Évente négyezer ANL-lakást adna át a kormány
2006. január 05. 11:28, utolsó frissítés: 11:45
Évente legalább négyezer lakást tervez átadni a kormány 2008-ig az Országos Lakásügynökségen (ANL) keresztül – közölte tegnap Borbély László területrendezésért és közmunkálatokért felelős megbízott miniszter. A tárcavezető szerint ezt az ütemet az teszi lehetővé, hogy Románia 140 millió eurós hitelt kapott az Európai Tanács Fejlesztési Bankjától.
2005-ben több mint 3500 lakást adtunk át. Ennél a számnál sajnos meg kellett állnunk pénzhiány miatt, illetve azért, mert a 2004-es választási évben több mint kilencezer lakás felépítése kezdődött el – mondta Borbély. A területrendezési miniszter hozzátette, nem indul egyetlen új beruházás sem addig, amíg nincs biztosíték, hogy a helyi hatóságok befejezik az közművesítést. Ehhez nem csupán önkormányzati határozat kell, hanem pénz is a helyi költségvetésbe, hogy ne következzen be újból a Kolozsváron előállt helyzet, ahol a kész lakások hónapokig vagy évekig álltak üresen a közművesítés hiánya miatt – mondta Borbély.
A miniszter szerint 2006 az infrastruktúra éve kellene legyen, és megerősítette azt a korábbi álláspontot, miszerint a Román Kereskedelmi Bank (BCR) privatizációjából származó pénzt infrastrukturális beruházásokra kellene fordítani.
A miniszter elmondta, az utóbbi 15 évben nem kapott kellő hangsúlyt a falusi infrastruktúra fejlesztése, de ebben az évben a tárca infrastruktúra-fejlesztési programjában kiemelten fontos tételként szerepel a községi utak aszfaltozása, valamint a falvak vízhálózatának kiépítése. 2006-ban a minisztérium háromszor több pénzt juttat a falusi infrastruktúra fejlesztésére. – mondta Borbély. (szabadsag/rmdsz-tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak