Limes kör. Mi is lehetett valójában?
Kelemen Attila Ármin 2002. július 25. 14:43, utolsó frissítés: 14:43A nyolcvanas évek közepén működő #b#Limes#/b# körre való visszaemlékezés a tusnádi szabadegyetem eddig talán legintenzívebb programja volt. A korban és politikai beállítottságban is heterogén, konspiratív alapon működő csoport, mint kiderült, #b#tankolni járt össze. #/b#
A sok politikusi feszítés után a hallgatók méltán várhatták valamilyen heroikus képregény megelevenedését, amelyben a szeku mikrofonjai között hórát jár a haza, az erdélyi magyarság és a szeretet. De az egykori limesesek visszaemlékezései emberi léptékűek voltak, és nagyjából arról szóltak, hogy későbbi életútjuk szempontjából nem annyira az átbeszélt tematikák és elméleti konklúziók voltak fontosak, hanem az, hogy a Limes egy a szabadságra szocializáló intézményként működött.
A Limes kör egyféle visszaemlékezési csomópontot jelentett, akárcsak a 40-44 között működő Hitel kör. A feladat: kisebbségi helyzetértékelés, de nem a párt játszóterén belül. A Limes a legjelentősebb, de nem az egyedüli hasonló próbálkozás volt. Nagyváradon működött a főleg irodalmi tevékenységéről ismert Ady kör, Csíkszeredában a KAM, de olyan illegális kiadványok is megjelentek, mint például az Ellenpontok vagy a Kiáltó szó.
A Limes elindítója az akkor még figyelemre méltó szellemi közegnek számító Kriterion könyvkiadó szerkesztője, Molnár Gusztáv volt. Molnár, az egyik legkarizmatikusabb kortárs erdélyi magyar fanatizáló 85-ben foglalkozott először a Limes gondolatával, jelenleg a regionalizmust propagáló Provincia romantikus anarchistája, mint ahogy munkatársai nevezik, ezen kívül a Teleki Intézet egyik sztár politológusa.
A egykori Limesnek a tusnádi beszélgetésben részt vevő tagjai Balázs Sándor, Lőrincz Csaba, Molnár Gusztáv, Salat Levente, Vekov Károly és Bíró Béla volt. Asszisztált még az egyik ülésen részt vevő Visky András. A frontemberek közül nem volt jelen Ágoston Vilmos, Szilágyi N. Sándor és Cs. Gyímesi Éva. És Fábián Ernő, akinek emlékének ajánlották az összejövetelt.
A bukarestiség szabadsága
A kör többnyire Bukarestben működött. Vekov Károly arra emlékezett, hogy annak idején, Bukarest, Kolozsvárhoz hasonlóan a romániai magyarság szellemi központjának számított. "Ez egy hihetetlenül érdekes közeg volt, egy olyan koncentráció, ami óriási információs lehetőséget jelentett, és bizony, egy nagyobb szabadságot is mint Kolozsvár, könnyebben lehetett például a könyvtárban bizonyos kötetekhez vagy folyóiratokhoz hozzá jutni. Ne felejtsük el, hogy Bukarest egy csomó embernek volt vak vágányként kijelölve, ami egyben azt is jelentette, hogy létre jöhetett egy komoly bukaresti magyar közösség."
A Limes technikai végét a Molnár Gusztáv bukaresti lakásán 1987 februárjában tartott házkutatás jelentette, amit aztán más házkutatások követtek. Molnár lakásán a Securitate megtalálta azokat a magnófelvételeket, amelyek a találkozókon készültek. Molnár elmondta, hogy a Limes két irányba lépett volna, ha politikai rendőrség nem avatkozik közbe. Az egyik egyféle elmozdulás lett volna a baloldaliság felé, vagyis a felmerült szempontoknak a baloldal felé való közvetítése, a másik kitűzött feladat egy a Nem lehet problematikára készített antológia elkészítése, ami az akkori romániai magyarság paradigmatikus személyiségeinek a véleményeit tartalmazta volna.
Az illegalitás szenvedélye
Molnár Gusztáv elmondta, hogy 1984 során a Kriterion szerkesztősége egy olyan ideológiai ellenőrzésen esett át, ami azt jelentette, hogy megszűnt az a hallgatólagos kompromisszum, amit addig tanúsítottak. Ezt követően függetlenül attól, hogy miről szólt, már semmi nem jelenhetett meg, ami minőségi.
Balázs Sándor: "A Limes egy illegális politikai tevékenységű kör volt, és én ennek teljesen tudatában voltam. Vállaltam annak dacára, hogy a körben marxistának neveztek. Molnár Gusztáv tanára voltam, marxizmust tanítottam neki, de el lehet képzelni, hogy milyen marxizmus volt az, ha meghívott a találkozókra. Én tankolni jártam ebbe a körbe, és annyira feltankoltam, hogy később nem vettem észre a sebességkorlátozást sem.
1987-ben Molnár Guszti üzent, hogy házkutatás volt nála és, hogy készüljünk arra, hogy nálunk is lesz, ezért szedjük össze mindent, és tüntessünk el. Elkezdtem összeszedni a dolgokat, összegyűlt két bőrönddel. A szituáció teljesen tragikomikus volt: ha én ezzel a két bőrönddel elindulok, akkor bukok le, mert lefülel az utcán a milicista. Hívtam egy magántaxit, hátul három férfi ült, aki végig ugratott. Este késő volt, és én nem az állomásra mentem. Ezek onnan hátulról azt mondták, hogy ilyenek a nők, éjjel, két bőrönddel teszik ki az embert. Mondtam, hát igen."
Bíró Béla: "Miután megtudtam, hogy a Securitatenál vannak a Limes beszélgetésein készített felvételek, pokolian megrémültem, mert én mondtam ezeken a körökön a legmarhább dolgokat. Tudtam mi várhat a börtönbe, voltak információim, ezért a tevékenységért azt hiszem 15 évre ítélhettek volna. Aztán utolért egy hatalmas eufória, mert azt éreztem, hogy most már tökéletesen szabad ember vagyok."
A benjáminok visszaemlékezései
Salat Levente és Lőrincz Csaba mindössze néhány évvel az egyetemi tanulmányaik befejezte után kerültek a Limes körbe. Szerepük a kérdező szerepe volt, többnyire az alapfogalmak tárgyalásánál akasztották meg a beszélgetést, amit értékfilozófiai, értéketikai irányba vittek el.
Lőrincz Csaba: "Tulajdonképpen önreflexió nélkül csináltam. Utólag bevallom, nem igazán érdeklődtem azok után a témák iránt, amik ott meg lettek beszélve, akkor nem érdekelt a kisebbségi kérdés sem, sőt akkor a társadalom is egy lényegtelen kategória volt a számomra. Az ami miatt a Limest hasznosnak véltem, az az miatt volt, mert a legjobban az foglalkoztatott, hogy hogyan lehet elérni a maximális belső szabadságot. Azt, hogy a 70-es évek szellemi és tárgyi pusztulásán bármi is változhat, azt senkinek nem hittem el a Limes körből. Engem csak az érdekelt, hogy hogyan lehet az egyéni, a belső szabadságot kiteljesíteni."
Salat Levente: "A Limes indulása és egyetemi tanulmányaim között mindössze 3 év telt el. Engem ezeken a találkozókon főleg az foglalkoztatott, hogy milyen esélyei lehetnek a romániai magyar egzisztenciának. Azok a dolgok, amiket ott hallottam, nem segítettek a 89 utáni világban, sokkal inkább segített viszont az ott megtapasztalt szabadságélmény. A szabadságra való felkészülés iskolája volt számomra."
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak