2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

MTV-attak: több tízmilliós kárt okoztak a gyújtogatók

szerk. 2006. szeptember 19. 00:37, utolsó frissítés: 00:37

Lemondásra szólította fel a magyar kormányt az Európai Néppárt. Londoni elemzők szerint komoly piaci kockázatot jelentene Gyurcsány lemondása. #b#[percről percre]#/b#




13:37 Lemondásra szólította fel a magyar kormányt a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt kedden Brüsszelben kiadott nyilatkozatában.

A német kezdeményezésre született nyilatkozat szerint a pártcsoportot sokkolták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nemrégiben nyilvánosságra hozott kijelentései, amely szerint ő és kormánya éveken át hazudott a magyar polgároknak. A nemrégiben választott magyar kormány ezekkel kijelentésekkel elvesztette minden szavahihetőségét és politikai legitimációját - áll a nyilatkozatban, amelyet Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke ismertetett.

13:30 Személyesen és egyedül Gyurcsány Ferencet terheli a felelősség az éjszaka történtekért, melyekből egyedül a kormánypárt húz hasznot, mondta a Fidesz szóvivője, Szíjjártó Péter a párt elnökségi ülése után. A politikus egyúttal nyomatékosan felszólította a tüntetőket, maradjanak meg a demokratikus keretek között, és ne üljenek fel a provokációknak – ellenkező esetben az lesz a következmény, ami az éjszakai tévétudósításokban látható volt.


A szóvivő nem válaszolt arra az újságírói kérdésre, mely szerint a Fidesz lemondja-e a hétvégére Budapestre tervezett nagygyűlését, és arra sem, kilátogat-e Orbán Viktor pártelnök a Kossuth téri tüntetőkhöz.

13:18 Gyurcsány felelőtlen politikájára a felelőtlen utca reakciója volt a válasz, így kommentálta Dávid Ibolya, az MDF elnöke az éjszaka történteket, aki szerint a kormányfőnek bocsánatot kell kérnie kiszivárgott májusi beszédében mondottak miatt.

13:06
A magyar hatóságoknak kell rendezniük az országban a miniszterelnök vasárnap nyilvánosságra került beszéde miatt kialakult helyzetet - jelentette ki az Európai Bizottság szóvivője a testület keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy a bizottságnak nincs tennivalója vagy kommentárja az ügyben.

13:00
Keddi londoni elemzői vélemények szerint komoly piaci kockázatot jelentene Gyurcsány Ferenc lemondása. Juliet Sampson, az HSBC befektetési csoport londoni részlegének európai feltörekvő piaci stratégája kedden az MTI-nek azt mondta: a magyar papírok piaci értékelése jelenleg "elsöprő mértékben" a reformprogram hitelességére alapszik, a program hitelessége viszont jelentős részt Gyurcsány Ferenchez, illetve az ő hatalmon maradásához kötődik.

Sampson szerint ezt az magyarázza, hogy Gyurcsány érdeme a szocialisták választási sikere, és a kormányfő "egyedülállóan befolyásos helyzetben van", amikor a "politikailag igen nehéz" reformlépések megtételére kerül a sor. Ezért bármilyen fejlemény, amely miatt úgy tűnne, hogy Gyurcsány Ferenc esetleg távozik, megingatná a magyar piacot, fogalmazott a londoni elemző.

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének keddi elemzése szerint az ellentmondó hírek ellenére még mindig valószínűbb, hogy Gyurcsány Ferenc a posztján marad, mint az, hogy nem. Az éjszakai erőszakcselekmények képei "rondák ugyan", de a GS elemzése szerint nem várható, hogy az összecsapások eszkalálódnak, és a lakosság zöme sem pártolja az erőszakot.

Lehet, hogy a szocialistákat nem választják újra négy év múlva, de még ha a kormányfő végül le is mondana, akkor sincs sok egyéb választásuk, mint a költségvetési megszorítások továbbvitele, áll a Goldman Sachs keddi londoni elemzésében.

Kai Stukenbrock, a Standard & Poor's hitelminősítő térségi hitelfolyamat-elemzője az MTI-nek kedden azt mondta: a magyarországi események önmagukban nem befolyásolják a szuverén magyar adóskockázati besorolást, mert nem érintik közvetlenül azokat a kritériumokat - például a szuverén adósságkibocsátó hitelképességét vagy a közfinanszírozás helyzetét -, amelyeket az S&P általában elemez. Hozzátette: ha a fejlemények akár közvetett hatásaként is, bármely okból a gazdaságpolitikai döntéshozók úgy éreznék, hogy nem akarják vagy nem tudják olyan keményen továbbhajtani a reformokat, ahogy jelenleg szeretnék, annak jó eséllyel negatív hatása lenne a magyar adósosztályzatra.

12:52 Büntető feljelentést tett a Magyar Televízió ismeretlen tettesek ellen az épületben keletkezett súlyos károk miatt. "Az MTV vezetése kijelenti: az intézmény sem erkölcsileg sem intellektuálisan nem szolgált rá arra az értelmetlen és brutális támadásra, amely közszolgálati feladatainak teljesítése közben érte. Visszautasítunk minden nemtelen támadást" – áll a tévé közleményében.

12:51
A választási kampány részeként bejelentik a BRFK-n a Parlament előtt folyó tüntetést - közölte az MTI-vel Takács András, aki a hétfő esti és éjszakai események moderátora volt. "Ezzel törvényessé és szervezetté válik a Kossuth téri demonstráció" - mondta, hozzátéve, hogy megalakult a résztvevőkből a Magyar Nemzeti Bizottság - 2006.

Takács András elmondta, hogy a bizottságnak 13 tagja van, közülük négyen vannak megbízva politikai képviselettel, rajta kívül Toroczkai László, Balogh Barna és Molnár Tamás. "Most akarjuk legalizálni a demonstrációt, mint a választási kampány részét" - közölte a tüntetés egyik vezéralakja, mielőtt a BRFK-ra indultak volna.

A keddi tüntetésre folyamatosan érkeznek a résztvevők, egy óra előtt mintegy 300-350-en voltak a Kossuth téren. A Parlament előtt rohamrendőrök állnak pajzzsal a kezükben. A tömeg a kordonok mögött békésen demonstrál.



12:32 Toroczkai László, a radikális jobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője szólította fel a Kossuth téren tüntetőket arra, vonuljanak át a tv székházához.

Toroczkai korábban egy kisebb csoport élén már átvonult az épülethez, azt követelve, hogy az MTV élő adásában olvashassa be a Gyurcsány lemondását követelő tüntetők petícióját. A HVIM elnöke azt is kifogásolta, hogy szerinte a tv híradói alábecsülik a tüntetők létszámát. A tv a kérést elutasította; ezután tért vissza Toroczkai a Kossuth térre – derül ki a ma délelőtti hírösszefoglalókból. A HVIM vezetője szerint "forradalom van" Magyarországon.

12:02 Nyolc embert vett őrizetbe csoportos garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak gyanújával a rendőrség a hétfő éjszakai tüntetők közül 10 óráig. A tévéfelvételek alapján további intézkedések várhatók. Nagy létszámú nyomozócsoport vizsgálja a létező összes televíziós és rendőri videófelvételt, hogy azonosítsák a tüntetés főszereplőit. Arra a felvetésre, hogy a rendőrség azonosított-e futballhuligánként ismerős arcokat, a rendőrségi sajtóügyeletes egyelőre nem kívánt válaszolni.

11:50 Az attakban résztvevő tüntetők 2-300 fős kemény magjában vegyesen voltak újpesti és fradista futballhuligánok is – értesült a Napi Online. Egy neve elhallgatását kérő résztvevő szerint az újpesti szurkolók az este nyolc órakor véget érő Sopron-Újpest focimeccset követően egyenesen a Szabadság tér felé indultak, ahol az ősellenség, a Fradi szurkolóival és más fiatalokkal kiegészülve támadták meg a tévé székházát. Magában az akcióban egy kisebb csoport vett részt, de többezres tömeg biztatta őket.

11:45 Elítéli azokat az MSZP parlamenti frakciója, akik tegnap törvénytelen eszközökkel a közrend és a közbiztonság ellen támadtak. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője úgy fogalmazott: elvárják a Fidesztől és a KDNP-től, hogy azonnal határolódjanak el azoktól a szimpatizánsaiktól, akik a randalírozásokban részt vettek.

A politikus hozzátette: a felelősség azoké is, akik huzamosabb ideje "az utcára vitték a vitákat".

11:39 Sem a kormánypártok, sem a Fidesz kezdeményezte vitanapot nem tartják meg kedden a parlamentben, délután kettőkor viszont plenáris ülést tartanak a kialakult helyzetről.

11:35 A köztársaság nemzeti intézményét érte támadás – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a nemzetbiztonsági kabinet kedd reggeli ülése után..

11:32 A miniszterelnök a harmadik Magyar Köztársaság történetének "leghosszabb és legsötétebb" éjszakájaként minősítette a Magyar Televíziónál történteket. Elmosódott az a választóvonal, amely a demokratikus véleménynyilvánítás és a súlyos rendbontás között húzódik. Sok tekintetben a magyar rendőrség sincs felkészülve arra, amire az elmúlt 15 évben nem volt példa, hogy egy békés demonstráció durva erőszakba torkolljon – mondta.

11:25 "Arra fogom kérni valamennyi parlamenti pártot a házbizottság ülésén, vegyük komolyan a jogszabályokat, és értsünk egyet abban: ami nem választási gyűlés, hanem be nem jelentett tüntetés, azt a választási kampány során se lehessen megtartani". Ezt a miniszterelnök mondta kedden újságírók előtt.

"Mindannyian láthattuk, miként csaphat át egy békésnek induló tüntetés köztörvényes bűncselekménybe" – közölte Gyurcsány. A kormányfő azt mondta, minden eszközt megad az országos rendőrfőkapitány helyettesének és a budapesti rendőrfőkapitánynak ahhoz, hogy az éjszakaihoz hasonló események ne fordulhassanak újra elő.

A miniszterelnök a személyes felelősségét érintő kérdésre azt válaszolta: ahogy nyilvánosságra került beszédében is mondta, átfogó felelősség terheli az egész magyar politika egészét, amiből ő sem marad ki, de megjegyezte, hogy a jobboldalon keresendők azok a politikai erők, amelyek 2002 óta háromszor is illegitimnek nevezték a kormányt, és mindent megtettek ellehetetlenítésére.




10:50 hivatalába kérette Sólyom László köztársasági elnök Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert és az illetékes rendőrségi vezetőket, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését követően részletes tájékoztatást adjanak a történtekről.

10:23 Délután egy órától engedélyezte a rendőrség a közterület-fenntartóknak, hogy a Szabadság téren eltakaríthassák az éjszakai rombolás nyomait.

10:10 Nyugodt a hangulat a Kossuth téren. A parlament előtt, mintegy 60-70 ember áll a főbejárattó kissé balra, a kordonok mögött. Néhányan nemzetiszín zászlóval érkeztek, egy sátor alatt páran beszélgetnek a sátorra egy nemzeti színű zászlón "magyar vagyok, nem MSZP-s" felirat látható.

Egy idősebb hölgy fennhangon többször elmondta, hogy "rabszolgaságba döntöttek minket", de különösebb reagálást ez sem váltott ki. A parlamentbe érkezőket néhányan "aki hazudik, az lop is" kiáltásokkal fogadják. Az épület előtt rendőrök állnak. Az érkező autókat is füttyszó fogadja.

08:40 Több tízmillió forintos kárt okoztak a tüntetők a tv székházában – közölte kedden reggel a még mindig romos állapotú intézményben az m2 programigazgatója. A kárfelmérés még tart, de a több tízmilliós nagyságrend biztosnak tűnik. Az adás lebonyolításának biztonsága nem került veszélybe, így egész nap sugározhat a közszolgálati tv.

A tüntetők éjszakai megjelenése előtt Rudi Zoltán, az MTV elnöke arra utasította mindkét csatorna (m1 és m2) programigazgatóját, tekintse elsődleges feladatának az adást lebonyolító helyiségek biztosítását – a tüntetők a stratégiailag fontos szobákba nem tudtak bejutni. Több irodában és folyosón viszont komoly rongálás történt, a tűz miatt a programigazgató irodájában is két centis koromréteg áll mindenütt.

Az MTI úgy tudja, a tüntetők az MTV több vezető munkatársa és az elnök az épület előtt parkoló autóját semmisítették meg. A székház aulájában jelenleg mintegy 20-25 rendőr pihenve várja a fejleményeket.

08:37 Teljesen lezárta a MTV környékét a rendőrség kedd reggelre, az épületbe ellenőrzés után csak a dolgozókat engedik be. A tv székházánál és a téren nyombiztosítást végeznek. A székház előtti parkot kordonnal zárták le, ahol a felgyújtott, kiégett autókon, a tv épületéből kihordott, összetört és szétdobált berendezési tárgyakon fellelhető nyomokat rögzítik a bűnügyi technikusok. A szétvert főbejáratot rendőrkordon zárja le.

08:35 A tüntetők súlyosan megrongálták a Szabadság-téri szovjet emlékművet is. Az obeliszk mindkét oldaláról leverték a bronz domborműveket, több méterrel távolabb a földre hajították, az alapzatról több négyzetméter kőburkolatot levertek. Az obeliszket festékszórókkal firkálták össze. "Mocskos komcsik", "Gyurcsány, húzz el", "56-Bukjon a kormány" – ezek a feliratok.

08:26 Felajánlotta lemondását Gyurcsány Ferencnek keddre virradólag Petrétei József miniszter, de a kormányfő nem fogadta el. A tárca vezetője azt mondta: a rendőrség véleménye szerint nem is számolhatott azzal, hogy a tüntetés agresszív fordulatot vesz. A hatóság békés demonstrációra készült fel, a létszám arra volt elegendő, hogy biztosítsa a helyszínt a MTV-székház előtt.

Amikor megkezdődtek az atrocitások, megtörtént az átcsoportosítás, de a rendőröknek a Kossuth téren is jelen kellett lenniük, hogy a Parlament épületét biztosítsák. Petrétei közölte, a rendőrség megkezdte a nyomozást, a felderítésre és előállításra már kedden sor kerül. A tüntetés kapcsán azt mondta, "szó sincs politikai demonstrációról", "bűncselekmény-sorozatról beszélünk".

08:05 A tüntetőknek többek közt azért sikerült bejutniuk a tévé épületében, mert a helyszíni parancsnok úgy döntött, belülről védik az épületet, de tiltakozók felgyújtották a bejáratot, így a füst miatt saját biztonságuk érdekében a rendőröknek felsőbb szintre kellett vonulniuk. Az egyik rendőr figyelmeztető lövéseket adott le saját fegyveréből.

08:00 Százkét rendőr sérült meg keddre virradóra a tüntetésen, egyikük súlyos, életveszélyes állapotban van, hajnalban műtéttel emelték ki a koponyájába fúródott csontszilánkot a Honvéd Kórházban. Általános állapota kielégítő, a beteg magánál van. A mentők összesen 125 sérültet láttak el éjszaka és hajnalban, de a kisebb sérülésekkel együtt ez a szám százötven fölé becsülhető. A sérülések többsége vérző vagy zúzódásos jellegű volt.

07:57 Továbbra is megközelíthetetlen a teljes rendőri zár alatt lévő Szabadság tér, a rendőrök a térre vezető utcákat is lezárták. A téren reggel tüntetők már nem voltak.

___________________

03:48 A TV2 szerint megkezdődött a székház visszafoglalása. A rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy több ezer rendőr van a helyszínen.

03:30 A tüntetők egy része elkezdett átvonulni a Kossuth térre, ahol az engedélyezett demmonstráció zajlik.

02:50 Az MTI úgy tudja, az egész országból indultak rendőri erősítések. Gyurcsány a TV2-nek úgy értékeli a helyzetet "nyilvánvaló, a rendet nem tudjuk megtartani" és elmondta, hogy korábban határozott utasítást adott az MTV épületének megvédésére. A téren nyugalom van, a tüntetők zavartalanul mennek be az épületbe. Több újságíró is bent van az épületben - fosztogatásról és garázdaságról számolnak be. Nincsenek összetűzések, mert nincsenek az épületbe való behatolást meggátolni próbáló rendőrök. A sérültek száma 50 fölötti.

02:24 Megszakadt az MTV műsora. A rendőrök megpróbálják evakuálni a bentrekedteket. Körülbelül 50 tüntető van bent az MTV aulájában.

02:12 A tüntetők felfeszítették a főbejárat rácsait és behatolnak a televízió épületébe. A TV2 szerint a tüntetők és a benti rendőrkordon rendőrei beszélnek egymással. Az épület egyik jobboldali földszinti irodája ég.

Kint folyamatosan gyújtanak fel autókat. A televíziók a Hír TV élő képeit közvetítik - a tüntetők csak ennek a televíziónak a közvetítő kocsijait engedik be a térre. Annak ellenére, hogy a rendőrségi szóvivő többszáz rendőr bevetéséről beszél, a téren vagy a tevevízió bejárata mögött nincsenek rendőrök.

01:21 Négy oldalsó ablakot feszítettek fel a tüntetők, ahol sikerült bemászniuk a tévészékházba. A Szabadság téren már nem látni rendőröket, akik a főbejárat mögött próbálják meg visszaverni az agresszorokat. Az MTV harmadik emeletéig a könnygáz teszi lehetetlenné a stúdiómunkát.

00:52 A televízió épülete mögött rendőrautók és mentőautók állnak. Hozzávetőlegesen harminc, elsősorban fejsérüléses tüntetőt látnak el a mentőautókban.

00:45 Utcai háború kövekkel, az egyik kocsi lángol a televízió épülete előtt. Az autó a magyar televíziójé, és nagy lánggal ég. A Kossuth térről, ahol zajlik a békés tüntetés, folyamatosan hívják át az embereket a Szabadság térre. A metró nem jár, de mindkét téren folyamatosan nő a tömeg.

00:20 A tömeg a Szabadság téren ismételten próbálja megrohamozni a közszolgálati tévé épületének bejáratát, a rendőrség könnygázzal és vízágyúkkal veri vissza a támadásokat. A Hír tv tudósítása szerint további rohamrendőrök, illetve rabszállító kocsik érkeznek a helyszínre. Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnökének közlése szerint a tévé alkalmazottai közül senki sem sérült meg, de a rendőrök között van több sebesült is, akiket mentővel szállítottak el a helyszínről.

23:00 A Kossuth téren, a parlament épülete előtt este 11 órára megközelítőleg ezer ember maradt, itt nyugodtabb a hangulat, a szónokok elhatárolódnak az erőszakos cselekedetektől. A Szabadság térieket arra kérik, térjenek vissza és folytassák a békés tüntetést. A Kossuth téren 100-200 rohamrendőr van jelen.

A közszolgálati televízió előtt zajló eseményekről a rendőrség képviselője az M1-nek azt nyilatkozta: a Szabadság téren olyan erőszakos cselekmények kezdődtek, amelyeknek elkövetői ellen a rendőrség intézkedni fog.

A helyszínen levő rendőrök pontos létszámáról ugyan nem nyilatkozott, csak annyit közölt, megvan a szükséges rendőri erő ahhoz, hogy megakadályozzák a tüntetőknek a székházba való bejutását. Az erőszakos cselekmények kapcsán elmondta, kövekkel, üvegekkel dobálták meg a székházat, betörték az ablakokat, és ha a rendőröket is támadják, akkor azok azonnal fellépnek ellenük.

Tegnap a budapestihez hasonló tüntetések voltak több vidéki városban, így Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Győrben, Székesfehérváron és Kecskeméten is. Itt a tömeg hasonló, kormányellenes jelszavakat skandált, de különösebb rendbontásokra nem került sor. Miskolcon este több mint ezren tüntettek, Szegeden háromezres, Pécsett kétezres demonstráció zajlott.


MMS-képek a Kossuth térről:




















fotók: Balázs D. Attila
Hírforrás: MTI, Index, Kossuth Rádió

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS