Bizottság ellenőrzi a nyilatkozat betartását
szerk. 2002. január 14. 13:00, utolsó frissítés: 13:00Lehetséges, hogy magyar részről rosszhiszeműen írták alá a román-magyar egyetértési nyilatkozatot -- nyilatkozta pénteken Adrian Nastase, aki éberségre intette a prefektusokat.
A rosszhiszeműség vádját a magyar politikusok nyilatkozatai a munkavállalásról támasztják alá -- érvelt Adrian Nastase román miniszterelnök. A péntek délelőtti telekonferencián ezután arra szólítota fel a prefektusokat, ne engedélyezzenek semmiféle olyan kezdeményezést, hogy a magyar igazolványt kérelmezőket nyilvántartásba vevő, netán az igazolványokat kiadó irodákat állítsanak fel Románia területén.
A megyei vezetőkkel folytatott szokásos heti videokonferencián bejelentette az egyetértési nyilatkozat végrehajtását ellenőrző román kormányzati bizottság felállítását. A bizottság, amelyben a külügy- és a belügyminisztérium, valamint a közigazgatási minisztérium képviselői kapnak helyet, "figyelemmel kíséri mindazt, amit mondanak és publikálnak, illetve tesznek a megállapodással kapcsolatban".
A román miniszterelnök szerint a bizottság felállítása világos jelzés arra, hogy Bukarest ragaszkodik az egyetértési nyilatkozat pontos betartásához. Nastase azt a reményét fogalmazta meg, hogy magyar részről se a nyilatkozatokban, se a tettekben nem lesz "kettősség".
Külön kitért arra, hogy a magyar sajtó beszámolói szerint az egyik magyarországi politikus a határon túli magyar közösségek képviselőivel tartott találkozón kijelentette: "könnyebb lesz egy tevének átjutnia a tű fokán, mint hogy egy román Magyarországra jöjjön dolgozni".
-- Nem kívánunk a magyarországi választási kampányba beavatkozni, de az ilyen jellegű kijelentések azt bizonyíthatják, hogy a magyar fél rosszhiszeműen írta alá az egyetértési nyilatkozatot -- mondta a román miniszterelnök.
Pontról pontra betartják az egyetértési nyilatkozatot
A Külügyminisztérium egyértelműen leszögezi, hogy a magyar kormány következetesen be fogja tartani a miniszterelnöki szinten aláírt egyetértési nyilatkozatban vállaltakat. Ezt Horváth Gábor külügyi szóvivő nyilatkozta a Távirati Irodának.
Horváth Gábor azt közölte: a magyar igazolvány kérelmezési és kiadási folyamata teljes mértékben összhangban áll a Velencei Bizottság jelentésében foglalt javaslatokkal: a magyarigazolványokat fő szabályként Magyarországon, csak egyes esetben a külképviseleteken lehet átvenni. -- Az ajánló irodák feladata pedig a kérelmek továbbítása, nem pedig a kérelmezők nyilvántartása -- tette hozzá a magyar külügyminisztérium szóvivője.
Hírforrás: Magyar Távirati Iroda
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak