperes-plébános az egyházaknak az erdélyi magyar nyelvű oktatás megőrzésében játszott szerepét, felelősségvállalását valamint a tüntetőkkel való szolidaritást hangsúlyozta. A könyves-gyertyás tüntetés közös imával zárult. (Daczó Kati)
____________________________________
Sepsiszentgyörgy és Nagyvárad: levelek Markónak és Băsescunak, brüsszeli levél Tőkéstől
Több mint háromszázan vonultak fel Sepsiszentgyörgyön a Krónika napilap tudósítása szerint. A tömeg a központi 1848-as emlékműtől oda vonult, ahol a tervek szerint már nyolc éve fel kellett volna épülnie az egyetemi campusnak.
A résztvevők átadták a prefektúra és a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal képviselőinek a követeléseiket tartalmazó dokumentumot, valamint a Markó Béla RMDSZ-elnökhöz és Traian Băsescu államelnökhöz címzett leveleiket.
Körülbelül hetven fiatal tüntetett Nagyváradon a Széchenyi téri Ady-emlékmúzeum előtt – írja a Krónika. A megmozdulást húszfős csendőrkontingens biztosította.
Felolvasták a jelenleg Brüsszelben tartózkodó Tőkés László EMNT-elnök levelét, melyben a püspök rámutatott: szégyen, hogy a Románia európai integrációjával kapcsolatos, hamarosan elkészülő országjelentésből "az RMDSZ cinkos hallgatásának, illetve félrevezető propagandájának tulajdoníthatóan" a magyarság követelései és a kisebbségi jogsérelmek várhatóan kimaradnak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak