Nem kell már a demokratáknak a gazdasági tárca
Bálint B. Eszter 2006. december 07. 12:59, utolsó frissítés: 12:40Ismét holtponton a kormánytagok kinevezése: amíg a liberálisok ki nem egyeznek a demokratákkal, senki sem kap semmit.
A Demokrata Párt (PD) lemond a gazdasági miniszteri tisztségről – jelentette be Emil Boc PD-elnök tegnap este. Alakulata döntését azzal indokolta, hogy a szerdai kormányülésen tulajdonképpen “kiürítették” a gazdasági tárcát.
A Tăriceanu-kabinet ugyanis arról határozott, hogy valamennyi privatizációs ügyletet átruházzák a magánosítással megbízott szakhatósághoz, az AVAS-hoz. A liberálisok ezt a döntést uniós nyomással indokolták: mint közölték, az EU-s illetékesek
csupán az AVAS-t fogadják el
hiteles privatizációs szervként. Bogdan Olteanu, a képviselőház liberális párti elnöke tegnap este a Realitatea Tv hírcsatornának úgy nyilatkozott, értetlenül áll a demokraták bejelentésével szemben. Mint mondta, a privatizációs ügyletek áthelyezéséről még hétfőn tárgyaltak a PD-sekkel. Ehhez képest a demokraták, amikor a kormányülésen szóba került a privatizáció, elhagyták az üléstermet.
A tét ugyanis nem kicsi: az eddig a gazdasági minisztérium felügyelte ipari privatizációs szerv – amely ezentúl a liberális Teodor Atanasiu által igazgatott AVAS hatáskörében működik – olyan
nagykaliberű magánosítási projektekért felelt,
mint a vízierőműveket tömörítő Hidroelectrica, Nuclearelectrica, a hőerőműves Termoelectrica, Petrotrans, Conpet, a Romgaz gázkitermelő és a Transgaz gázvezeték-üzemeltető, a Romarm haditechnikai üzem, a Romaero és az IAR Ghimbav repülőgépgyár, a Plafar gyógynövény-forgalmazó, az Oltchim vegyiüzem, Automobile Craiova, az Electrica Muntenia és Sud mellett a másik villanyáram-szolgáltató, az Electrica észak- és dél-erdélyi leányvállalata.
Továbbá a gazdasági tárca privatizációs szerve ellenőrzi az állam kezében maradt Petrom, Distrigaz Nord és Sud, valamint az olténiai, dobrudzsai és bánáti villanyáram-szolgáltató részvénycsomagjait is. Crin Antonescu liberális képviselő a Realitatea hírtévének közölte,
ha a demokratáknak nem szökséges
a gazdasági minisztérium, akkor betöltik a PNL-sek. Az este már fel is merült, hogy Varujan Vosganian kormányfőhelyettesi tisztségre jelölt PNL-s szenátor lenne az ideális jelölt a gazdasági tárca élére.
Emil Boc egyébként az este ismételten a kormányátalakítás fontosságára hívta fel a figyelmet, mondván: ugyanúgy, ahogy nem töltötték be a George Pogea lemondása nyomán megüresedett miniszterelnök-helyettesi tisztséget, ha a liberálisok nem jelölnek mást, akkor gazdasági miniszter nélkül marad a kormány.
Egy másik, az Antena3 hírcsatorna által bemutatott forgatókönyv szerint a demokraták a gazdasági tárcáért cserébe a lemondott konzervatív Bogdan Pascu miniszterelnök-helyettesi tisztségét kérik. Ugyanez a hírcsatorna számolt be arról, hogy
az Emil Boc vezette alakulat azzal rukkolt elő,
hogy mind a két új miniszterről, a gazdasági és mezőgazdasági tárcavezetőről, valamint a kormányfőhelyettesről is döntsön a parlament.
Bár tegnap már negyedik alkalommal ültek össze a kormányban maradt három párt, a PNL, PD és RMDSZ képviselői, még mindig nem sikerült elosztaniuk maguk között a konzervatívok távozása után üresen maradt államtitkári és ügynökségi igazgatói tisztségeket sem. Várhatóan ma ismét egyeztetnek a megüresedett tisztségek betöltése kapcsán.
A hotnews.ro hírportál tudósításából az derül ki, hogy az eddigi négyfordulós egyeztetések során csak az RMDSZ-nek származik nyeresége az ügyletből: ugyanis az RMDSZ-nek osztották ki a Lottótársaság és a Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Ügynöksége vezetését, valamint a turisztikai szakhatóság, az ANT alelnöki tisztségét. Az RMDSZ-nek
sikerült visszaszereznie azt a két államtitkári posztot,
amit az őszi kormányátalakítás során elveszített a gazdasági- illetve a pénzügyminisztériumban. Továbbá úgy tűnik, szemet vetettek a gazdasági miniszternek jelölt Mircea Toader távozása után megüresedő belügyi és közigazgatási minisztériumban levő államtitkári bársonyszékre is. Ám ez a tisztség a jelenlegi helyzet szerint már valószínűleg nem marad gazda nélkül.
Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Transindexnek elmondta, a dolgok nem ilyen tiszták. „A román politika legfőbb jellemzői, a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság ismét megmutatkoztak” – fejtette ki. Az ügyvezető elnök arról tájékoztatott, hogy Emil Boc tegnap esti bejelentésével
felborult a kezdeti megállapodás.
Ez arról szólt, hogy a három alakulatból amelyik megkapja a nagy falatnak számító gazdasági miniszteri tisztséget, az nem tart majd igényt a kisebb, megüresedett államtitkári és ügynökségi igazgatói funkciókra.
Éppen ezért az RMDSZ a kezdetektől a liberális párt képviselőivel tárgyalt a funkciók elosztásáról, hiszen eredetileg a demokratáknak jutott a gazdasági tárca. Azzal, hogy a demokraták erről lemondtak, előbb a PNL-nek és PD-nek kell egymás között megegyeznie a miniszteri tisztségek betöltéséről, és csak azután folyhatnak tovább a tárgyalások a tisztségek kapcsán.
A gazdasági tárca körüli hercehurcát egyébként tovább bonyolítja
az a tény is, hogy gyakorlatilag még mindig Codruţ Şereş konzervatív párti politikus a gazdasági miniszter. Traian Băsescu államfő ugyanis még nem írta alá a leköszönt tárcavezető lemondását. Az államelnök úgy nyilatkozott, mindaddig Şereş marad a miniszter, amíg a kormánykoalíció jelöltje el nem foglalhatja a tisztséget. Şereş ellen különben az ügyészség bűnvádi eljárás indítását fontolgatja a privatizációs tanácsadási botrány miatt.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak