Nem lesz magyar informatika tanszék a BBTE Matematika Karán
2005. december 14. 11:44, utolsó frissítés: 11:44
21 a 10-hez arányban leszavazta a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Matematika és Informatika Karának tanácsa a magyar informatikai tanszék létrehozását – jelentette be Kovács Lehel tanár, a tanács, illetve a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagja.
A karon magyarul tanító tanárok önálló informatika tanszéket szerettek volna létrehozni.
A dokumentációt a dékánhelyettes, Kása Zoltán már szeptember folyamán elkészítette és a kari tanács elé terjesztette. "– Akkor azt a választ kaptuk, december 15-ig javaslat születik a kar teljes átszervezésére. Mindeddig azonban egyetlen egy lépés sem történt" – magyarázza Kovács.
"– Ezzel is beigazolódott, a magyar rektorhelyettesek által oly sokat emlegetett, sőt az évnyitón programként is megfogalmazott, belső és alulról jövő építkezés útja járhatatlan, az önálló magyar struktúrák létrehozását sokkal magasabb szinten kell kiharcolni" – vélekedik Salat Levente rektorhelyettes álláspontját kritizálva a BKB tagja. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak