A státustörvény átértékeli a nemzeti szuverenitást
tudósító:Sipos Géza 2001. július 28. 22:45, utolsó frissítés: 22:45Orbán Viktor magyar kormányfő a tusnádi szabadegyetemre szombaton valamikor 12 és 14 óra között érkezik, miután várhatóan Marosvásárhelyen tárgyal Adrian Nastase román miniszterelnökkel. A péntek legtöbb érdeklődőt vonzó témája a státustörvény volt.
A törvénnyel foglalkozó délután kiemelt hiányzója Markó Béla RMDSZ-elnök, aki csak a holnapi nap vitáján fog előadást tartani. A státusnak nevezett kedvezménytörvényt június 29-én fogadta el a magyar parlament 92%-os többséggel. Szarka László, a MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója (moderátor) bevezetőjében elmondta, a jogszabály kapcsán eddig az érzelmi, az elemző a deklaratív beszédmód volt megfigyelhető. A törvényalkotó szándéka szerint a törvény a schengeni határok fóbiájának kezelésére, a feketemunka visszaszorítására hivatott.
Vasile Dancu tájékoztatási miniszter elmondta, ugyan a törvény körüli problémákat nem fogja a civil beszélgetés megoldani, de egyfajta pszichoterápiára alkalmas a találkozás. Dancu kijelentette, előadásában a kormány álláspontját képviseli, mely szerint a törvény Románia területén alkalmazhatatlan. A miniszter szerint minden közösség a pluralizmusra vágyik, és egy testület nem monopolizálhatja a magyar igazolványhoz szükséges ajánlások kibocsátását. Dancu szociológusként kifejtette, a törvény káros, mert identitástörést okoz a magyar közösségekben. Magyarország érdeke a határon túli közösség homogenizálása, Románia viszont a különbözőségeket kell kezelje. A kisebbségi kérdést Vasile Dancu szerint a multikulturalizmus oldhatja meg.
Németh Zsolt a magyar külügyi államtitkár kijelentette, a kedvezménytörvényről folyó vitában a román fél hangoztatta, a romániai magyar közösség jogaiért a román állam felelős, ezt a jogot ne vindikálja el magának a magyar kormány. Németh Zsolt szerint ezért a kijelentésért már érdemes volt a törvényt kidolgozni. Az államtitkár Vasile Dancuhoz hasonlóan a pszichológia hatásra hivatkozott. Az aggodalmak őszinte megfogalmazása lehet, hogy egy lépés hátra, de legalább három előre. A törvény jó apropót adott a magyarokkal kapcsolatos konfliktusok kimondására. Hozzátette, a magyar-magyar viszony nem egyenlő kérdés az erdélyi magyarok jogainak biztosításával. Az államtitkár elmondta, nem az a kérdés, lesz-e globalizáció, hanem hogy az humanizált lesz-e. A státustörvényt ilyen értelemben újító szellemű 21. századi intézmény, mely erősíteni fogja a román-magyar kapcsolatokat.
Tőkés-dörgés
Abban a percben, mikor Tőkés László királyhágómelléki református püspök belefogott volna előadásába, megdördült az ég, és elkezdődött a hatórai menetrendszerű zivatar, mely már harmadik nap áztatta el Tusványost. Az eső elől a közönség teljes tömege az előadósátor alá szorult, és elénekelte a Kossuth-nótát.
Tőkés László köszönetet mondott a magyar parlamentnek és a határon túli magyarok szervezeteinek, hogy ritka nemzeti konszenzussal álltak a törvény mellé. A püspök szerint a román kormányok mindeddig vagy az asszimiláció, vagy a kivándorlás alternatíváját biztosították a magyarságnak. Viszont csak a harmadik út az üdvös: magyarként élni a szülőhazában.
Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja alenöke előadásában elmondta, a státustörvény a szétdarabolt magyar közösségek sajátságaiból adódik. Veszélybe került a magyarság fizikai, kulturális, szellemi központból. A státustörvény alanyi jogokat próbálja valamiképp kiegyensúlyozni. A törvény bizonyos szempontból követelést jelent, hogy a Magyarországgal szomszédos államok teljesítség kisebbségi vonatkozásban a kötelességük.
Tusványoson tegnap este az ír népzenét feldolgozó MÉZ koncertezett, majd hosszas várakozás és hangolás után az autantikus cigány népzenét játszó Ando Drom. Péntek este a nagyszínapdon a P. Mobil, Benkő László és Gömöri Zsolt hangol.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak