Medgyessy: győztünk, Orbán: még fordulhat a kocka
szerk. 2002. április 08. 16:01, utolsó frissítés: 16:01A választások elsõ fordulója után a vezetõ szocialista politikusok szerint már nem kérdés, hogy az MSZP és az SZDSZ fog kormányt alakítani. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelõtt az MSZP négy százalékkal vezetett az elsõ fordulót követõen, mégis a Fidesz gyõzött.
Orbán Viktor a polgári összefogás fenntartására buzdított a vasárnap éjjel Budapesten tartott sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy négy évvel ezelõtt a választások elsõ fordulóját követõen az MSZP négy százalékkal vezetett, mégis a Fidesz gyõzött. A miniszterelnök a Fidesz-MDF-MKDSZ-Lungo Drom közös rendezvényén hangsúlyozta, hogy Magyarországon a polgári erõk még sosem részesültek olyan nagy támogatásban, mint most. A kormányfõ szerint két irány közül választ az ország. Az MSZP és a Fidesz közötti különbségrõl szólva megjegyezte: kevesebb, mint egy százalékkal vannak többen azok, akik a szocialista jövõt választották.
A második fordulóra való készülõdéssel kapcsolatosan közölte: kitartás, bátorság, eltökéltség és még több munka szükséges a választási sikerhez. Reggeltõl nagyon kemény munka indul, rám lehet számítani - jelentette ki a miniszterelnök. A miniszterelnök megköszönte a polgári erõkre adott szavazatokat és a bizalmat. Dávid Ibolya , az MDF elnöke a választások napját a demokrácia ünnepének nevezte és megállapította, hogy ma Magyarországon a demokráciát semmi sem veszélyezteti. Hozzátette: 2,1 millióan szavaztak a polgári oldal mellett, és az MDF jól döntött, amikor az összefogást választotta. A párt jelöltjeirõl szólva jelezte: kétharmaduk vezet, vagy nyert, egyharmaduk pedig a második helyen várja a következõ fordulót.
A magyar választók kifejezték akaratukat, hogy leváltsák az Orbán-kormányt és igazi szociáldemokrata utat jelöljenek ki az országnak -- hangzott el Kovács László szocialista pártelnök, Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt és Szili Katalin, a párt elnökhelyettese közös, hétfõre virradó éjszakai sajtótájékoztatóján, az MSZP budapesti székházában.
Medgyessy Péter külön is megköszönte azon szavazóknak az MSZP-re adott voksát, akik korábban nem a szocialistákra szavaztak, de a változások érdekében mégis az MSZP mellé álltak. Nyugodt lélekkel kijelenthetjük, a választások elsõ fordulóját az MSZP megnyerte. Öröm az, hogy a kormányváltók lényegesen nagyobb többségben vannak -- fogalmazott. Megjegyezte: van még olyan párt a politikai palettán, amellyel el tudják képzelni az együttmûködést. Szerinte a Fidesznek már nincs több tartaléka.
Az MSZP és az SZDSZ már hétfõn megkezdi a tárgyalásokat az együttmûködésrõl. Az MTI úgy tudja: délelõtt technikai jellegû egyeztetésen vesz részt Horn Gábor, az SZDSZ kampányfõnöke és Baja Ferenc, az MSZP kampányigazgatója. Az MTI információi szerint hétfõ este az MSZP részérõl Kovács László pártelnök és Lendvai Ildikó alelnök, a szabad demokraták részérõl pedig Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke és Petõ Iván ügyvivõ egyeztet a politikai kérdésekben.
Petõ Iván az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a két párt közti egyeztetésnek szerdáig le kellene zárulnia, hiszen választási kampányfeladatok várnak mindkét pártra. Tájékoztatása szerint a megállapodással nemcsak azt kell elérni, hogy képviselõjelöltek visszalépjenek, hanem azt is, hogy a választók átszavazzanak a másik pártra. Kovács László pártelnök újságírók elõtt kijelentette: az elmúlt napokban lezajlott egy megbeszélés az MSZP és az SZDSZ között, amely egyértelmûvé tette, hogy egy körzetben a két pártnak csak egy jelöltje száll versenybe a második fordulóban.
Csurka István , a MIÉP elnöke újságírók elõtt úgy fogalmazott: sajnos a dolgok nem úgy alakultak, ahogy arra számítottak. Hozzátette: az elemzést el kell végezni, hiszen a párt minden tõle telhetõt megtett, sokkal több kopogtatócédulát gyûjtött össze, mint ahányan rá szavaztak. Ezt a versenyt elvesztettük - jelentette ki Csurka István.
Nem elégedett a Centrum közel 4 százalékos eredményével Kupa Mihály . A párt elnöke sajtótájékoztatóján ugyanakkor leszögezte, hogy a Centrum a parlamenti választások után is élni fog, és indul az önkormányzati választásokon, utána felépíti magát, hogy a 2006-os választást megnyerje.
A pártelnök közölte: saját választási körzetében, Szerencsen visszalép az elsõ helyen álló szocialista képviselõ-jelölt, Szabó György javára. A többi centrumos esetében ez nem automatikus, a pártvezetõség a héten tárgyalja meg a visszalépéseket - mondta Kupa Mihály.
Kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a Munkáspárt nem jutott be a parlamentbe, de bizonyos eredményeket elért, hiszen megõrizte szavazóbázisának túlnyomó többségét, amely biztosítja a párt túlélését -- közölte vasárnap esti sajtótájékoztatóján Thürmer Gyula . A párt elnökének véleménye szerint az emberek többsége úgy érezte, hogy elege van a Fidesz-kormányból, ezért nagyon sokan azok közül, akik a Munkáspártot szeretik, inkább az MSZP-re szavaztak.
Torgyán József , az FKGP elnöke szerint a jobboldal "a Fidesz öngyilkos politikájának" következtében egyértelmûen elvesztette a választásokat. A pártelnök a Fidesz mellett a médiát is felelõssé tette pártjának "rendkívül hátrányos helyzetbe hozásáért". Jelezte: célkitûzésük, hogy 2006-ra a nemzeti oldalt egybekovácsolják egy sikeres választási szereplés érdekében.
Az Új Baloldal az elsõ forduló végeredményének ismeretében dönti majd el, hogy a második fordulóban felhívja-e választóit valamelyik másik párt támogatására, s ha igen, melyikére -- derült ki Szûrös Mátyás MTI-nek adott nyilatkozatából. Az Új Baloldal országos listavezetõje kiemelte, ahhoz képest, hogy az Új Baloldal csupán fél éve alakult, elért bizonyos eredményeket, országos listát tudott állítani és ismertsége is 80 százalékos.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak