Új bányászati EU-irányelv: muszáj változtatni a verespataki terveken
2006. január 18. 15:39, utolsó frissítés: 16:18
A megelőzésre helyezi a hangsúlyt a bányászati hulladékokról szóló uniós irányelv. Eszerint eredeti formájában már nem építhetik meg a Verespatakra tervezett aranybányát – emelte ki Hegyi Gyula (MSZP) azt az Európai Parlamentben
Plenáris ülésén az EP immár harmadik olvasatban tárgyalta az irányelvet, amelyről a a parlament és a tagországok kormányait képviselő tanács a közelmúltban újabb egyeztető tárgyalásokat folytatott. Mindkét szervnek még jóvá kell hagynia a szöveget.
Az irányelv tervezetével az után állt elő az Európai Bizottság, hogy 2000-ben a nagybányai szerencsétlenség után 120 tonnányi cianid került több erdélyi és magyarországi folyóba. A jogszabály célja az ehhez (illetve a korábbi spanyolországi, olaszországi, illetve nagy-britanniai katasztrófákhoz) hasonló esetek kiküszöbölése. Becslések szerint az EU-ban évente keletkező mintegy 400 millió tonna hulladék 29%-a a bányászatból származik.
A bányászati vállalkozásoktól az irányelvben megkövetelt pénzügyi garanciáknak a jövőben ki kell terjedniük az elsődleges hulladékkezelésen túl az érintett területek rehabilitálásának költségeire is. Az üzemeltetőknek minden esetben szem előtt kell tartaniuk a fenntartható fejlődés elvét. A hulladékkezelésnél szigorú szabályok vonatkoznak majd a föld és a vízkészletek védelmére is.
A remények szerint az irányelv garanciát nyújt az ellen, hogy a cianidos aranybányák bármely európai uniós tagállamban vagy tagjelölt országban környezeti károsodást okozzanak. Az EP magyar képviselői sikernek tekintik, hogy elérték: az EU-csatlakozásra váró Románia és Bulgária nem kér átmeneti mentességet a direktíva bevezetése alól, s kötelezőnek ismerte el az új jogszabály végrehajtási határidőit. (ep-sajtószolgálat/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak