2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Hantz Péter: "szét akarjuk szakítani a Babes-Bolyai Egyetemet"

Sipos Zoltán 2005. november 01. 15:53, utolsó frissítés: 15:12

A Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke egy állami magyar egyetemi konzorciumot hozna létre.





A szóbeszéd szerint a BBTE vezetői gáncsolni próbálják a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) munkáját. Értesülésünk szerint Csucsuja István, a Történelem-Filozófia kar professzora azzal dicsekedett, hogy beszélt a bukaresti diploma-honosító bizottsággal annak érdekében, hogy megpróbálja megakadályozni Hantz Péter és Kovács Lehel doktori diplomájának romániai honosítását. Igaz ez?

Hantz Péter: – Ehhez az értesüléshez itt és most nem kívánok megjegyzést fűzni.


Tud-e arról, hogy Szamosközi István egyetemi tanár, a Pszichológia kar professzora megtiltotta a diákjainak, hogy részt vegyenek a november 17-i tüntetésen? Sőt letiltatta a Disputa fórum IP-számát a Pszichológia Kar rendszergazdájával?

– Ezt sem kívánom kommentálni.


Beszéljünk a tüntetések után kirobbant „nyilatkozatháborúról”. Lehetséges, hogy az állandó publicitás használ az ügynek?

– Így igaz. Ellenfeleink közt olyan személyek is találhatók, akikkel nagyon meg vagyok elégedve, és nem szeretném, ha rátermettebb stratégákkal kerülnénk szembe. Azáltal, hogy sokan erőből próbálják megoldani a fölmerült gondokat, éppen nekünk segítenek.


A hétvégén Markó Béla RMDSZ-elnök igazat adott a tüntetőknek, ugyanakkor nem kötelezte el magát: azt mondta, hogy ez a probléma néhány éven belül magától megoldódik.

– Én remélem, hogy nem néhány éven belül, hanem sokkal hamarabb és a magyar közösség számára elfogadható módon fog megoldódni a helyzet. Az Európai Unió országjelentésében is szerepelt ez a kérdéskör.

Úgy gondolom, hogy a BBTE magyar természettudományi, humán tudományi, valamint társadalom- és gazdaságtudományi karait a lehető legsürgősebben létre kell hozni, mert nyakunkba szakad a bolognai-folyamat, és utána sokkal nehezebb lesz ezeket az átszervezési lépéseket megtenni.

Például sokkal egyszerűbb lett volna 1990-ben kitenni a többnyelvű feliratokat – most le kell verni az egynyelvű táblákat és újakat kell készíttetni.

Az RMDSZ támogatta és támogatja az állami magyar felsőoktatás kiterjesztését, és az állami magyar egyetem létrehozását. Az említett sajtótájékoztatón is elhangzott, hogy Markó Béla elnök úr az RMDSZ támogatásáról biztosította a magyar karok létrehozásának gondolatát.



Ki lehet jelenteni, hogy a tüntetések hatására módosult az RMDSZ álláspontja?

– Én azt hiszem, hogy a tüntetés hatására a BBTE vezetőségének mereven elutasító álláspontja tört meg. Most már nyíltan beszélnek arról, hogy az egyetemen szükségesek a többnyelvű feliratok. Persze ennek a kérdésnek a rendezését egy bizottság hatáskörébe utalták, és az elmúlt néhány év történései azt mutatják, hogy hasonló bizottságok a végteleneségig húzhatják a rájuk bízott feladatok megoldását.

Ettől függetlenül elképzelhetőnek tartom, hogy a tüntetések hatására a magyar felsőoktatás helyzetének rendezése az RMDSZ politizálásának egyik prioritásává válik.


Milyen humán és anyagi erőforrások fölött rendelkezik a Bolyai Kezdeményező Bizottság? Hogyan szerveződik?

– Hasonlóan vagyunk szervezve, mint a Milosevics hatalmát megdöntő szerb ellenállási mozgalom, az Otpor. Nincsen „apparátus”, struktúra vagy döntéshozási hierarchia. A feladatokat átlag heti egy ülésen beszéljük meg, ezután ki-ki megkapja azokat az eszközöket, melyekkel a rá bízott feladatokat meg tudja oldani.

Rendelkezésünkre állnak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Oktatási Szakbizottságának irodái, számítógépei és alkalmazottai, a működéshez szükséges összegeket pedig adományokból gyűjtjük össze.


A román közvélemény számára ez az egyetem-kérdés nagyjából arra redukálódik, hogy a magyarok szét akarják szakítani a BBTE-t...

– A román sajtó viszonyulása sokat változott a májusi Kisebbségi Felsőoktatási Konferencia óta: ma már ritkaságszámba megy az, ha egy román sajtóorgánum negatív hangnemben, tendenciózusan számol be a fejleményekről.

Való igaz, szét akarjuk szakítani a Babes-Bolyai Egyetemet – ezt nem is tagadjuk. Én minden kártyát kiteszek az asztalra, megmondom első nekifutásból: a végső célunk egy állami magyar egyetemi konzorcium létrehozása, amelynek az egyik tagja a Bolyai Egyetem kell legyen. Mégpedig az a Bolyai Egyetem, mely a BBTE infrastuktúrájának 25%-át, a székelyföldi kampuszokat és a főépület felét is megörökli.

Ezidáig erről igen keveset egyeztettünk a román kollégákkal. Ezen változtatni akarunk, és ezért szervezünk román nyelvű Bolyai Esteket – az elsőre e hét csütörtökjén fog sor kerülni a Protestáns Teológiai Intézet Nagytermében, este 7 órakor.



Többször kijelentette, hogy a Bolyai Egyetem létrehozásához egy politikai döntésre van szükség. Hogyha ad absurdum ezt a döntést hirtelen meghoznák, akkor le kellene ülni elosztani az épületeket, termeket, laboratóriumokat. Ez várhatóan igen fájdalmas lesz mindenki számára – hogyan tudná az indulatokat kezelni?

– Kétségtelen, hogy fájdalmas döntéseknek nézünk elébe. Nem is annyira az ingóságokkal, hanem az ingatlanokkal kapcsolatban lesznek majd viták. A magyar oktatók és hallgatók nagyjából 25%-át teszik ki az egyetem hallgatói-oktatói gárdájának, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az egyetem infrastruktúrájának negyedét megkapjuk.

Véleményem szerint nem szabad olyan döntést elfogadnunk mint 1945-ben, amikor a több tucat egyetemi épület közül csak egyetlen egyet kapott a Bolyai Egyetem. Ugyanakkor az is fontos, hogy a termek ne különböző épületekben legyenek szétszórva, hanem egy (vagy kevés) épületben koncentrálódjanak.



Dr. Magyari Tivadar szociológus egyik, A Bolyai Egyetemmel kapcsolatos diskurzus története című előadásában elmondta, hogy a Bolyai Társaság gyűlései nélkülözik az érdemi vitát. Elhangzott az is, hogy az egyetemről szóló diskurzusban kevés a konkrétum: a tervezetekben rengeteg az általánosság, inkább a nosztalgikus elem dominál. Hogyan kommentálja ezt?

– Ami engem illet, az én terveimben nem lehetnek nosztalgikus elemek, mert a Bolyai Egyetemnek nem voltam sem oktatója, sem hallgatója, már csak koromnál fogva sem. Úgy gondolom, hogy eddig egy komoly terv készült az egyetem létrehozásáról:

1998-ban, az RMDSZ kormányra kerülése után, egy szakértői bizottság kidolgozott egy nagyon részletes, egyáltalán nem elnagyolt és nem óhajok szintjén álló tervet. Amikor arról volt szó, hogy létrehozzák a Petőfi-Schiller egyetemet, akkor lényegében erre a tervre alapoztak.

Én úgy gondolom – és ebben igazat adok Dr. Magyari Tivadarnak – hogy mindenképpen szükség van a terv részletes és pontos felújítására, mivel egy sor olyan dolog történt – például a bolognai folyamat megszületése– ami szükségessé teszi a korábbi elképzelések felülvizsgálatát.

Mi egy, a helyi érdekek fölött álló magyarországi szociológus-csoporttól megrendeltük a Bolyai Egyetem létrehozásának tervét. Ennek költségei több millió forintra rúgnak és kizárólag az anyagiaktól függ, hogy ezt a tervet a következő hónapban el tudjuk-e készíttetni.


Dr. Benedek Dezső antropológus egy előadásán kifejtette, hogy a magyar oktatásra saját minősége jelenti a legnagyobb veszélyt, nem pedig a román állam. Ugyanakkor észrevehető az a tendencia, hogy egyes magyar diákok román nyelven végzik egyetemi tanulmányaikat, bár magyarul is tanulhatnának: ugyanis így könnyebben boldogulnak bizonyos területeken. Ilyen helyzetben stratégiailag érdemes-e magyar egyetemben gondolkodni?

– Kétségtelen, hogy a jogi és a közgazdasági tanulmányok tekintetében nagyon előnyös, ha a diákok románul hallgatják az órák egy részét. De úgy gondolom, hogy nem kell túldimenzionálni ezt a kérdést: természettudományi szakokon legalább olyan fontos az angol nyelv ismerete, mint a román nyelvé.

Azt hiszem, hogy lassan az üzleti életbe is egyre inkább be fog gyűrűzni az angol nyelv: gyakorlatilag az összes multinacionális vállalat belső hivatalos nyelve az angol. Nemrég a MOL-nál is hivatalos nyelvvé vált az angol.

Meggyőződésem, hogy már az önálló karok létrejötte is minőségi ugrást fog jelenteni. Több pénzből tudunk majd gazdálkodni, sokkal nagyobb lesz a döntési szabadságunk, és nem kenhetjük másra az esetleges minőségi problémák okait – így folyton arra lehet hivatkozni, hogy azért nem csináljuk, mert a románok...


A Sapientiával kapcsolatban is láthattuk, hogy mennyi szervezési problémával jár egy egyetem elindítása és „beüzemeltetése” – ennek pedig az oktatás minősége látja majd kárát. És közben a magyar felsőoktatás amúgy sem valami csúcs...

– Igen, ezer sebből vérzik a romániai magyar felsőoktatás. De ha létrejönne a Bolyai Egyetem, nem az történne, hogy ezeknek a sebeknek a száma növekedne vagy csökkenne. A gondok egy része eltűnne, míg mások előjönnének.

Összességében induláskor nem lenne jobb vagy rosszabb a helyzet, de távlatokban az önálló döntéshozás, a fejlettebb nemzetközi kapcsolatok és az anyaországi segítség révén mindenképpen javulna az oktatás minősége. Ha viszont nem történik változás és a jelenlegi keretek közt kell tovább dolgoznunk, a BBTE magyar tagozatának jelentős része menthetetlenül le fog épülni.

Úgy gondolom, illúzió az, hogy hirtelen létrejön a Bolyai Egyetem. Véleményem szerint először a magyar karok jönnek létre és lesz lehetősége a magyar felsőoktatásnak annyira megizmosodni, hogy amikor a karok kiválnak és létrejön a Bolyai Egyetem, akkor az átmenet viszonylag zökkenőmentes legyen.


Tíz napja elutasították az oktatók a BBTE vezetőségének egy, Magyarságtudományi Kar létrehozására vonatkozó ajánlatát. Az érintett tanszékek vezetői szerint ez látszatintézkedés, gyakorlati jelentősége kevés lenne. De nem jelentett volna kimozdulást a holtpontról ennek a karnak a létrehozása?

Teljes mértékben igazat adok a magyar tanszékek oktatóinak. Az egyetem vezetése kétségbeesetten próbál látszatintézkedéseket hozni, melyekkel elvehetné követeléseink élét. Ráadásul elérték, hogy az egyetem magyar tagozatának vezetői szembeforduljanak velünk, és egyes magyar vezetők végezzék el a „piszkos munka” tekintélyes részét, mellyel önállósulási törekvéseinket próbálják elgáncsolni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS