Gyurcsány Ferenc: gyalog a kampányszínpadon
S. G. 2006. április 06. 17:33, utolsó frissítés: 17:19Élőben figyeltük, egy kampánygyűlésen hogyan kapcsol Gyurcsánynál a Beszédet Mondasz szoftver #b#Állítsd le magad #/b# modulja. Szubjektív.
Meghívhatna egy sörre az SZDSZ kampánystábja, mert pénzt, időt és metrójegyet nem kímélve, lóhalálában (képzavar, az aluljáróba lóval behajtani tilos), az utolsó percben elloholtunk Kóka János gazdasági miniszter képviselő-jelöltségét megtámogató gyűlésre, ahol
Gyurcsány kormányfő volt a sztárvendég.
A helyszín a 2. kerület, a Marczibányi téri szabadidőközpont, ami úgy néz ki, mint a 70-es, 80-as években épült, hasonló célú intézmények: nagyon szürke, nagyon lapos, nagyon beton. Kókára ebben a szolid, budai elitnegyedben rá is fér a segítség a kormányzat hősétől, mert jobboldali sajtótermékek enyhe kárörvendezéssel jegyzik meg, hogy ebben a választókerületben a hivatalban levő fideszes polgármájszter szokott győzni.
Az előtérben biztonsági őrök még a kamerát is külön kipróbálják, valódi-e – bár Forsyth A sakál napja című krimijéből ihletődve (ahol a főhős egy mankóból összeszerelhető távcsöves puskával majdnem kilövi de Gaulle elnököt) úgy készíttetnénk el a plasztikbombát, hogy francba is, de működjön tökéletesen fényképezőgépként is.
De a one man show-ról
így sem maradunk le, Gyurcsány Ferenc most kezd. Ha már italról volt szó fentebb, udvariatlan dolog pont ebédidőben hasonlítani édes-savanyú leveshez a Fidesz-MSZP koalíciót, mikor sokaknak korogni kezd a gyomra (illetve nem tudni, de az önök tudósítójáé igen). A kormányfő lendületesen ad elő:
hosszan kileng jobbra és balra, langaléta alakja szabályos ingamozgást végez, két méter jobbra, két méter balra, s járkálás közben határozottan gesztikulál, szolid fekete zakóján egyik gombot begombolva hagyja.
Megtudjuk tőle, hogy a politikai igazságok relatívak, illetve azt, hogy a liberálisokhoz képest a szocialisták kevésbé hisznek abban, hogy a piac önmagában képes a társadalmi igazságosság megvalósítására. A közönség tapsol.
Sokfajta külön boldogság-elképzelés él egymás mellett – ezt sem tudtuk volna, ha nem jövünk el ide, de mivel így felvilágosítottak, továbbadjuk. A kormányfő összességében pozitív, laza és magabiztos, sőt sármos is.
Egyedül akkor jön indulatba, mikor a – nevén meg nem nevezett – Fidesz jön szóba. Szinte látszik rajta, mikor kapcsol a fejében a Beszédet Mondasz szoftver 2.1-es verziójába frissen bekerült modul, a Túl hangos vagy most, Ferenc, állítsd le magad c. menüpont.
És szépen befejezi.
Majd Kóka, Gyurcsány és az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor "kötetlenül beszélget" – de legalább ironikusan kezelik a helyzetet, ki-ki szólnak a szituációból azzal, hogy "figyelj, nem ezt beszéltük meg előre". A közönség nagyon vevő az ilyesmire, főleg, mikor kiderül, Kunczénak van a legjobb humora.
A téma persze a tegnapi és a ma esti kormányfő-jelölti vitapárbaj. – Hogyan készülsz a vitára? – kérdi Kóka. – Nyers, vörös húst eszem – szól be Kuncze, mire a korábbi reakciókhoz képest frenetikus a nevetés.
– Tükör előtt még minden vitát megnyertem – poénkodik tovább a Szadesz-elnök – Ha vannak mások is, az csak zavarja az embert! Mint kiderül, a politikus erősen szkeptikus az esti négyes vita kapcsán, mert a szigorú szabályok szerint alig lehet majd egymásra reagálniuk, így valószínűleg egymás mellett elbeszélünk lesz a tévéshow-ból.
Elmenőben
Gyurcsány még gratulál Kóka képviselőjelölt első sorban ülő nagymamájának és édesanyjának. Elmenőben mi pofátlanul kihallgatjuk az egyik idős hölgy kommentárját, amint a barátnőjéhez fordul: "én már öregasszony vagyok, de nem mindegy az ember szemének, hogy kit lát (… – itt kimarad valami, mert valaki pont mellettünk szidja a kutyáját) nincs kisebbségi érzése, meri vállalni önmagát".
Hogy a néni kire gondolt, Gyurcsányra, Kókára, Kunczéra; Orbánra esetleg, nem tudni. A megfelelő név aláhúzandó – figyelem, ha a markerrel most összefirkálták a képernyőt, szeszes vattával még megmenthető.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak