RMDSZ: párttársnál kevesebb, támogatónál több
Sipos Géza 2002. február 06. 16:19, utolsó frissítés: 16:19Több pénz a vidéknek, az egyházi ingatlanok visszaadása, magyar nyelvű karok állami egyetemeken, kisebbségkutató központ: mindezt az RMDSZ és a PSD idei megegyezése rögzíti. A szerződés a feledékenységet elkerülendő határidőket is szabott.
A kisebbségi kormányt a kisebbség pártja támogatja. Az idei PSD-RMDSZ együttműködés szövege azt bizonyítja, a romániai magyarok pártja intézményesíti kapcsolatait Adrian Nastase alakulatával. A megegyezés működtetésére és ellenőrzésére a két párt közös, központi bizottságot hozott létre, amelynek tíz tagját fele-fele arányban jelöli ki a két szervezet.
A bizottság a két társelnök vezetésével hetente fog ülésezni, és ha a helyi szintű megállapodásokat vitatják meg, meghívják az ülésre az érintett helyi pártszervek képviselőit is. A két párt városi és megyei szervezetei szintén együttműködési szerződéseket fognak kötni egymással.
A megegyezés olyan szövetkezésnek tűnik, amely közös tervekben kevesebb, mint egy koalíciós szerződés,
de elkötelezettségben több,
mint amit egy kisebbségben kormányzó párt parlamenti támogatásáért megkötni szokás. A megegyezés fő jellemzője -- melyet Markó Béla a Szövetségi Képviselők Tanácsa február 2-i ülésén is kiemelt -- hogy a fontos kérdések rendezésére konkrét határidőket szab.
A legfontosabb ilyen határidő április 30-a. A PSD-kormány vállalta, hogy erre az időpontra véglegesíti az államosított egyházi ingatlanok visszaadásáról rendelkező törvénytervezetet. A tervezet szövegét az RMDSZ még 2001 őszén, a romániai magyar egyházakkal egyetértésben dolgozta ki.
A PSD-RMDSZ szerződés szerint a parlamentnek 2002. szeptember 30-ig kell elfogadnia a törvényt. A föld- és erdőtulajdon visszaadását véglegesítő birtokleveleket december 31-ig minden jogosulnak ki kell adni a szerződés szerint. Ezzel a tulajdonkérdés rendeződne Romániában -- állítja a protokollum szövege.
Az egyházi ingatlanok visszaadásáról
szóló törvénnyel az a furcsaság történik, hogy míg a romániai magyar egyházfők az összes romániai felekezet lehetőleg minden ingatlanánk visszaadását igényelték, a két párt közötti háttéregyeztetésről olyan értesülést adott hírül a Szabad Európa Rádió (SZER) román nyelvű adása, mely szerint kihagynák a visszaszolgáltatásból a görög katolikus egyházat. Erről Gabriel Andreescu emberjogi aktivista informálta február 1-én a SZER híradóját.
A megegyezés elvi része leszögezi, hogy a kisebbségek "szellemi és kulturális többletet" jelentenek az országnak, a határozati rész pedig azt rögzíti, "a nemzeti kisebbség tagjainak egyre szélesedő jogaik lesznek arra, hogy megőrizzék és fejlesszék etnikai önazonosságukat." A két párt arra is elkötelezi magát, hogy "helyesen fogja alkalmazni a státustörvény gyakorlatba ültetéséről szóló magyar-román miniszterelnöki megállapodást."
Az elvi részben a pártok elkötelezik magukat a decentralizáció folytatása mellett, a határozati rész meg azt szögezi le, hogy a központi költségvetésből nagyobb összegeket osztanak vissza a helyi tanácsoknak. A határozatok között szerepel az is, hogy a két párt parlamenti frakciói a plenáris üléseken és a szakbizottságokban is szorosan együttműködnek majd.
Az oktatási fejezet arról rendelkezik,
hogy az oktatási törvénynek megfelelően magyar nyelvű karokat és szakokat kell létrehozni a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Amiben viszont nem volt ilyen határozott a két párt, az a marosvásárhelyi Orvostudományi és a Petru Maior Műszaki Egyetem, illetve a kolozsvári Dima Zeneakadémia és az Agrártudományi Intézet. A felsorolt négy intézmény esetében csak "vizsgálni fogják a lehetőségét annak, hogy magyar tannyelvű karokat alapítsanak."
Nincs határidő a marosvásárhelyi román és magyar nyelvű regionális tévéstúdió létrehozására. Ezzel szemben a protokollum rögzíti, június 30-ig Románia ratifikálni fogja a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartáját, és július 31-ig meg kell alapítani az országos kisebbségkutató központot.
A szerződés utolsó bekezdésében rögzíti, a két párt vezetősége háromhavonta ellenőrzi a megegyezés betartását az ellenőrző bizottságok szállította információk alapján,
"rögzítve a szükséges intézkedéseket."
A szerződés 2002-re érvényes, de konkrétabb kitétel nem rendelkezik arról, mi történik az esetben, ha valamelyik fél ez idő alatt elégedetlen lesz a megegyezés eredményeivel.
Mindenestre az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa február 2-án, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, 78 szavazattal 11 ellenében áldását adta rá. Adrian Nastase miniszterelnök legutóbbi prefektusi távkonferenciáján pedig arról biztosította párttársait, a megegyezés semmiben sem jelent visszalépést a PSD kormányprogramjához képest.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak