Budapest-szindróma: a legveszélyesebb fenyegetés?
B. B. E. 2006. szeptember 20. 17:06, utolsó frissítés: 15:33Akárcsak valamennyi európai napilap, a bukaresti román nyelvű napilapok a tudósítás mellett vezércikket, publicisztikát is szenteltek a budapesti eseményeknek.
A román lapok többsége a kilencvenes bányászjáráshoz hasonlítja a Magyar Televízió székházának ostromát, még többen akadnak azonban olyanok, akik a 2004-es választások küszöbén kirobbant, állítólagos szociáldemokrata párti jegyzőkönyvek körül botránnyal vetik össze Gyurcsány Ferenc kormányfő vallomását.
Miközben valamennyi lap újságírója valamelyest összeveti Magyarországot Romániával, társadalmilag, gazdaságilag, illetve politikailag összehasonlítva a két országot, Bogdan Chirieac, a Gândul című napilap publicistája arra hegyezi ki írását, hogy „ a magyarországi szélsőségesek számára az a legkegyetlenebb sértés, amelyet saját országuk ellen intézhetnek, ha azt Romániának nevezik”. A publicista kijelentésével utalt a tüntetők által skandált egyik mondatra, amelyben a Kossuth térre kivonult, Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondását követelő tiltakozók Romániának nevezték Magyarországot.
Chirieac szerint ugyanakkor a világot bejárt budapesti felvételek megtévesztésig hasonlítanak az 1990 júniusában készült bukaresti felvételekhez, amikor is a Zsil völgyi bányászok “verték szét” a román fővárost. “Azonban amit most látunk Budapesten, 2006-ban és egy olyan országban zajlik, amely 1999 óta NATO- és 2004-től európai uniós tagállam. A publicista mintegy következtetésként fűzi hozzá, hogy
Magyarország „az egész világ számára egy nagy csalódás”.
Kijelentését pedig azzal indokolja, hogy amíg Magyarország a kelet-európai rendszerváltások óta eltelt időszakban mindvégig „éltanuló” volt, addig uniós csatlakozása után folyamatos visszaesést mutatott. Ez főként gazdasági téren mérhető Chirieac szerint.
„Ahhoz viszonyítva, amiket a romániai vezetők mondtak el a PSD-jegyzőkönyvekben,
a magyar kormányfő kijelentése annyira ártatlan,
mint a Virágok, lányok, filmek vagy fiúk című napló egy pornómagazinhoz képest” – szögezi le mai, az Adevărulban megjelent, A paprika erősebb, mint a csípőspaprika című publicisztikájában Val Valcu. Azonban hozzáteszi: nem az erőszak kellene hogy legyen a válasz arra, hogy egy politikus bevallja, hazudott.
Vladimir Tismăneanu politikai elemző az Evenimentul Zilei napilapban közölt kommentárjában azt boncolgatja, miben is különböznek a mostani budapesti erőszakos cselekmények az 1956-os forradalom eseményeitől. Akkor a felkelők egy terrorista és bitorló rezsim ellen léptek fel, most viszont az európai struktúrákba beágyazódott pluralista rendszert támadták. A szerző is a román közvéleményéhez intézi szavát, amikor arról ír, hogy a demokratikus rendszert aláássa a módszeres hazudozás. "A hazugság a politikában - előbb vagy utóbb - beszennyez. Ezt tudniuk kell mindazoknak, akik nálunk még ma is elrejtik az igazságot a decemberi forradalomról vagy a június 13-15-i bányászjárásról" - írja.
A szerző szerint Gyurcsány Ferenc "beismerő vallomása" óhatatlanul kiprovokálta ugyanakkor a felkelést.
Nixonnak is fizetnie kellett a Watergate-ügy miatt
– fűzi hozzá. Magyarországon azonban ma nem ugyanaz a helyzet - írja Tismăneanu -, mint Romániában volt 1990-ben. A civil társadalmat most nem támadják, nem alázzák meg, a demokratikus pártokat nem üldözik, a volt politikai elit tagjai nem gyakorolnak hatalmat a televízió fölött. Ettől függetlenül ma Magyarországon súlyos szociális, politikai és kulturális feszültségek maradtak - írja a szerző.
Szintén az Evenimentul Zileiben kommentálta a lap állandó publicistája, Ioana Lupea a budapesti eseményeket. Már cikkének címe is sokat mondó: Gyurcsány nyer, a demokrácia veszít. Szerinte ugyanis azáltal, hogy a miniszterelnök elismerte, hogy hazugságokkal ámították a választási kampányban a népet, kiveszi a fegyvert a legfőbb ellenzéki alakulat, a Fidesz kezéből, s így nagy a valószínűsége annak is, hogy esetleges előrehozott választásokat is megnyerjenek.
Ugyanakkor szerinte az is az MSZP-seknek kedvez, hogy még mindig kedvezőbb képet nyújt egy hazudós politikus, mint a tévé lángokban álló épülete. Éppen azért szerinte előfordulhat, hogy az elmúlt napok eseményeinek köszönhetően a helyhatósági választásokon a szocialisták taroljanak. Mindezek tükrében jelenti ki ugyanakkor Ioana Lupea, hogy minden valószínűséggel maga Gyurcsány szivárogtatta ki a hangfelvételt.
A Cotidianul hasábjain Budapest by night című kommentárjában Marius Cosmeanu azt fejtegeti: a budapesti erőszakos cselekmények
csupán a jéghegy csúcsát jelentik,
évekre visszanyúló - változó erővel meg-megújuló - konfliktus megnyilvánulását láthatták a televízió nézői azon az éjszakán. Régebbi keletű történetről van szó, nevezetesen arról, hogy a magyar politika két tábora között esztendők óta tart a rivalizálás - írja.
„Egyik oldalon a szocialisták állnak, akik a jövőre és a kapitalizálásra vetik tekintetüket, a másik oldalon pedig az - egyre kevésbé demokrata - fiatalok, akik a múltat idézik fel az erkölcsi megtisztulás követelésének a jegyében” - fejti ki Cosmeanu. A szerző Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök hasonló korábbi botrányára emlékeztet, ám leszögezi, Gyurcsánnyal ellentétben Năstase nem tette meg azóta sem a szükséges lelkiismereti vizsgálatot.
A Curentul tudósításba ágyazva a román közéletnek is szóló figyelmeztetést fogalmaz meg. „Nem, Magyarországnak nincs szüksége az effajta megrázkódtatásokra. Kétségtelen, hogy Gyurcsány választási ígéretei függőben maradtak... Természetesnek tűnik tehát az emberek elégedetlensége. De az előrehozott választások megoldanák a helyzetet? Aligha hihető. Mindenesetre közelednek a helyhatósági választások, és Gyurcsány hazugsága bizonyosan befolyásolja majd a szocialisták pozícióit" - olvasható a lapban, amely a Budapesten forradalmi szelek fújnak címet adta anyagának.
„Budapest-szindróma” a külföldi lapokban
Magyarország mély gazdasági válságáról cikkeznek az osztrák napilapok, amelyek az MTV székházának ostromát bemutató képekkel illusztrálták szerdai budapesti híradásaikat. A szerzők szerint Magyarország gazdasági válságtól szenved, a munkanélküliség és a költségvetési hiány szakadatlanul nő, s a lap ezt külön táblázatban is illusztrálta.
Az egyik lapban megszólaltatták Paul Lendvai vezető ausztriai publicistát, aki egyebek között szimptomatikusnak nevezte, hogy az 56-os forradalom 50. évfordulóján ismét ilyen felkelés bontakozhat ki a kormány ellen. "Politikailag azonban ez természetesen badarság. A kormány
csak a parlament, nem pedig az utca által bukhat meg.
Az ilyen akciók Magyarország stabilitását károsítják" - fejtette ki. Úgy fogalmazott: nem gondolja, hogy a zavargások spontán módon törtek ki. Vannak ugyanis olyan jobboldali radikális csoportok, amelyek minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy zavargásokat szítsanak, legyen szó akár a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekről, akár miniszterelnöki beszéd szerencsétlen megfogalmazásairól.
Lendvai szerint célzottan tervezettnek tűnnek ezek a zavargások a forradalom 50. évfordulója és a helyhatósági választások előtt. A kelet-közép-európai demokráciákban egyszerűn hiányzik a stratégia a politikai válságok lecsillapítására. Az ilyen helyzetekben lehet látni, hogy a homlokzat mögött még nagyon erős feszültségek léteznek. Nem a politikai érettség jele, ha a tüntetők megtámadják a tűzoltókat, akik tüzet akarnak oltani - fűzte hozzá. Kifejtette, hogy
politikailag robbanó vegyület van ma Magyarországon.
Ehhez sorolta a növekvő gazdasági nehézségeket, az ellenzéket, amely megkísérli, hogy ezt kihasználja, hogy hatalomra juthasson, valamint a miniszterelnök és a köztársasági elnök közötti rossz viszonyt.
Kijelentette, nagyon nehéz megmondani, hogyan alakulnak majd az események. Az ellenzék mindenesetre megkísérli, hogy a hangulatot tovább fűtse, s ebből a választásokon profitáljon. Ahogy az egykoron az 1956-os forradalomnál is látszott, a magyar történelem mindig is kiszámíthatatlan volt.
A Neue Zürcher Zeitung svájci konzervatív napilap első oldalán számolt be arról, hogy Gyurcsány Ferenc elutasította a lemondására vonatkozó követeléseket. A tekintélyes újság azonban kérdésesnek nevezte, hogy a legutóbbi események fényében ki tud-e tartani.
Vezető helyen, többnyire nagyméretű fényképes tudósításokban és külön kommentárokban számoltak be a német országos napilapok is a magyarországi eseményekről, vázolva az összecsapásokhoz vezető okokat, néhány elemzésben elutasítva ugyanakkor az egyes tüntetők által hangoztatott, az 1956-os forradalommal vont párhuzamot. Most nem egy diktatúra és az azt védő, külföldi megszálló hatalom ellen folyik a harc - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung publicistája, hozzátéve: most egy reformprogramról van szó, amelyet a tüntetők részleteiben egyáltalán nem ismernek.
A politikai hazugság beismerésével Gyurcsány Ferenc rámutatott a reformra kényszerülő európai demokraták igazmondásának határaira - vélték szerdai szerkesztőségi cikkeikben a francia napilapok elemzői.
„Beismerésével, hogy a választás megnyerése érdekében hazudott,
Gyurcsány Ferenc mégiscsak valamennyi európai demokrácia arcába vágta az igazságot. Nem csoda, hogy sokkol mindenkit. Franciaország még nem tart itt, de hét hónappal az elnökválasztás előtt valamennyi jelöltnek emlékeznie kell, hogy a legveszélyesebb fenyegetést mostantól Budapest-szindrómának hívják" - írta a La Dauphine libérée című regionális lap.
A Le Figaro című lap szerint elsősorban a szocialista miniszterelnök trágársága sokkoló, amelyből kitűnik, hogy a "szovjet iskolában nevelkedett egykori apparatcsikok nem tudják elrejteni a választók iránti megvetésüket és abbahagyni a politikai cinizmust". A kiszivárogtatott beszéd mindenestre nyilvánvalóvá tette Magyarország gazdasági helyzetének súlyosságát és megkönnyítette a megszorító intézkedések bevezetését - tette hozzá Pierre Rousselin.
Címoldalán, szalagcímben emeli ki a Pozsonyban megjelenő SME, hogy a Magyar Televízió épülete elleni ostromot az a Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke vezérelte, akit szombaton azért utasítottak ki Szlovákiából, mert
a szlovákiai magyarok elleni támadások miatt
próbált a pozsonyi utcán tiltakozni. A liberális szlovák napilap - hasonlóképpen, mint több szlovák elektronikus média - különtudósítót küldött Budapestre. A SME szerint az MTV elleni támadás "képtelen módon épp Gyurcsánynak segíthet", akinek reformtervei mögé a koalíciós partnerei egyértelműen felsorakoztak, de az utcai indulatokat kezelni képtelen karhatalmi erők szereplése árthat a kormánynak. Noha az MTV ostroma sokkolta Magyarországot, de ami ott lezajlott, mégsem annyira meglepő, mint amilyennek első pillanatra látszik, hiszen a 2002-es választási kampány kezdetei óta az országban egyfajta "hideg polgárháború" folyik - így a lap, amelynek egy másik írása arról szól, hogy "Szlovákiában évtizedek óta nem voltak erőszakos zavargások".
Forrás: Adevărul, Cotidianul, Evenimentul Zilei, Curentul, Gândul, MTI
Képorrás: MTV, Zih Zsolt felvételei
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak