Német befektetés Aradon
2002. május 09. 16:17, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Az elmúlt tíz év legnagyobb beruházása Arad megyében a BOSCH cégé a német vállalat hárommillió dollárt fektet be az aradi szabadövezet röptér melletti platformján épülő üzemébe. Mintegy hétszáz új munkahely létesül, s Aradon működik majd a nyugati országrész egyik legnagyobb, legfontosabb német gyára. Mindezt Mircea Pavel, a KürtösArad szabadövezet igazgatója mondta el a platform tegnapi hivatalos megnyitóján. Az igazgató véleménye szerint az aradi az ország legvirágzóbb szabadövezete. A röptéri 150 ezer négyzetméteres terület mintegy 80 százaléka már foglalt négy német cég (a már említett BOSCH, a Hartmann, a Straub és a TKS) jóvoltából A szakemberek számításai szerint a négy német vállalat 30 millió eurót fektet be a szabadövezetbe, s összesen 1500 új munkahelyet teremt. Évi forgalmukat mintegy 50 millió euróra becsülik. Egyelőre a röptér melletti területen nem sok a látnivaló, de a befektetők számítása szerint néhány hónap múlva a gyep helyén korszerű gyárak fognak állni. (nyugati jelen)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak