A kormányfő elismerte: kémelhárító tiszt volt
szerk. 2002. június 19. 12:29, utolsó frissítés: 12:29Medgyessy Péter a parlament előtt ismerte el, 1977-82 között #b#kémelhárító tisztként szolgált#/b#, de cáfolta a Magyar Nemzet mai leleplezését. Az SZDSZ-frakció többsége már nem támogatja a miniszterelnököt, helyette Kovács Lászlót látná szívesen a kormányfői székben.
A kormányfő Lamperth Mónika belügyminiszterhez, mint titokgazdához fordult azt kérve, oldja fel a titoktartási kötelezettségét. Ezt követően a Medgyessy Péter szerda reggel a parlamentben elmondta: öt éven keresztül, 1977 és 1982 között kémelhárító tisztként segítette, hogy külföldi hírszerzők ne akadályozzák meg Magyarország csatlakozását a Nemzetközi Valutaalaphoz. Ezt sikeresen megvalósítottuk -- tette hozzá a miniszterelnök, majd hangsúlyozta, a kémelhárító nem ügynök és nem besúgó.
Az SZDSZ frakciójának túlnyomó többsége nem támogatja Medgyessy Péter miniszterelnököt, ugyanakkor az MSZP képviselőcsoportja kiállt a kormányfő mellett tegnap késő esti ülésén. A két párt delegációi egyeztető tárgyalásokat kezdtek a koalíciós válság megoldásáról.
Medgyessy Péter azzal az indoklással ajánlotta fel lemondását a szabad demokrata honatyák előtt, hogy ő nem tudná bizalom hiányában folytatni munkáját. Ezt követően távozott a frakcióülésről, majd az SZDSZ jelen lévő 20 képviselője szavazott a kérdésről, közülük 17-en voksoltak úgy, hogy megszűnt a bizalmuk Medgyessy Péter iránt.
Több szabad demokrata képviselő szerint ezzel azonban nincs vége az MSZP-SZDSZ koalíciónak, hiszen egyes elképzelések szerint rövid időn belül Kovács László MSZP-elnök foglalhatja el a miniszterelnöki bársonyszéket. Nem zárható ki, hogy a szabad demokraták felvetik majd a szocialistáknak, hogy nyújtsanak be konstruktív bizalmatlansági indítványt, így néhány napon belül megoldódhat a kormányválság.
A Magyar Nemzet szerdai számában fénymásolatban közöl egy olyan "szigorúan bizalmas" feljegyzést, mely 1976. szeptember 28-án keletkezett, aláírója pedig Medgyessy Péter. A feljegyzés azoknak a "veszélyes, figyelendő, eltávolítandó" személyek számát közli, akik a Pénzügyminisztériumban, az Országos Takarékpénztárban (OTP) vagy az Állami Biztosítónál dolgoztak. Az érintettekről azért készült titkos feljegyzés, mert "számba jöhetnek egy esetleges ellenforradalmi megmozdulásban." Medgyessy Péter szerint viszont a dokumentum hamis, é.s ezért be fogja perelni a Magyar Nemzetet.
A lap ugyanakkor egy volt belügyminisztériumi tisztet is megkérdezett a Medgyessy-ügyről. A neve elhallgatását kérő tiszt felhívta az olvasók figyelmét arra, a mindenkori államhatalmat szolgáló hivatásos titkosszolgálati tisztek cselekedeteit a konkrét ügyek kapcsán kell megítélni, vagyis hogy miként éltek a tudomásukra jutó információkkal, a haza javát szolgálták-e ezekkel, vagy visszaéltek-e azokkal. A magas rangú volt rendőrtiszt szerint már régen le kellett volna zárni ezeket az ügyeket, nem tesz jót hazánk nemzetközi megítélésének, hogy "kiteregetjük a szennyest".
Kovács László MSZP-elnök kedd este közölte, hogy a két párt vezetői szerda délelőttig újabb egyeztetést tartanak. A pártvezetők kijelölték azokat a delegációkat, amelyeket kedden még késő este is egyeztettek. Az MTI úgy tudja, a szabad demokrata delegáció - amelynek tagja volt Kuncze Gábor pártelnök-frakcióvezető, Fodor Gábor és Wekler Ferenc ügyvivő -- azt tolmácsolta Kovács László szocialista pártelnöknek, Lendvai Ildikó frakcióvezetőnek és Katona Bélának, a képviselőcsoport helyettes vezetőjének, hogy Medgyessy Péter helyett szívesebben látnák a kormány élén Kovács Lászlót.
Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja viszont egyhangúlag teljes bizalmáról biztosította Medgyessy Pétert és az általa vezetett koalíciós kormányt a frakció kedd esti rendkívüli ülésén. A megbeszélésről távozó szabad demokrata, illetve MSZP-s politikusok nem kívántak nyilatkozni az egyeztetésen történtekről. A két párt vezetői ma folytatják a tárgyalásokat.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak