Tízmillió euróra becsülik Năstase rokonai nevére írt vagyonát
2006. január 13. 11:09, utolsó frissítés: 11:09
Saját hatáskörben újból nyomozásba kezd a főügyészség Korrupcióellenes Ügyosztálya (DNA, a PNA utódszervezete) az ún. Zambaccian-ügyben – értesült neve elhallgatását kérő forrásból az Averea napilap. A DNA, illetve a PNA már korábban is foglalkozott a volt kormányfőhöz közelállók és Năstase rokonai vagyonszerzésével.
Az Evenimentul Zilei ingatlanszakértőkkel becsültette fel a Năstase-család vagyonát, mely eszerint 10 millió euróra rúg. Ezzel az összeggel a volt kormányfő elvileg a 237. helyen kerülne be a 300 leggazdagabb román állampolgár Capital-féle toplistájába. A szakértők az édesanyja, Elena Năstase és anyósa, Irina Miculescu nevén szereplő ingatlanok értékét is felbecsülték.
A pénzmosás-elleni hatóság már 1999-ben vizsgálta, hogyan került Dana Năstase az Austria Creditanstalt bankban nyitott számlájára 400 ezer dollár, illetve hogy ez az összeg ugyanaz-e, amit Alexandru Bittner, Năstase üzletember barátja fizetett ki a volt miniszterelnök nagynénjének, Tamara Cernasovnak három ingatlanért.
Ez azt bizonyítaná, hogy Năstase vagyonbevallásában valótlant állított, mikor azt közölte, az összeg öröklés révén került a birtokába 2005-ben, a nagynéni halála után.
Csütörtök esti sajtótájékoztatóján Năstase közölte: ártatlannak tartja magát, így nem mond le a képviselőház elnöki tisztségéről. Egyúttal azt is bejelentette, Ilie Botos főügyészhez fordul, hogy tisztázza a vagyonbevallása körül kipattant botrányt. A DNA illetékesei erre válaszolva megjegyezték: a kiemelt korrupciós ügyekkel ők foglalkoznak, nem közvetlenül a főügyész. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak