Nem kötöttek házasságot: "még ismerkedniük kell"
Kiss Botond István 2007. július 30. 18:38, utolsó frissítés: 18:17Tőkés feltételekkel, de indulna az RMDSZ-listán. Erről szakértői munkacsoportok egyeztetnek augusztus 24-ig.
Közös szakértői munkacsoport létrehozásáról állapodott meg Tőkés László és Markó Béla július 30-án, Kolozsváron tartott csúcstalálkozóján, mely az erdélyi magyar közképviselet további működéséről és a közös EP-lista feltételeiről egyeztetne az elkövetkezőkben.
A találkozón az RMDSZ és az EMNT egyaránt az erdélyi magyar közös célokról és a közös EP-képviselet feltételeiről szóló dokumentumtervezetet adott át egymásnak. A tárgyalásra mindkét fél egész stábbal érkezett – az RMDSZ képviseletében Markó mellett Borbély László és Lakatos András ügyvezető alelnök, Szász Attila államtanácsos, Szepessy László kabinetfőnök, valamint a Tőkést támogató szervezetek képviseletében Szilágyi Zsolt kampányfőnök, Fodor Imre SZNT-elnök, Toró T. Tibor EMNT-alelnök is megjelent.
A felek egyetértettek abban, hogy - a kicserélt tervezetekben megfogalmazottak alapján - a közös alapvető célok további
tárgyalási alapot nyújtanak az együttműködéshez.
A további egyeztetésről és közös EP-jelöltlistáról augusztus 24-ig ezeknek a munkacsoportoknak kell dönteniük. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, csak azután kerülhet sor újabb találkozóra Tőkés és közte, miután a szakértői csoportok valamilyen megegyezésre jutottak.
Tőkés László a tárgyalás után sajtótájékoztatón hangsúlyozta: hajlik arra, hogy az RMDSZ-listán induljon, tekintettel arra, hogy ez az egyedüli lehetséges jogi megoldás. Mindazonáltal csak feltételekkel köt egyezséget. Markó a választási együttműködést javasolta számukra, míg az EMNT a tavaly novemberben már meglebegtetett Erdélyi Magyar Kerekasztal (EMK) létrehozására tett újabb javaslatot - mondta Tőkés.
A püspök elmondta, bizonyos kérdésekben, mint például az EMNT által erdélyi magyar közéletben szorgalmazott rendszerváltás, nem értettek Markóval egyet, de a közös listáról való megállapodás nem egyik napról a másikra történik, “jobban meg kell ismerniük egymást a feleknek, mielőtt megkötnék a házasságot”.
A két "kívánságlista", mely a párbeszéd alapját képezi
>> RMDSZ-dokumentum a "közös nemzeti célokról"
>> EMNT-SZNT lista
Markó szerint nem előlegezhető meg a tárgyalások végkimenetele, ennek ellenére a tavaly kezdeményezett és ez évben az RMDSZ és Tőkésék közt megszakadt tárgyalásorozatnak a kolozsvári találkozóval egy új fejezete kezdődött. Ha létezik egy olyan igény, hogy az RMDSZ melletti szervezetek is ellássák az erdélyi magyar képviseletet,
arról tárgyalni kell,
nemcsak az EP-választások kapcsán, hanem azon túlmenően is. Hangsúlyozta: „nem élhetünk abban a tévhitben, hogy megegyezésre jutunk minden pontban, de az alapvető célkitűzéseket illetően mint az autonómia kérdése, az erdélyi infrastruktúra, anyanyelvű oktatás vagy kultúra kérdésében alapjában véve egyetértenek.”
A találkozón a két tábor nem egyeztetett külön-külön az egymásnak átnyújtott napirendi pontokról – ez a munkacsoportok dolga lesz az elkövetkezőkben – Tőkés beszámolója szerint azonban félév után nagyvonalakban sikerült tárgyalni az együttműködés elvi alapjairól és az EP-választásokon való jelöltállításról. “Túltettük magunkat azon, ami elválaszt –
matematikai kényszer is közreműködik
abban, hogy tárgyalunk és a szándékok egybevágnak” – vélte az egyelőre még független EP-jelölt.
Az RMDSZ vezetője elmondta, a további egyeztetések a munkacsoportokban folynak majd.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak