Kovács tervei a határon túliakkal
szerk. 2002. május 27. 16:17, utolsó frissítés: 16:17A nemzet határokon átnyúló újraegyesítését csak az európai keretek között lehet megvalósítani, ezért #b#az új kormány sürgosen igyekszik orvosolni#/b# azokat a károkat, amelyeket az elozo vezetés a szomszédságpolitikában okozott - jelentette ki Kovács László külügyminiszter hétfon Budapesten.
A magyar diplomácia új vezetoje a kormány eskütétele után nyilatkozott a nemzet- és szomszédságpolitika feladatairól.
Hangsúlyozta, a magyar külpolitika három fo célja 12 év óta változatlan, és továbbra is az ország euroatlanti integrációja, a térség stabilitását erosíto szomszédsági kapcsolatok bovítése, valamint a határon túli magyarok támogatása áll az elso helyen.-- A három célt, a mi felfogásunk szerint, nem lehet fontosság szerint rangsorolni, elengedhetetlen, hogy az Európa-politika, a Kárpát-medencében folytatott regionális politika és a nemzetpolitika egymással harmóniában érvényesüljön - mondta, hozzátéve: ha a célok közül akár csak egy háttérbe szorul, a másik két cél is komoly veszélybe kerülhet.
A politikus megjegyezte, hogy a célok egysége és összefüggése a nemzetpolitikában is jól kimutatható. -- A határon túli magyarságnak segíteni igazán az európai integráción belül lehet, a nemzet határokon átnyúló újraegyesítését csak az európai keretek között lehet megvalósítani, és a kisebbségi jogok érvényesítése is akkor a legkönnyebb, ha azt a szomszédos országok kormányaival együtt tudjuk biztosítani - szögezte le. Kovács László szerint az egyformán fontos célok sürgossége idorol idore változhat. Jelezte: most sürgetoen fontossá vált a visegrádi együttmuködés felújítása. Mint fogalmazott, a leköszönt miniszterelnök egy korábbi, "szerencsétlen" nyilatkozatával éppen akkor futtatta zátonyra a visegrádi együttmuködést, amikor a csoportban Magyarország tölti be a soros elnöki tisztet és amikor az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon nagyon nagy szükség lenne a visegrádi négyek közös fellépésére. -- Ezt a dolgot jóvá kell tenni, s amennyire lehetséges még június 30-ig, a magyar soros elnökség végéig - hangsúlyozta Kovács László.
Hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy a hátralévo egy hónapban megtartsák a visegrádi négyek csúcsértekezletét Magyarországon, és ezzel pótolják azt a találkozót, "amelynek elmaradásáért egyértelmuen Orbán Viktort terheli a felelosség".
Az új külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy a térség országai a jórészt történelmi okokkal összefüggo kétoldalú vitáikat ne vigyék be az euroatlanti szervezetekbe. Szavai szerint a NATO és az Európai Unió viszolyog attól, hogy ezek a problémák az új tagállamokkal együtt bekerülhetnek a két szervezetbe és ott belso feszültséget okozhatnak, gyengíthetik a belso összetartó erot.- Nyomatékosan értésére kell adni a szomszédos országoknak és a NATO-nak, hogy Magyarország a szövetség tagjaként az új jelöltek felvételekor kizárólag a csatlakozási követelmények teljesítését nézi - mondta.
Kovács úgy véli, a csatlakozási követelmények maradéktalan teljesítésénél "hiába keresnénk a magyar kedvezménytörvényhez való viszonyt". - Nem lehet Szlovákia vagy bármely más ország csatlakozásának feltétele az, hogy miként viszonyul egy magyar törvényhez - mondta. Hozzátette, ezért okozott a NATO-ban nagy felzúdulást a korábbi magyar miniszterelnöknek "az a másik szerencsétlen nyilatkozata", hogy a magyar parlament döntését a szlovák csatlakozás ratifikálásakor befolyásolhatja: miként viszonyul Szlovákia a kedvezménytörvényhez.
Elmondása szerint Románia esetében a kedvezménytörvény végrehajtásáról kötött egyetértési nyilatkozatról tér el a négy érintett fél, a korábbi és az új magyar kormány, a román kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) véleménye. Megjegyezte, a vélemények eltérését az érdekek indokolják: Adrian Nastase román miniszterelnök elérte, hogy a romániai munkavállalók számára megteremtodött Magyarországon a legalább szezonális munkavállalás lehetosége; az RMDSZ a romániai magyarság érdekeinek képviseletekor minden olyan lépést támogat, amelyik lehetové teszi a kedvezménytörvény romániai végrehajtását. -- Az Orbán-kormány presztízskérdésnek tekintette, hogy a kedvezménytörvény január elsejével életbe lépjen, és Orbán Viktor számára a presztízs mindig mindenek felett áll. Az MSZP vállalta fel - akkor még ellenzékben - az érdekeit annak a 900 ezer magyar munkavállalónak, akik nem rendelkeznek állandó jövedelemmel, maguk, családjuk megélhetését foként idénymunkával biztosítják - mondta.
Az új magyar külügyminiszter szerint a kérdés jóval bonyolultabb annál, hogy egyszeruen igennel vagy nemmel lehessen válaszolni arra: szükséges-e az egyetértési nyilatkozat felülvizsgálata, felmondása vagy hozzá sem kell nyúlni. Hozzátette: ugyanígy nem lehet egyszeruen válaszolni arra, hogy mi lesz a kedvezménytörvény sorsa. - Olyan átfogó megoldást kell találni, amely a törvény eredeti céljait, Magyarország és a határon túli magyarság érdekeit szolgálja, azaz segíti a határon túli magyarságot, hogy a szüloföldjén boldoguljon, erosíthesse identitását, ezzel egy idoben összhangban áll az európai normákkal és végezetül elfogadható a szomszédos országok kormányai számára is - fejtette ki.
Álláspontja szerint a megoldás magában foglalhatja a kedvezménytörvény módosításának és a szomszédokkal kötött kétoldalú megállapodásoknak a kombinációját. Az elso feladat azonban az - fuzte hozzá -, hogy a helyzet alapos felmérése után beható véleménycserét kell folytatni a határon túli magyarok szervezeteivel és a szomszédos országok kormányaival.- Elkerülhetetlen annak a konzultációsorozatnak a megtartása, amelyet az elozo kormány elmulasztott. Emiatt alakult ki ez a szerencsétlen helyzet, ezért kell nekünk helyrehozni azt, amit az elodünk elrontott - fogalmazott.
Kovács László szerint a külpolitikában nem a retorika, hanem az eredményesség a fontos. Ugyanakkor elismerte, hogy a határon túli magyarsággal fenntartott kapcsolatokban nem elég a racionalitásra építeni, figyelembe kell venni az érzelmeket is.- Arra van szükség, hogy ne csak az eszükhöz szóljunk, hanem a szívüket is megérintsük. Korábban nem figyeltünk erre, azt gondoltuk, hogy elég érvekkel alátámasztani a nyilvánvalóan helyes és hasznos politikát, és akkor mindenki támogatni fogja azt. Ez nem elég, törekedni kell a személyes találkozásokra a határon túli magyarsággal - hangsúlyozta.
Az új külügyminiszter szerint erre annál is inkább szükség van, mert a határon túli magyarok foként a magyar közszolgálati televízió adásaiból értesülnek a magyarországi eseményekrol, és "ha valaki ezt a musort nézte, aligha értesülhetett arról, hogy a korábbi kormány idején ellenzék is létezett; ha pedig szó esett az ellenzékrol, a nézo arról értesülhetett, hogy az ellenzék maga az eredendo rossz".- Sajnos, a Duna Televízió sem igazán pártatlan módon továbbította a magyarországi fejleményeket, azt, hogy milyen álláspontot képviseltek az egymással rivalizáló pártok a választási kampányban - tette hozzá.
Kovács László úgy látja: az erdélyi magyarság érdekeit nem az olyan odamondogatások szolgálják, amelyek a két ország, a két nép, a romániai románok és magyarok közti feszültséget eredményezik, hanem a csendes, de eredményes intézmény építés.- A mi külpolitikánk nem annyira látványos, nem fogja futeni a nacionalista érzelmeket; de nem is ez a célunk, hanem az, hogy a romániai magyarok helyzete javuljon, és biztos vagyok abban, hogy ezt el is érjük majd - mondta.
(forrás: MTI)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak