Korrupció-ellenes akcióba kezdett az állami tévében a TIFF volt igazgatója
2005. december 14. 16:43, utolsó frissítés: 16:43
Korrupciógyanús számos beszerzés, produkciós megbízatás a TVR-ben – közölte sajtótájékoztatón Tudor Giurgiu filmrendező, aki júniustól elnöke a közszolgálati tévének. Giurgiu elmondta: a hatékonyság látszatával ellentétben a tévé bürokráciája csak azokat igyekszik leplezni, akik az intézményt fejőstehénnek nézik.
Az elnök arról számolt be: a tévé korábban úgy írt ki közbeszerzési eljárást hat új közvetítőkocsi beszerzésére, hogy a 10 millió eurós üzletről szóló versenyből eleve kizártak olyan résztvevőket, mint a BRD és a HVB Bank.
Giurgiu közölte: a brassói Aranyszarvas táncdalfesztivál működtetésére bejegyzett TV Instant International (TII) nevű kft. 2002 és 2005 között szinte 3,5 millió eurót bevételezett a TVR-től, ennek ellenére veszteséges. A cégben a TVR 68%, egy Instant Metal Beton nevű cég 32%-os részesedéssel bír – az igazgatótanács hét tagját a TVR, a többi négyet a kisebbik tulajdonos jelöli. A TII 1993-2002 közötti gazdálkodásáról semmi irat nem található a TVR-ben – magyarázta az elnök.
A közszolgálati adó reklámidejét értékesítő cég és a hirdetők között külön közvetítőcégek működtek, emiatt 2002-2005 között körülbelül kétmillió euróval csökkent a TVR bevétele.
Tudor Giurgiu közölte: a gyanús esetek kivizsgálására kéri fel az állami számvevőszéket, a főügyészség korrupcióellenes igazgatóságát és a parlament illetékes szakbizottságait, többek közt a pénzügyi és a kulturális bizottságot. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak