Július közepéig egyesül a PNL és a PD?
2006. január 31. 18:16, utolsó frissítés: 18:16
Egyesüljön a PNL-vel a PD – ezt a javaslatot jelentette be a Demokrata Párt elnöke, Emil Boc Bukarestben. A javasolt menetrend szerint a pártfúzió egy félév alatt lezajlana. A régi-új alakulat konzervatív néppárt lenne, neve Igazság és Igazságosság Pártja (PNL-PD) lenne.
A javaslatot a PD országos állandó tanácsa egyhangúlag fogadta el. Az ülés végén Boc telefonon értesítette a döntésről Tăriceanu miniszterelnököt. Hírügynökségi jelentések szerint a liberális politikusok meglehetősen visszafogottan viszonyulnak a felvetéshez.
A PNL etikai bizottságának vezetője, Bogdan Olteanu úgy nyilatkozott, a PNL kizárólag a megyei szervezetek véleményét alapul véve fog dönteni az esetleges egyesülésről. Gheorghe Flutur PNL-alelnök (egyben mezőgazdasági miniszter) is azt közölte, a fúzióról előbb ki kell kérni mindkét párt helyi szervezeteinek álláspontját.
Boc szerint az egyesítést július 15-ig le kéne zárni, ekkor tartaná az új párt első kongresszusát. Tăriceanu kormányfő legutóbb a téma kapcsán úgy vélekedett, az egyesítésre legtöbb másfél év szükséges, illetve az alakulatnak erőteljesen liberális politikát kell folytatnia. Boc elképzelései szerint a PNL-PD az Európai Néppártba kérné felvételét. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak