2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Körbeperelik egymást Kolozsvár vezetői

szerk. 2002. június 04. 09:39, utolsó frissítés: 09:39

Gyűlés helyett temetési szertartást rendezett #b#Gheorghe Funar#/b# kolozsvári polgármester hétfő délután a városi tanácsban. Vasile Soporan prefektus sajtótájékoztatóján ismét indokolatlannak nevezte a tanács feloszlatását, és bejelentette, bepereli Funart.




Keddi sajtótájékoztatóján Vasile Soporan prefektus elmondta, hogy nem tartja indokoltnak a kolozsvári városi tanács feloszlatását, ezért nem is fogja azt a kormány számára javasolni. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a legrövidebb időn belül feljelentést tesz Kolozsvár polgármestere ellen, hivatali visszaélés vádjával. A prefektusi hivatal délután rendelettettel tiltotta meg az utcai tüntetéseket és felkérte a rendőrséget, szerezzen érvényt ennek a döntésnek.

A PRM kolozsvári fiókjának vezetősége korábban felhatalmazta Funart, hogy tiltakozó megmozdulásokat szervezzen a városi tanács feloszlatásáért, erre válaszol az új prefektusi rendelet. Gheorghe Funar egyébként még szombaton nyilatkozott úgy, hogy hivatali visszaélés illetve a törvény megszegésének vádjával feljelentést fog tenni a prefektus ellen.


Majdnem verekedésbe torkolt a halotti tor



A hétfői tanács-temetésen résztvevők kalácsot, pálinkát vagy bort és feliratos zsebkendőt kaptak, utóbbin ezzel a szöveggel: "A kolozsvári tanács szörnyűséges koalíciója -- PDSR (PSD)-PNL-PUNR-ApR-PNTCD-RMDSZ. Született: 2000. június 22-én. Meghalt: 2002. május 23-án. Bűneit senki meg ne bocsássa."

A szertartás egyperces csenddel kezdődött, majd Gheorghe Funar bejelentette: a "szörnyűséges koalíció feldobta a talpát". Ezután Eugen Pop nagy-romániás tanácsos gyászbeszédet mondott. A városháza üvegtermébe először belépő ellenzéki tanácsosokat a nagy-romániás kollégák gyalázni kezdték, kis híján verekedés tört ki, amit végül maga Funar akadályozott meg. Az egyik tanácsos a rendőrséget is kihívta, de azok nem jelentek meg a helyszínen.

A városháza jegyzője viszont elismerte, mivel a prefektus nem mondta ki a városi tanács feloszlatását, az ellenzéki tanácsosok által összehívott ülés törvényes. A jegyzőt Funar elbocsátással fenyegette meg. Ezután az ellenzéki tanácsosok Gavrila alpolgármester irodájában zárt ajtók mögött tanácskoztak, és az ülést követően bejelentették: közerkölcsök megsértése, hivatali visszaélés vádjával perbe fogják az elöljárót. A polgármester május 24-én sajtótájékoztatón jelentette be, álláspontja szerint a városi tanács feloszlottnak tekinthető, mert három egymást követő ülésen nem fogadott el egy határozatot sem. Az ellenzéki városi tanácsosok szerint viszont azért állt elő a helyzet, mert a polgármester szándékosan nem nyújtott be egyetlen határozattervezetet sem.

A Közigazgatási Minisztérium hétfői közleménye szerint a helyhatósági törvény valóban kimondja, hogy "a helyi tanács jogszerűen megszűntnek tekinthető, amennyiben három egymásutáni ülésen nem fogad el egyetlen határozatot sem", viszont a jogszabály azt is előírja, hogy a helyi önkormányzat feloszlatását a polgármesternek közölnie kell a prefektussal vagy az alprefektussal, aki rendeletet ad ki érről és új választások megrendezését javasolja a kormánynak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS