"A felső szintű korrupció" miatt is aggódik az EP
2005. december 16. 11:43, utolsó frissítés: 11:43
Prioritásnak tekintik az EP-képviselők a „felső szinteken” tapasztalható, „valamint az igazságszolgáltatási, bűnüldözési és közigazgatási szervek minden szintjén megvalósuló és nagymértékű korrupció elleni küzdelmet”, emellett a „határellenőrzés lényeges javítását”, a hamisítás elleni harc fokozását, valamint a szellemi fogyatékkal élők védelmének megerősítését várják Bukaresttől.
Olli Rehn bővítési biztos ismét hangsúlyozta, a bizottság 2006 májusában szeretné bemutatni a két ország felkészültségéről szóló újabb átfogó jelentést. Ha ekkor úgy ítélik meg, „komoly veszélye van”, hogy Románia és Bulgária nem lesz képes 2007 januárjáig teljesíteni a csatlakozási követelményeket, a bizottság a 2008-as bővítési dátumot fogja javasolni a tanácsnak – fejtette ki Rehn. (ep-sajtószolgálat)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak