2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

2. A demokratikus akaratérvényesítés és a közösségszervezés kérdései

Salat Levente 2002. március 04. 22:12, utolsó frissítés: 22:12




A közelmúlt történései azt látszanak igazolni, hogy miközben az RMDSZ egyre jobban teljesít a román politikai mezőnyben, ezzel egyidőben egyre távolabb kerül a képviseltek tömegeitől, azok mindennapos gondjaitól. Az RMDSZ és a romániai magyar közvélemény közötti kommunikáció akadozik, az erdélyi magyarságból az együvé tartozás érzése elszivárgóban van. (Innen nézve, az, ahogyan az RMDSZ "kiszolgálta" a státustörvény Romániai alkalmazására irányuló törekvéseket, saját céljait, tulajdon létlényegét tekintve akár kontraproduktívnak is minősíthető.)

Az RMDSZ tevékenységének e két ága között tapasztalható arányvesztés megítélésem szerint megúszhatatlan következménye annak az eddig el többé-kevésbé szándékosan elködösített tisztázatlanságnak, hogy a szervezet politikai párt-e vagy érdekvédelmi ernyőszervezet. Ha az ezzel kapcsolatos vitának a kibontakozását a bizonyos mértékig indokoltnak tekinthető politikai opportunizmus akadályozta meg mind ez idáig, most talán már ott tartunk, hogy további elodázásával többet lehet veszíteni, mint nyerni a zavaros viszonyok fenntartására irányuló törekvésekkel.

A felgyűlt tapasztalatok alapján ma már tudni lehet, hogy a két fő tevékenységi ág teljesítményének az összemérhetetlensége abból is adódik, hogy más és más természetű kompetenciákra, a kollektív akaratképzés demokratikus jellegét szavatoló eltérő kritériumokra van szükség a párttevékenység és a társadalomnyi közösség megszervezésének a tekintetében. Ugyanazok az emberek, egyidőben, mindkettőt aligha csinálhatják jól, eredményesen.


Szükségesnek látszik mindebből fakadóan fontolóra venni az RMDSZ két alapvető hatáskörének a szétválasztását. Egy, a román politikai életbe betagozódott, megfelelő tekintélynek örvendő kisebbségi párt hatékonyabban tudná képviselni a romániai magyarság érdekeit azokban az állami keretekben, amelyek között élnünk adatott, a társadalmi önszerveződés feladatait magára vállaló és a mozgósítható erőforrások fölött szuverén módon rendelkező ernyőszervezet pedig elkezdhetné végre azt a főleg Erdélyre koncentráló munkát, amelyre az RMDSZ-nek mind ez idáig nem volt érkezése.


2.1. A demokratikus akaratképzés és akaratérvényesítés

A hatáskörök ilyen értelmű szétválasztása megoldaná egyben a nemzeti és közösségi integráció valamint a szervezeti demokrácia-deficit több dilemmatikus kérdését is.

A politikai érdekképviselet és a parlamentáris eszközökkel folyatatott, a törvényes keretek megfelelő átalakítását célzó kisebbségi jogharc mellett a román politikai színtéren szerepet vállaló magyar párt egyik fontos további funkciója volna, hogy az eddigiekben megszerzett pozíció előnyeit tovább kamatoztatva egyengesse az útat annak a képviseletnek a számára, amely a romániai magyarságot arányainak megfelelő módon megilleti a román állam intézményeiben. Az a pártpolitikai szinten megjelenített igény, hogy a romániai magyarság egyénenként igényli a román társadalomba való integrálódását, és jogot formál az ebből fakadó pozíciókra, ha rövid távon heves ellenkezéseket válthat is ki, az uralkodó európai normák szellemében fölöttébb nehezen visszautasítható elvárás, hosszabb távon pedig komoly szerepet játszhat a bizalom légkörének a kialakításában és fenntartásában, amely lehetővé teheti ilyenként a kisebbségi társadalom önszerveződésének a háborítatlan kibontakoztatását.

A funkcióit, hatásköreit ebben a szelleben újragondoló kisebbségi párt fokozott hatékonysággal tudná kezelni továbbá a belső demokrácia kérdéseit (amelyek a kisebbségi társadalom reprezentáltságának az önszerveződés feladatival megbízott ernyőszervezet hatáskörébe átutalt vonatkozásairól leválasztott formában lényegesen egyszerűbb alakot öltenének, és bizonyos lényeges aspektusaikban a pártfegyelem kérdéseivé egyszerűsödvén tennék lehetővé a fokozottabb szervezeti hatékonyságot), a belső választások problémáját, és több olyan egyéb aspektust, amelyeket a hatáskörök összekeverése kezelhetetlenné bonyolított az eddigiekben.

Egy megfelelően flexibilis, kellő professzionalizmussal adminisztrált pártstruktúra lehetővé tenné ugyanakkor, hogy a politikai programot színvonalas, az közösségszervezéssel megbízott ernyőszervezet eredményeit is hasznosító szakértői részvétel alakítsa, aktualizálja és biztosítsa annak elszámoltathatóságát a választók fele, illetve azt, hogy az alapvetően etnikai jellegű érdekképviseletet fölvállaló párt folyamatosan egyeztessen a román politikai színtér minden fontos aktorával, annak elejét veendő, hogy a kisebbségpolitikai célok konjunkturálisan szembeállíthatókká váljanak a demokrácia általánosabb célkitűzéseivel.

A politikai játékszabályok által rögzített körülmények között áttekinthetőbbekké válhatnának azok a kapcsolatok is, amelyeket a szervezetet az anyaországi hatóságokkal épít ki és tart fenn, ami elesélyteleníthetné azokat a törekvéseket, amelyek az RMDSZ-t ezeknek a kapcsolatoknak az ürügyén próbálják meg diszkreditálni a romániai nyilvánosság előtt.


2.2. A közösségszervezés

A munkáját eredményesen végző kisebbségpolitikai érdekképviselet által (is) folyamatosan tágított jogi keretek között valamint a kialakított és fenntartott bizalmi légkörben lehetőség nyílna a főként Erdély egyes térségeire összpontosító közösségi önszerveződési munka kibontakoztatására, módszeresebb megszervezésére is.

Abból kiindulva, hogy az erdélyi magyarságnak a román állam általi, politikai közösségként való elismertetésének az esélyei ez idő szerint elenyészően csekélyek, az önszerveződés hatásköreivel felruházott ernyőszervezetnek voltaképpen -- és annélkül, hogy ezt úton-útfélen hangoztatnánk -- a perszonális autonómia intézményendszerét kellene fokozatosan kiépítenie. Ehhez nincs szükség a román parlament által hivatalosan delegált hatáskörökre, az önszerveződésnek ezt a formáját a Romániában jelenleg érvényes törvények elvileg lehetővé teszik.

A romániai magyar kisebbségi társadalom intézményes keretének a javasolt megreformálását (pontosabban: megalkotását) legközvetlenebbül, legrövidebb távon az RMDSZ kezdeményezhetné. Amennyiben a szervezet jelenlegi csúcsvezetésében volna politikai akarat arra nézvést, hogy ezen az úton elinduljon, a romániai magyarságnak -- a közösségi jövőt közép és hosszú távon konszolidáló -- háromszintű integrációját intézményesíthetné: az arányos képviselet elvének jogán egyrészt a román állam intézményes kereteibe, a kedvezménytörvény révén a kulturális értelemben vett magyar nemzetbe, harmadrészt pedig egy fokozatosan öntörvényűvé váló, önmagát megszervező és bizonyos vonatkozásokban adminisztráló kvázi-politikai közösségbe.

Az RMDSZ jelenlegi hatásköreinek javasolt szétválasztásának a forgatókönyvét természetesen komoly szakétői munkának kellene előkészítenie. S noha nem volna bölcs dolog megpróbálni megelőlegezni ennek a munkának a várható eredményeit, két lényeges vonatkozásnak minden bizonnyal szerepelnie kell a kérdéssel kapcsolatos tematizációkban. A kezdeményezés sikeréhez elengedhetetlen, hogy az illetékesek minden vonatkozásában nyilvánossá, áttekinthetővé, és elszámoltathatóvá tegyék a közösségszervezés céljaira igénybevehető források és támogatások rendszerét. A másik fontos feltétel egy átfogó és alapos kutatás eredményeként összeállított probléma-katalógus elkészítése, amely leltárba venné a különböző méretű -- a szórványokra jellemző legkisebbtől a Székelyföld hagyományos tájegységeit magába foglaló legnagyobbakig terjedő -- helyi közösségek megoldásra váró gondjait, amely alapján elkészíthetővé válna az a közösségi önszerveződési program, amelyben az erdélyi magyarság lényegesen nagyobb hányada látná tükröződni saját égető problémáit.

Egy ilyen program előnyei nem csupán abban mutatkoznának meg, hogy több eséllyel volna operacionalizálható és kivitelezhető, illetve hogy könnyebb volna vele kapcsolatosan elszámolni a közösség tagjai előtt, hanem abban is, hogy nagyobb valószínűséggel alapozhatná meg azt a már tartaléklángon is alig pislákoló közösségi szolidaritást, amelyet az egyre gyöngülő hangerővel hangoztatott egységideológia már rég nem képes pótolni.


3. A kisebbségi jogharc nemzetközi dimenziói

Az utolsó (?) totalitárius világrendszer összeomlását követően a demokráciának mint hatalomgyakorlási elvnek újabb esélyt adatott meg arra nézvést, hogy egyedüli legitim kormányzási formaként terjedjen el világszerte. Az 1989-es fordulat azonban váratlan nehézségekkel is szembesítette a diktatúrák alól felszabadul térségekben a demokrácia meggyökereztetésével foglalatoskodókat. Kiderült, hogy a liberális demokráciák, ahhoz, hogy hatékonyaknak bizonyuljnak, etnokulturális szempontból homogén társadalmakat feltételznek, és ott, ahol ez nem adott, a képviseleti demokrácia komoly, akár a stabilitást is veszélyeztetni képes deficitjével kell számolni.

Nyilvánvalóvá vált továbbá, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára alapozó védelmi rendszer részrehajló, és hátrányosan különbözteti meg a különböző államok különböző kisebbségeihez tartozó állampolgárait. A diktatúrák alól felszabadult térségekben több helyütt virulens nemzetállami törekvések ütötték fel a fejüket ugyanakkor, amelyek a deklarált képviseleti demokrácia intézményrendszerét rövid távon etnokratikus színezetűvé alakították.

E kihívások komoly szellemi és intézményi potenciálok mozgósítását eredményezték világszerte. Manapság megannyi nemzetközi -- kormányközi és nemkormányzati --szervezet keretében folyik színvonalas munka a nemzeti önrendelkezés, a kisebbségi jogok, az együttélés politikai intézményeinek, az állampolgárság által intézményesített kizáró konzekvenciák vagy a kormányzás minőségének (good governance) a kérdéseit illetően az etnikailag megosztott társadalmakban, amelyektől a céjait komolyan vevő, és Európa ez idő szerint még egyik legnagyobb kisebbségét képviselő szervezet nem maradhat távol. Az RMDSZ megfelelően felkészült képviselőinek az aktív szereplése ezeken a fórumokon nemcsak a romániai magyarság ügyének a megjelenítését tenné lehetővé egy befolyásos nemzetközi szakértői réteg számára hozzáférhető módón, hanem az ott szerzett tapasztalatok révén a hazai politikai mezőnyben folytatott jogharc eszközeinek a tökéletesítését, hatékonyabbá tételét is eredményezhetné.


Epilógus

E sorok íróját több vonatkozásban is lehet naivitással vádolni. Egy lényeges vonatkozásban nincsenek illúziói mindazonáltal: tudni véli, hogy mennyire komolyan vehető esélyei vannak egy ilyen horderejű intézményi reform keresztülvitelének. A javasoltaknak az illetékesek által való komolyan vétele pozíciók feladását, hatáskörök átcsoportosítását, fontos erőforrások fölött gyakorolt kizárólagos ellenőrzés megosztását, újabb és újabb emberek pozícióba hozását feltételezné, amire észérvekre alapozó fejtegetések nyomán nem igen szokott sor kerülni.

A romániai magyarság képviseletében felelős beosztást vállaló és köztiszteletben álló személyeknek mindenesetre tudniuk kell, hogy előbb-utóbb nem térhetnek ki a választás elől: vagy megpróbálják keresni a kisebbségi társadalom hatékonyabb integrálásának a lehetséges útjait, vagy számolniuk kell azzal, hogy úgy vonulnak be a történelembe, mint akik a nemzetállami eszmék kiszolgálóiként asszisztáltak egy kisebb társadalomnyi, ezeréves hagyományokkal rendelkező nemzeti közösség önfelszámolásához.


Kolozsvár, 2002. február 10-én
A tanulmány a Magyar Kisebbség című folyóirat 2002/1-es számában jelenik meg.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS