Pomogáts: az IKA nem vesztett pert Szász Jenő alapítványa ellen
2006. január 24. 20:52, utolsó frissítés: 20:52
Nem vesztett pert az Illyés Közalapítvány (IKA) a Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal (SZA) szemben – közölte Pomogáts Béla, az IKA kuratóriumi elnöke kedden Budapesten. Pomogáts sajtótájékoztatón elmondta: nem kívántak romániai bíróság előtt eljárást folytatni egy határon túli civil magyar szervezettel szemben, ezért még szeptemberben elálltak a kereset benyújtásától.
Nem pervesztésről, hanem lemondásról van szó tehát – összegzett a kuratóriumi elnök, aki, mint mondta, azért hívott össze sajtótájékoztatót, mert szeretné végre tisztázni és lezárni az ügyet, amelyet a sajtó is többször taglalt.
Fritz Péter felügyelő bizottsági elnök pedig azt közölte: morális, nem pedig racionális döntést hoztak, amikor elálltak a pertől, hiszen, mint mondta, vizsgálatuk megállapította, hogy a pályázat minden eleme szabálytalan volt.
A Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester által vezetett SZA közel 40 millió forintos támogatást kért az IKÁ-tól egy civil központ létrehozására. A terv az előírt határidőig nem valósult meg, ezért a közalapítvány bírósági eljárást kezdeményezett a szervezettel szemben, amely később mégis befejezte a beruházást. A magyar bíróság az IKÁ-val azt közölte: nem illetékes az ügyben, és a román igazságszolgáltatáshoz lehet fordulni. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak