A csíki konzulátus még csak magyar állampolgárokat szolgál ki
2006. január 03. 16:06, utolsó frissítés: 17:35
Nyolc évi diplomáciai erőfeszítés után zászlófelvonással kezdte meg működését szerdán a csíkszeredai magyar főkonzulátus. Az új külképviselet a Dózsa György utcai főkonzuli rezidencia földszintjén berendezett helyiségekben működik majd, míg be nem fejeződik a Petőfi utcai székház márciusra tervezett felújítása.
A három székelyföldi és négy moldvai megyét kiszolgáló főkonzulátus egyelőre három személlyel kezdi meg működését ideiglenes székhelyén. Amint az új főkonzul, Dr. Szabó Béla elmondta, vízumokat az ország állampolgárainak még nem tudnak kiállítani, de egyéb ügyekben már fogadják az ügyfeleket.
Szerinte a főkonzulátus működése biztonságot jelenthet a romániai érdekeltséggel rendelkező magyar üzletembereknek. Teljes körű konzulátusi feladatokat valószínűleg március végétől, az állandó székhely átadása után lát majd el a csíkszeredai főkonzulátus, amely várhatóan több mint húsz alkalmazottal működik – a nemzeti vízumok kibocsátásával külön szakkonzul foglalkozik majd.
Szabó a megnyitón elmondta, nem ismeretlenek számára a romániai viszonyok, hiszen két ízben teljesített diplomáciai szolgálatot Romániában, majd a Határon Túli Magyarok Hivatala vezetőjeként behatóan foglalkozott a romániai magyarság kérdéseivel is.
– Kevés ilyen téma volt a romániai magyar politikai és közéletben, amelyben mindenki egyetértett – kommentálta az eseményt Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere. (tudósítónktól/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak