2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Eltemették Sütő Andrást

K. A. 2006. október 07. 23:31, utolsó frissítés: 23:31

A marosvásárhelyi vártemplomban szombaton 14.00-kor kezdődött a szertartás, amely két és fél órát tartott.



Ezt követően a közeli temetőben temették el Sütő Andrást, az írót, és kimondatlanul, a politikai játékost.


A 4–6 ember szélességű temetési menet 20–25 percig kígyózott. A koporsót egy magyar rendszámú speciális autó szállította. A VIP-k között feltűnő volt, hogy nagyon sok a politikus és relatív kevés a fiatal. Jellemző módon 40 feletti marosvásárhelyiek népesítették be a templomot és a várkert bejárati részét – ők, minthogy nem fértek be a templomba, kívülről figyelték a kihangosítást.

A szervezést az RMDSZ marosvásárhelyi elnöki hivatala, tulajdonképpen annak vezetője, Szepessy László intézte. A temetés zökkenőmentes, annak rendje és módja szerint megszervezett profi társadalmi- és médiaeseményé lett felépítve, jól bemért, persze a transindexes limitet jócskán meghaladó pátosz-adaggal.



A gyásszertartást Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök indította. Innen lehetne számítani Sütő halottkultuszának t0 pillanatát. Csiha méltatásában Sütő Andrást a romániai magyarság szellemi lovagrendjének tagjává avatta, és ezzel hivatalosan is elindult az elhunyt megkerülhetetlen pantheonifikációja.

Ötvös József esperes következett, majd a búcsúbeszédek szekcióindítója, Markó Béla. Az ilyenkor szükséges motívumok mellett, enyhe dózisban ugyan, de adagolt némi hagyománykritikát is. Például pályázatot lehetne kiírni arra a témára, vajon Markó mint író mit érthetett a következő mondaton:

Merem remélni, hogy Erdély nagy halottjától tanultunk, bizony, nagyon sokat tanultunk, de a Tündérkert órája nem forog visszafelé, és a tőle kapott tudásnak már csak ezután láthatjuk hasznát. És mivel zárja a beszédét? Sütő András nem áldozat volt elsősorban, hanem közösségének kiemelkedő vezetője.



Csoóri Sándor alig leplezett megindultsággal beszélt, egy barát hangján szólt. Viszont teljesen meglepő volt, hogy az irodalom ateistáiról kezdett beszélni, akik mint mondta, olyanok, mint a vallás ateistái, és nagyon elmarasztalta néhány félmondatban a kortárs „ateista irodalomat”. A mélypontot Kalász Márton, a Magyar Írószövetség Elnöke jelentette, aki, minthogy nem volt semmi érdemi közölnivalója, langyos közhelysorát elég hosszúra nyújtotta.

De aztán jött Mircea Dinescu, és elmondta, hogy Sütő nemcsak kiemelkedő magyar író, de kiemelkedő román író is, és hogy azoknak a buszoknak, amelyek annak idején a környező falvakból Marosvásárhelyre szállították a környékbeli románokat, most kellene megérkezniük, hogy virágot hozzanak Sütő sírjára. Dinescu beszéde panelmentes és tiszteletteljes derűt árasztott, vagyis homlokegyenest más volt, mint az összes többi.



Ez után nem történt semmi érdekes, hacsak nem tesszük fel a kérdést, miért kellett beszédet mondania Gálfalvi Zsoltnak, méghozzá a teljesen fiktíven létező Romániai Magyar PEN Klub elnökének, az örök politikai túlélőnek. Hát azért, mert ő és Sütő ahhoz a csoporthoz tartoztak, amely az 50-es években a fiatal romániai magyar értelmiségi establishment legbefolyásosabb köre volt, és amelynek így vagy úgy, de helye volt, van a mai napi politikában is.

Gálfalvi Sütőnek az árnyéka, amely értelemszerűen utolsó útjára is elkísérte. Sütő providere, politikai tőkéjének bankára. Így kerül Gálfalvi a képbe, és a szálak már egy másik Sütőhöz vezetnek, a dolog erősen „retró” hangulatú, főleg, ha végigolvassuk az ún. Földes-ügy kapcsán kialakult vitát. Mint ahogy eddig, ezentúl is sok Sütő-kép lesz forgalomban: például a hős-ellenálló, mártír író-géniuszé, vagy a pragmatikus értelmiségié, aki nem mellesleg jól forgatta a szavakat, és ez csak két verzió a vélhetően számos lehetséges közül.








fotó: ifj. Haáz Sándor

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS