Munkavédelmi kihágás okozhatta a bányásztragédiát
2006. január 16. 12:26, utolsó frissítés: 13:10
A munkavédelmi előírások figyelmen kívül hagyása okozhatta az aninai bányásztragédiát – gyanítják a baleset körülményeit vizsgáló vegyes bizottság tagjai. Ilie Botos főügyész ügyészségi vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Szombaton hajnalban hét ember vesztette életét, öten pedig megsebesültek a Krassó-Szörény megyei Anina szénbányájában bekövetkezett sújtólégrobbanásban. A detonáció bekövetkeztekor 68 bányász tartózkodott a bányában - közülük tizenketten voltak a szerencsétlenség színhelyén. A sebesültek közül ketten szenvedtek súlyos égési sérüléseket, egy személyt pedig szénmonixid-mérgezéssel kezelnek a resicabányai kórházban. Aninán működik Európa legmélyebben fekvő bányája.
Ioan Iorga, a bánya nyugalmazott mérnöke elmondta a Krónikának: a munkavédelmi előírások figyelmen kívül hagyása vagy sajátos körülmények és véletlenek egybeesése okozhatta a bányarobbanást. A mérnök a bányászok köréből származó információk alapján beszámolt róla, hogy a vájárok éppen eljutottak egy tárna végében a szénréteghez, és annak fejtésébe kezdtek, amikor a tragédia bekövetkezett. Magyarázata szerint a szénfejtést is robbantásos módszerrel végzik.
A műveletsor azzal kezdődik, hogy lyukakat fúrnak a szénfalba, s dinamitot tesznek beléjük. A robbantómester csak akkor hozhatja működésbe a robbanószerkezeteket, ha meggyőződött arról, hogy a metángáz-koncentráció egy százalék alatti, és a vájárcsapat biztonságos helyre vonult. Iorga szerint a baleset okait vizsgáló bizottságnak most azt kell megállapítania, hogy betartották-e ezeket az előírásokat.
Az ÚMSZ munkatársának a bányászok elpanaszolták: a bányában a metángáz töménységét mérő eszköz gyakran mutat öt százalék fölötti értéket, de nekik ilyen körülmények között is dolgoznunk kell, különben elbocsátják őket. "A munkavédelmi előírások szerint kettes értéknél már szaladnunk kellene, mert az fokozott robbanásveszélyt jelent. De a vezetőség megfenyegetett: aki nem teljesíti a normát, attól megválik a vállalat" – nyilatkozták a bányászok.
A szombati tragédia okainak kiderítésére az illetékes megyei hatóság és a területi munkafelügyelőség vizsgálatot indított - írja a bukaresti lap, Ilie Botos, Románia főügyésze is ügyészségi vizsgálatot rendelt el. Codrut Seres gazdasági miniszter szerint pénzügyi vizsgálatot indítanak annak kiderítésére is, mire költötték a bányatársaság költségvetését. A miniszter szerint a szaktárca tavaly 18, idén pedig 12 milliárd lejes beruházási alappal egészítette ki a cég saját forrásait. (mti, krónika, úmsz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak